Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... Vetés és aratás „Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet .megcsúfolni. Mert amit az ember vet, azt aratja is. Mert aki a testének vet, a testből arat veszedelmet; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet“ (Gál 6, 7—8). Az apostol fenti intő szava egy természeti törvényre utal, melyet maga az alkotó Isten fektetett le. Már a serdülő gyermek is tud róla; vidéken a saját szemével látja, városban pedig az iskolában tanulja. Amit az ember vet, azt aratja, a vetést az aratás követi. Ez annyira magától értetődő, mint az, hogy kétszer kettő négy. Pál apostol azonban arra utal, hogy ez nemcsak szó szerint, hanem átvitt értelemben is igaz. A természet életében végbemenő folyamatot csak példának használja annak az igazságnak az alátámasztására, hogy aki a testiségre vet, a pusztulást aratja, aki pedig a lelkiekre vet, az örök élet termését fogja betakarítani. Mindenki azt aratja tehát, amit vetett. .A repce magvából nem kél ki rozs és fordítva. Ez a törvényszerű következetesség a lelki, szellemi és erkölcsi életre is vonatkozik. A kicsapongó életmód a test pusztulását vonja maga után, a törvény áthágása szabadságvesztéssel jár, a házasfelek önzése és a testvérek perpatvara a család széthullásához vezet. Az oknak és okozatnak ez a folyamata örök érvényű törvény, melyen változtatni nem lehet. Aki csak a testének vet, annak romlását aratja — int az apostol. Ez a romlás többféle lehet. Egyrészt azt jelenti, hogy akinek csak az anyagiakra van gondja, lelkében kárt vall. Az Úr Jézus egyik példázatában felveti a kérdést: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri iS, de a lelkében kárt vall?“ Minden földi dicsőség után való törekvés végül a semmibe vész, és ■bármennyit szerez magának valaki, az mind itt marad. Amikor Nagy Sándor, a régi görögök híres hadvezére és királya halálán volt, elrendelte, hogy temetésekor a jobb karját lógassák ki a koporsóból, hogy „mindenki lássa, Nagy Sándor üres kézzel távozott erről a földről." Ez megegyezik az Ige figyelmeztetésével: „Semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit.“ Aki csak a testének vet, más szóval, akinek csak erre az életre van gondja, elpazarolja Isten drága ajándékát, élete szántóföldjét, mert csak a múlandóság konkolyával veti be. Életünk folytonos magvetés. Ennek a képletes szónak további értelmezése az, hogy magatartásunk, beszédünk és cselekedetünk kihatással van a környezetünkre. Senki sem mondhatja, hogy amit tesz és ahogyan él, az csak rá tartozik. Egy ember ragályos betegsége másokra nézve is veszélyt jelent. Valakinek a szorgalmából áldás származik másokra is. Az egyén hatásköre lehet kisebb vagy nagyobb, másokra gyakorolt befolyása lehet szándékos vagy akaratlan, de az bizonyos, hogy magatartása automatikusan kihat a környezetére. További tény az, hogyéletünkezen magvetéséért felelőséggel tartozunk Istennek, az aratás Urának. „Senki sem él önmagának“ — figyelmeztet bennünket Isten Igéje a Római levélben. Mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy földi életünk részben ránk van bízva. Hogy életünk termése milyen lesz, az rajtunk is múlik, ti. azon, hogy milyen magot vetünk. Termésünk kétféle lehet: múlandó — testi, vagy örökkévaló — lelki. Ez a vetőmag természetétől függ. Vetőmag lehet a szeretetünk, vagy a gyűlöletünk, az imádkozásunk, vagy az átkozódásunk. Megbocsátásunk, vagy bosszúállásunk. Szívet nemesítő szavunk, vagy trágár beszédünk. A szelídségünk, vagy a durvaságunk. Az — 10 —
