Vetés és Aratás, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám
Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! — Ha ez Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! — A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták“ (Mt 27, 39. 40—41). Nem folytatódik ez a hang tulajdon szívünkben is? „Ha Isten Fia volna — így lopja be szívünkbe a kételyt a Sátán —, akkor megteremtené itt a boldog, szenvedés, betegség és halál nélküli világot. Akkor nem lehetne betegség, háború, nem volnának teli börtönök és teli kocsmák! Akkor nem tűrné az istentagadást, káromlást, hanem lesújtana ellenségeire. Akkor nem a nyomorult bűnösöket, a kicsinyeket, a senkiket-semmiket gyűjtené maga köré, hanem a világ nagyjait, a hatalom birtokosait, a tudósokat, a gazdagokat, az emberiség elitrétegét! Ha mindezt látnánk, akkor hinnénk benne! — Ha . . .!“ Isten terveinek végső kibontakozása során csakugyan megvalósul majd mindaz, amit a messiási uralomról gondolni szoktunk, s amire drága isteni ígéretek is vannak. De az üdvtörténet jelen szakaszában Jézust éppen így küldte Isten közénk: mint bűnösök barátját (még a kereszten is két rabló között függött), mint szenvedő és bűneinket a kereszten hordozó Megváltót, mint „Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit". „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!“ Mutatványos bűvészek, fakírok, yogik vállalnak életveszélyes produkciókat, még élve el is temettetik magukat, tagjaikat késekkel metélik s utána diadalittasan tekintenek a döbbent, ámuló nézők szemébe: No, látjátok, erre voltam képes! És itt vagyok, nincs semmi bajom, rendkívüli képességeimmel még ezt is meg tudtam csinálni! — Ha Jézus lejött volna akkor a keresztről, bámulatos bűvészmutatványt tárt volna a világ elé, de nem lett volna a világ Megváltójává! Szemléletesen utal erre a „Pusztában“ című néhány soros vers: Kenyérré válna a kavics; az volna a csoda? Repülnék szárnyak nélkül is; az volna a csoda? Kevés kell hozzá Csupán egy napfényes mosoly volt, egy nyájas szó csak, semmi más. De tőle zord felhő eloszlott, derűre vált a búsulás. Barátságos köszöntés volt csak, egy kézszorítás, semmi több. De lám, ezek fényhidat vontak, mely mennyet, földet összeköt. Egy szó enyhíthet nagy fájdalmat, nyájas mosoly gondterheltet. Egy kézszorítás visszatarthat a bűntől s ébreszthet hitet. És adni, lásd, mily könnyű néked mosolyt vagy nyájas „jó napot“, de mily hideg s szegény az élted, ha ebből senki nem kapott. Németből Vargha Gy-né Ördögnek adnám lelkemet, hogy világ ura én legyek; az volna a csoda? — Némán, szelíd-ártatlanul bűnösökért vérem kihull; az lesz majd a csoda! És Jézus szenvedése, szelíd tűrése, kereszten mondott szavai és a kereszthalált követő események: földrengés, sötétség, a templom kárpitjának kettéhasadása és egyéb jelek láttán mondta ki a kivégző osztag parancsnoka, a római százados és vele együtt az osztag tagjai: „Bizony, Isten Fia volt ez!" Itt nincs többé semmi ha! Itt a kétkedés hangját a teljes bizonyosság hangja váltja fel. S ezt akarja a te szívedben is elvégezni nagypéntek ünnepén a Szentlélek Isten. Megajándékozni téged bizonyossággal és soha el nem múló hálával — Megváltódért. Általa lehetsz magad is Isten fiává, megváltott gyermekévé. S. J. 31
