Vetés és Aratás, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám
tünk boldogságának Ö a szerzője, a lelki otthonunk e földön az Ő szerzeménye és az örök üdvösséggel Ö ajándékozott meg. Ezen nap nap utáni kegyelméért adjunk neki hálát mindennap. — A hálaadás egyik lényeges módja az adakozás. Erre figyelmeztet az imént olvasott vers befejező része:.........hogy iegyen bőven nektek minden jó cselekedetre." Isten iránti hálánkat kétféle módon róhatjuk le: hálamondássa/ és hálaadássá/. Az egyik szavakban merül ki, a másik cselekedetekben nyilvánul meg. Hogy módunkban áll jót cselekedni, szintén Isten kegyelmi ajándéka. Adakozni ezért annyit jelent, mint kegyelmének ajándékait továbbadni. Istentől kapjuk és továbbadjuk. E kegyelem csodálatos rejtélye, hogy minél többet adunk, annál több lesz abból, amink van. Egy tapasztalt hivő ezt a rejtélyt a maga részéről így magyarázta meg: Én nem azért adok, mert van, nekem azért van, mert adok! A 11. vers az adakozásnak még egy áldására hívja fel a figyelmünket. „Hogy mindenben meggazdagodjatok a jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez Istennek.“ Annak, aki adakozik, meggazdagodik a szíve, mondja az apostol. Más szóval: az adakozásnak egyik mellékhajtása“ a jószívűség. A nemtörődömség és fösvénység kiszorul a szívből és helyette bevonul a másokon könyörülő és Isten országát szorgalmazó indulat. Egy mindenképpen előnyös lakó-csere. A fösvénység elcsúfít, a jószívűség ékesít! A jószívűség hálaadást szerez Istennek, olvastuk. Azok részéről tudniillik, akik az adományunk jótéteményében részesülnek. A hálájuk felszáll Isten trónjához, áldást kérve a jószívű adakozókra. Ily módon csodálatosan egybekapcsolódik a hozott áldozat, az érte elhangzó hála és az ebből származó áldás. Az adakozás, ennek értelmében, a földi javaink legjobb befektetése, mert aki adakozik, Isten akaratát teljesíti, jószívűségre tesz szert, a felebarátján segít és annak szívében áldást kérő hálaadást vált ki. És mindezt bekoronázza az a tény, hogy az adakozásunk Istenhez, a nagy Adakozóhoz tesz hasonlatossá. Krisztus Urunk arra oktatott, hogy legyünk tökéletesek, mint a mi mennyei Atyánk. Aki adakozik, egy lépcsőfokkal feljebb jut az isteni tökéletesség magaslatán. Befejezésül szívleljük meg az adakozásnak egy rövid, de fontos szabályát, melyet az apostol ezen tanítása elején, a 7. versben javasol: „Mindenki úgy adjon, amint eltökélte magában; ne kelletlenül, vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti.“ Adjunk tehát megfontoltan és rendszeresen. Ne tekintsük adakozásunkat kényszernek, hanem inkább kiváltságos előjognak, amelyben Isten részesít. A jószívű adományunk párosuljon jókedvvel, így lesz belőle Istennek tetsző jótétemény. Erre oktat az írás, így töltjük be a Krisztus törvényét, és az ilyen adakozót szereti Isten. Lant Emil Áprily Lajos: Lassú szárnyon Uram, a két szárnyam nehéz, hozzád emelkedni ma nem mer. Ne bilincselj meg és ne bánts nagy súlyoddal, a félelemmel. Te nagy völgyedben ne legyek énekre béna, hitre gyáva. Úgy kapaszkodjam, Kéz, beléd, mint kicsi koromban anyámba. Hívott erőseid dalos lakomáján mindig ne késsem, Kapudtól ne térítsen el utat veszítő szédülésem. Viharszeles mélyed felett meredekedet bízva járjam, sziklafalon hajnalmadár, örömpiros legyen a szárnyam. És hogyha mégis hullanék sugaradban vagy sűrű hóban, sohasem látott arcodat láthassam egyszer zuhanóban. (Az „Ábel füstje“ c. kötetből) — 11
