Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám
Növekedjetek az ismeretben — Újszövetségi görög fogalmak — Egy régebbi cikkünkben szó volt az emberi béketürésről, a hüpomoné-ról. Most az isteni béketúrésröl, a makrothtümiá-ról tanulunk meg néhány dolgot. Mind a főnév, mind annak igei alakja hosszantartó, igen türelmes várakozást fejeznek ki. S ez nem volt éppen görög erény. Ezért ritkán is használták ezt a fogalmat. Például egy orvos kitartó fáradozásait minősítették makrothümiának, amivel krónikus betegeket kezelt, a gyógyulás reménye nélkül. Vagy egy tábornok hosszútűrésével kapcsolatban, aki katonáival rengeteg küszködést vállalt a győzelem elérése érdekében. Annak a kornak a gondolkodói a római birodalom fennmaradásának a titkát is a makrothümiában, a vezetők határtalan türelmében látták, amivel késedelmet, szenvedést, vereséget vállaltak inkább, de nem adták be a derekukat. Nem csoda, hogy a bibliai szóhasználatban ez a makrothümia elsősorban isteni magatartást tükröz vissza. Ő az, aki „késedelmes a haragra“ (2 Móz 34, 6), ami nem azt fejezi ki, hogy megszűnt minden oka a haragra, hanem azt, hogy halogatja, nem engedi szabadon haragja kitörését. Mert hátha közben mégiscsak történik valami az emberben, ami indokolttá teszi ezt a halogatást. Az ószövetségi megfelelő héber kifejezés még képszerűbb: valakinek még az orrcimpája is remeg a visszafojtott indulattól, de türtőzteti magát. Nála soha sincs ebben a tekintetben elhamarkodottság. Időt ad mind az engedelmesség, mind az engedetlenség kifejlődésére. Tehát a hüpomoné inkább az emberi türelmességet fejezi ki, amivel körülményeinket, azok súlyát hordozzuk, a makrothümia pedig Isten érthetetlen hosszútűrését, amivel az Őt bántó, sőt provokáló embert elviseli, komiszságait eltűri. Soha nem akar azonnal visszafizetni vagy büntetni. Helytelenül Ítéli meg bárki is az Ő „makrothümiájának gazdagságát" (Róm 2, 4), aki úgy gondolja, hogy az elnézést jelent vagy az ember megjavulásának pedagógiai kivárását. Isten tovább lát, mint mi. A célt látja: az ember megtérését s önmaga dicsőségének nyilvánvalóvá léteiét. így várt az ö makrothümiája Nőé napjaiban, hogy elkészüljön a bárka s néhány lélek megmeneküljön (1 Pét 3, 20). Ö még a harag edényeit is nagy makrothümiával szenvedi el (Róm 9, 22). Hosszútürésének egyetlen célja a mi üdvösségünk (2 Pét 3, 9). A nagy egyházatya, Chrisostomus írja: „Türelme nem lehetett volna nagyobb senki esetében, mint az enyémben volt. Nem volt még bűnős, aki úgy próbára tette volna az ö makrothümiáját, mint én . . .“ Pál is azon álmélkodik, hogy Jézus Krisztus elsősorban őrajta mutatta be teljes makrothümiáját (1 Tim 1, 16). Különösen nehéz azt megértenünk, hogy Isten az övéi' nyomorúságát és a gonosz elbizakodottságát egyforma makrothümiával nézi. Mi szeretnénk a gyors befejezést mindkét esetben siettetni. Ha Ö nem Isten lenne, hanem ember, már réges-régen levette volna kezét a világról, mindenestől elsöpörte volna az emberiséget. De makrothümiája érthetetlen módon hordozza bűneinket, dőreségeinket és engedetlenségünket. Isten gyermekének, a keresztyén embernek is állandóan feladott isteni lecke ennek a makrothümiának a gyakorlása a másik ember felé. Az adós szolga jézusi példázata (Mt 18, 21—35) „...légy türelemmel hozzám“ éppen e kérdés negatív oldalát s benne az ember bukását mutatja be. Eztamakrothümiát elemzi a fent említett Chrisostomus is, s abban a lelkületben látja megvalósulni, mely bosszút tudna állni, ha akarna, de nem teszi, sőt még a gondolatát is visszautasítja. Nem ismeri a bosszúállást. Ez pontosan a világi görög elképzelés ellentéte volt. A görög gondolkodásban (pl. Aristotelesnél) éppen az számított nagynak, aki nem tűrt semmiféle sérelmet vagy sértést s a végletekig elment a bosszúállásban. A keresztyén makrothümia ennek ellenkezője: az a lelki nagyság, hogy nem állok bosszút, mégha tudnék is. Ez a makrothümia kell, hogy jellemezze a keresztyén lelki vezetőt (2 Kor 6, 6; 2 Tim 3, 10). A gyülekezet vénei is legyenek a „tűrésben épek“ (Tit 2, 2). A makrothümia a Lélek gyümölcsének nélkülözhetetlen része (Gál 5, 22); nélküle nem tudnánk az isteni elhívásban megmaradni (Ef 4, 2); nem tudnánk Isten választottal maradni (Kol 3, 12). Gyakorlása mindenki irányában kötelező számunkra (1 Thess 5, 14). Nélküle lehetetlen szeretetben élni (1 Kor 13, 4). A makrothümia tehát nem valami lágy engedékenység, hanem éppen a szeretetnek az érvényesülése. „A szentek makrothümiája“ (Jel 13, 12) is több tehát, mint az üldözések elviselése, belenyugvás az átmeneti rosszba, hanem hitből és szeretetből fakadó erő. Nem passzív megadás, hanem aktív energiakifejtés. 12
