Vetés és Aratás, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5. szám

remtésekor, a teremtés koronájának megalkotásakor tör ki Isten Igéje költői szárnyalásul örömujjongásba. A zsidó költészet formája a gondolatrím, a gondolatok és verssorok párhuzama. A Szentírás a hármas egységű ember megteremtését.— a hármas egy Isten eme csodálatos tettét — költői szárnyalásé sorokkal ünnepli, háromszoros rímmel, háromszoros „teremtette lsten“-nel: „Teremtette tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket“ (1 Móz 1, 27).

(Részlet E. Sauer: A világmegváltás hajnalpírja című könyvéből. Kiadása készülőben.)

Bibliai szimbólum

Bot = vándorlás, hit, bizalom

„Arany vándorbotom van.

Tartja kezem biztosan.

Ez a bot, lásd, az én hitem!"

így szól a népdal, mely mint gyakran tapasztaljuk, mély isteni igazságokat sejt meg. A hitnek az „arany botja" tulajdonképpen jelképhalmozás, mert mind a bot, mind az arany a hit és hűség jelképe. Csak az első inkább Isten, az utóbbi inkább az ember oldaláról nézi ugyanazt.

A bot elsősorban a vándorlás képe. Mózes megparancsolta, hogy Izrael fiai felövezett derékkal, lábukon saruval, kezükben bottal egyék az Úr páskáját (2 Móz 12, 21; v. ö. 2 Kir 4, 29; Mk 6, 8—9).

Mivel pedig ez a vándorlás Isten parancsára és az Ő ígéreteire tekintve történik, ezért a bot a hit és bizalom jelképe is. A halál árnyékának völgyében Dávid az Úr vesszejében és botjában, azaz Istenbe vetett élő bizodalomban találja vigasztalását (Zsolt 23, 4). Ezért olvassuk a 2 Móz 4, 20-ban is, hogy Mózes, aki az Úr megbízatásából hittel és bizalommal tért vissza Egyiptomba, „kezébe vette Isten botját“.

Aki valóban kiválasztott, annak botja nem holt és gyümölcstelen, hanem kisarjad és sok virágot és gyümölcsöt hoz (4 Móz 17, 5). Ha majd átkelünk a Jordánon, a halál folyóján, akkor — emberileg szólva — semmi nem lesz a kezünkben, csak a hit botja (1 Móz 32, 10). És ha Isten megadta, hogy Jákob, aki csupán a hit botjával indult el, „két sereggé“ lehetett, mennyivel nagyobbak, gazdagabbak és dicsőségesebbek lesznek azok az áldások, amelyeket mi, Krisztus által Isten jog szerint való fiai és mindenek osztályrészesei egykor majd megragadhatunk!

Lehetetlen?

Nézzétek ezt a kis darab szenet. Fénytelen, piszkol és szinte semmit sem ér, még ha drágább is lett most a szén. Nézzetek erre a szén darabra az egyik kezemben és erre a kicsi, ragyogó gyémántra a másik kezemben. Bizonyára mindenki tudja már közülünk, hogy ugyanabból az anyagból van a kőszén, mint a gyémánt. A kőszén nem egyéb, mint a szén a maga alacsonyságában, és a gyémánt nem egyéb, mint a kőszén a maga dicsőségében.

Az egyik alakjában se fénye, se értéke, se szépsége, a másik alakjában fénylik, ragyog, szikrázik teljes szépségében a napfényben, mint a csillag az égen.

Ha a természet gyémánttá tudja változtatni a szenet, mit gondoltok, Isten nem tud sokkal csodálatosabbat cselekedni az emberrel? Ó igen. Sokkal csodálatosabbat!

„Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben!“ (1 Kor 15, 43)

Testvér és barát

Van barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél. (Péld 18, 24)

A testvériség a test és vér kapcsolatára utal. Az a testvérem, aki ugyanabból a családból származik a test és vér alapján. A test és vér kapcsolatát azonban megrontotta a bűn. Atyánk és Teremtőnk új testvériségről gondoskodott: neki olyan gyermekek kellenek, akik az Ő teremtő gondolata szerint való testvérek. Ezt az új testvériséget pedig a Jézus Krisztus vérében és az ő láthatatlan testében szerezte.

Csak a bűnt és annak vádját eltörlő vér által lehet bárki is Jézus Krisztus testének, e szent testvériségnek a tagja. Fenti Igénk elsősorban azt állítja, hogy azok igazán testvéreink, akik lélek szerint, nem pedig test és vér szerint azok. Jegyezzék meg ezt tehát a szülők, nevelők és testvérek: nem elég a testi kapcsolat és rokonság; a reánk bízottak barátaivá kell lennünk.