Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám
Ungár Aladár: Jogos kérés „Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek odamentek Fülöphöz és kérték őt: Uram, látni akarjuk Jézust“ (Jn 12, 20—21). Ezek a görögök istenkereso emberek voltak. Ezért is csatlakoztak Istennek ószövetségi népéhez. Úgynevezett prozelitusok voltak és a zsidó nép vallásos szokása szerint a nagy ünnepeken elzarándokoltak Jeruzsálembe. Most éppen azt olvassuk, hogy Jézus egyik tanítványához fordultak és kifejezték azt a kívánságukat, hogy szeretnék Jézust látni. Bizonyára sokat hallottak Jézusról, csodáiról, tanításairól. Rendkívüli embernek tartották. Keresték a találkozást vele, szerették volna megismerni, beszélni akartak vele és látni akarták Őt. Ez az egyszerű kérés — szeretnénk látni Jézust — különös gondolatokat ébresztenek bennem. Mintha az egész világ a maga sok-sok megoldatlan problémájával, boldogtalan életével ezt kiáltaná felénk: szeretnénk látni Jézust! Annyit prédikálunk róla, olyan heves harc folyik körülötte, annyian vannak mellette és olyan sokan ellene, annyira itt kavarog közöttünk a Jézus-probléma: most már szeretnénk végül is látni Őt! Ne beszéljetek annyit nekünk Jézusról, hanem mutassátok be Őt, lássuk már végre ezt a Jézust! Én azt hiszem, hogy a világnak ez az igénye jogos. Jézus tiszta, egyszerű, megkapó tanításai mindig nagy hatással voltak az emberekre. De hol láthatók ezek a tanítások? A legegyszerűbb példa többet ér, mint a legékesebb prédikáció. A világ beleúnt a sok prédikáció hallgatásába. Látni akar! Szeretne látni megváltott embereket, szeretné látni a keresztyén szeretet megvalósulását, szeretné látni Krisztust, amint kiábrázolódik egyszerű emberek, férfiak és nők mindennapi életében. Visszautasíthatjuk ezt a kívánságot? Elháríthatjuk magunkról a felelősséget? Nem, kötelesek vagyunk bemutatni életünkben Jézust. Fülöp, az a tanítvány, akit a görögök közvetítésre felkértek, egyszer azt mondotta Jézusnak: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk. Jézus azt felelte neki: Fülöp, annyi idő óta veletek vagyok és azt mondod, mutasd meg nekünk az Atyát? Aki engem lát, az Atyát látja! Nos, erről van szó! Ahogyan Jézus Krisztusban testet öltött és láthatóvá lett az Atya, úgy a mi életünkben is legyen láthatóvá Jézus Krisztus. Már az első tanítványok felfogták ezt. Pál apostol például a korintusbeliekhez ezt írja: „Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben" (2 Kor 4, 10—11). Ó, milyen fontos az, amiről most szó van! Isten gyermekei nem elégedhetnek meg azzal, hogy csak örvendezzenek a kegyelemből kapott új életnek! Emberek élnek körülöttünk, akik fájó sebeket hordanak magukon, megoldatlan problémákkal viaskodnak, terheket cipelnek, szeretet után vágyódnak. Ezek az emberek nem fogékonyak még az Ige meghallgatására, először még látni szeretnének valami igazi, hamisítatlan életet. A szavak inflációjában élünk — tettekre van szükség, igazi életre. Bennünk akarják az emberek Jézust meglátni, a mi életünkben szeretnék felismerni az Ö életét. Nem hallod, amint feléd sikoltják: Szeretnénk látni Jézust! Látni szeretnénk Öt! Hinni szeretnénk, szeretnénk rábízni magunkat, de olyan sok minden van Jézus körül, ami nem valódi, nem igazi — hamisított utánzat csupán! Az Igazit, Őt magát akarjuk látni! Testvérem, mit felelsz e kiáltásra? Mersz továbbra is csak magadnak élni? Nem érzed a felelősséget? Hogyha az életedben nem látható Jézus, egykor — 10 — AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT...
