Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... A nagy kínálat „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen" (Jn 3, 16). Kimeríthetetlen, nagy igazságok vannak a Szentírás eme egyetlen versében elrejtve. Egy nagy igehirdető egyszer egy héten át minden este nagy hallgatóság előtt prédikált és minden este erről az egy versről beszélt. Valóban kifogyhatatlan téma. Micsoda nagy igazságok találkoznak ebben az egyetlen rövid versben: Isten, az Ő szeretete, a világ, Isten egyszülött Fia, a hit, a kárhozat, az örök élet. Mindegyik ezek közül hatalmas, kimeríthetetlennek látszó téma. Isten szereti a világot, szeret téged, megmentésedet akarja, azt, hogy el ne vesszél. A legtöbb ember nem tudja, hogy ő elveszett. Egy nagy előadóteremben a kis Jancsi messze elsodródott édesanyja mellől. Egészen előre ment és ott bámészkodott a pódium előtt. Édesanyja kereste őt, majd a hangszóró hirdette: „Jancsika, jelentkezz, elvesztél, anyukád keres!" Jancsika nem jelentkezett. Végül is az édesanyja megtalálta és szemrehányásokkal illette, hogy miért nem jelentkezett; nem hallotta, hogy kereste őt? Jancsi hallotta a felhívást, de: „Anyukám, én nem vesztem el. Azt hittem, egy másik Jancsikát kerestet az édesanyja.“ Milyen nehezen ismeri fel az ember, hogy ő elveszett! Isten az embert azért teremtette, mert szerette és mert szeretetében részesíteni akarta. A bűneset óta az ember mindig menekül Isten elől, mindig rejtőzködik előle. Megszakadt a kapcsolat. Az ember bizalmatlanná lett Isten iránt. Ellenségének tekinti. Isten az embernek ezt az állapotát így nevezi a Szentírás szavai szerint: az ember elveszett. És ha valaki ebben az elveszett állapotában hal meg, örökre elveszett marad; nemcsak testi halál, hanem az örök halál is vár rá. Rettenetes dolog elveszettnek lenni. Isten életre teremtett bennünket, de ebben az elveszett állapotban az ember csak tengődik, igazi élete nincsen. Fogalma sincs az embernek arról, hogy mi az igazi élet. Hajszolja az örömöket, keres valamit — de Isten nélkül célját tévesztette. „Az ifjúkor: tévelygés, a férfikor: küzdelem, az öregkor: megbánás" — mondotta egyszer valaki. És mennyire igaza volt! De milyen más az élet Krisztussal! Isten nem akarja, hogy te elveszett maradj! Éppen ezért küldte el Jézus Krisztust, hogy az elveszettet megkeresse és hazahozza. Milyen megkapóan írja le ezt Ő maga egy példázatban. Egy juh elveszett. A jó pásztor elindul a keresésére és nem nyugszik, amíg meg nem találja. Felveszi a vállára a kimerült, csapzott, eltévedt, de megtalált bárányt és hazaviszi. Otthon egybehívja a szomszédokat és együtt örülnek az elveszett, de megtalált báránynak. Éppen ilyen öröm van a mennyben az Isten angyalainak színe előtt egy megtérő bűnös felett. Isten nem az elveszett sorsát szánta neked, hanem az örök életre hív. Az elveszett bárány nem tud hazatalálni maga, ezért a pásztor utána ment. Téged is hív és szólítgat az ő szava! Most is üdvösségre hív téged a Megváltó. Milyen nagy kegyelem az, hogy még mindig fáradozik, még mindig hívogat, még mindig nem az ítélet sújt le reánk, hanem a kegyelem napja ragyog, a drága lehetőség ideje van. Tudod, hogy ez viszont másrészt micsoda felelősséget jelent? Ma van a kegyelem napja, de semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy meddig tart ez a lehetőség. Holnap lejárhat már — a szíved megkeményedik, végleg elfordulsz a kegyelemtől vagy hirtelen — 10
