Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám

Bár az Úr Jézus búcsúszavait csak a hozzá hűségesnek maradt tanítványaihoz intézte, egyszersmind olyan emberekhez is szólt, akik nem értették meg, sőt akik azokban a pillanatokban más dolgokkal voltak elfoglalva. A tanítványoknál teljesen hiányzott annak az isteni üzenetnek a megértése, amelyet az Úr Jézus intézett hozzájuk. Úgy tűnt, mintha a Mester minden dicső szava a levegőbe hangzott volna el, pedig az isteni kegyelem mérhetetlen gazdagságának szavai voltak azok, melyek Isten üdvössége dicsőségéről és végtelen szeretetéről szóltak. Ilyen mélységeket az Úr azelőtt még soha nem érintett. Olyan szavak voltak ezek, amelyek az istenség legbelsejébe mutattak és a tanítványoknak az Atya és Fiú istenségében való részvételére vonatkoztak: Istenről, mint Atyáról és Krisztusról, az Ö fiúságáról szóltak. Ezek a szavak hozták isteni kapcsolatba a tanítványokat az Atyával és a Fiúval, belevitték őket az isteni életbe. Továbbá olyan szavak voltak, amelyek leplezetlenül megmutatták Istent és bepillantást adtak az eljövendő örökkévalóságba. Ezek a szavak egyrészt az isteni élet belső köreiről szóltak, másrészt pedig útmutatást adtak, hogy hogyan éljenek a tanítványok e világban. Irányt adtak az eljövendő dicsőségre nézve.

Abban az időben a tanítványok ezeket a szavakat nem értették meg. Gondolataik saját bajaik körül forogtak. De hála Istennek, az Úr Jézus beszédei nem függnek az időtől. Jóllehet komoly helyzetben mondta őket, de nem ez volt a döntő. Az Úr fel akarta nyitni a tanítványok szemét, hogy az istenit meglássák. Ki akarta emelni őket a bajból és a körülmények korlátái közül. Sem az Atya, akinek a megbízásából beszélt, sem a Fiú nem engedték meg, hogy a sötétség hatalmának időben megnyilvánuló adottságai legyenek döntők. Míg a sötétség erői mindent elkövettek, hogy tetőpontra jussanak, addig az Atya és a Fiú döntő szavaikkal téren és időn túl egyrészt a világ előtti isteni távolságokba, másrészt az idők utáni örökkévalóságba mutattak. Isten Fia dicsőségéről volt szó, emberré létele előtt, alatt és után. Akinek van szeme Isten csodás munkájának meglátására, az tudja, hogy az Úr Jézus nem véletlenül tartotta ebben az órában ezeket a beszédeket. Azt is tudja, hogy az Úr Jézus nem választott rossz időpontot. Nem, egyáltalán nem! Még jobban tudta, hogy az Atya egész tudatosan választotta ezt az órát. Hasonló körülmények között mi mindnyájan megfontoltuk volna, hátha az ilyen mély értelmű és messze nyúló beszédre a jelen pillanat alkalmatlan, és a tanítványoknak egy kedvezőbb időpontra kell várniok. De az Atya és a Fiú számára minden idő jó. Ök egy állítólag kedvezőtlen időpontnak is fölötte állnak, ők és csakis ők tartják kézben, hogy egy későbbi időben erőteljesen rávilágítsanak és az összes elmondottakat úgy ismételjék meg, hogy az akkori hallgatóság számára érthetően újra megelevenedjék. A sötétségnek azokban az óráiban, amikor az ellenkezés és a gonoszság hatalmai munkához láttak, hogy utolsó és legnagyobb erőfeszítéseiket kifejtsék, akkor került sor arra, hogy az Atya és a Fiú munkájának és dicsőségének messzemenő következményeit nyilvánosságra hozza. Semmivel sincs a gonosznak a számítása úgy áthúzva, mintha azt hirdetjük, hogy minden halált dicsőségesen és teljesen legyőzött az isteni Fiú. Isten most is és mindenkor nagy hadvezér, még akkor is, ha az ellenség minden erejét latba veti. Mielőtt az ördög utolsó támadásba kezdett, Isten úgyszólván már kiadta a napiparancsot, amely az Úr Jézus Krisztus teljes győzelmét közzé tette. Ilyen hadviselésnél egy látszólag kedvezőtlen időpontnak nincsen szerepe.

De ezzel még más valami is összefügg. Megkérdezhetjük, miért várt Isten ezután több évtizedet, hogy Fia utolsó beszédeit följegyeztesse? Mert az bizonyos, hogy mindez idő alatt e dicső beszédek a gyülekezetekben ismeretlenek voltak. Nem jelentettek volna nagy áldást ezek a beszédek pünkösd után Jeruzsálem, Júdea és Samária gyülekezeteiben és a létrejövő pogány gyülekezetekben? Egész bizonyosan! Isten azonban másképp gondolkozik, mint mi. — De ha Isten János apostolt arra szemelte ki, hogy ezeket a beszédeket leírja, miért engedte meg, hogy majdnem százéves legyen, mielőtt erre neki megbízást ad? Lelki és szellemi ereje pár évtizeddel előbb vajon nem lett volna nagyobb és a feladat elvégzésére jobb? Isten az

13 —