Vetés és Aratás, 1974 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám

KÖNYVISMERTETÉS E. Sauer AZ EMBER NEMESSÉGE Napjainkban az ún. modern emberek legtöbbször szembe állítják a hitet a tudo­mánnyal, a tudomány kizárja a hitet — mondják. E. Sauer, a neves bibliakutató és teológus, aki a természettudományokban is jól tájékozódott, jelen könyvében feloldja az említett (látszólagos) ellentétet, sőt továbbmenően nagyszerűen kibon­takoztatja az ember Istentől rendelt helyét és szerepét a világmindenségben. Erről maga a szerző a könyv előszavában többek között így ír: Az ember királyságra rendeltetett. Uralkodásához tartoznak: természetkutatás és kulturális fejlődés, jellemerő és nemes érzület, a szellem tisztulása és a testi lét elfogadása, örökkévalóságra való elhivatottság és világmegdicsőülés. Az embernek ezt a királyi helyzetét az univerzum történetével való összefüggésé­ben kell szemlélnünk. A természetben mutatkozó valamennyi meghasonlás mögött a szellem országában végbemenő hatalmas forradalom áll. Ha a világminden­ségnek az örökkévalóságba nyúló előtörténetéből kiindulva tekintjük a sajátosan különálló földet, hatalmas perspektívák tárulnak fel előttünk az ember teremté­sének célját illetően. Az embert mint királyi eszközt látjuk a Teremtő kezében, hogy az ember útján dicsőüljön meg a természet világa. Egyben olyannak is látjuk, mint aki isteni kegyelem és dicsőség edénye, mint akinek az a hivatása, hogy imádjon, Isten képévé legyen, istenfiúságban, örök uralkodói elhivatottság­ban éljen. — Témánk egyáltalán nem teozófiai-fantasztikus fejtegetés, spekuláció, hanem arra irányuló kísérlet, hogy az emberiség üdvörténetét — harmóniában a Szent­írás egészével — beleállítsuk a világmindenség történetének és az örökkéva­lóságnak nagy, kozmikus-univerzális keretébe, melybe bele is tartozik. Ezen az alapon igyekszünk megragadni az emberiség létének célját abban az egyetemes képben, amelyet a Szentírás prófétai-apostoli világnézete ad. A könyv bizonyítani igyekszik, hogy a Biblia világnézeti alapjai rendíthetetlenek. Azt akarja eldönteni, hogy a Bibliát, annak erkölcstanát áthatja az isteni nemes­ségre elhivatott, királyi nemzetséghez tartozó ember magas öntudata a jellemerő­ről és a valódi életigenlésről. Azután hangsúlyozza, hogy az írás üdvtana erős, örök sziklaalapon áll: kinyilat­koztatása a bűnről és bűnhődésről, az Isten büntető igazságosságáról és Krisztus önfeláldozásáról, hogy az emberi önmegváltás képtelenség, és Isten mentő cse­lekedete szükségképpeni. Végül rámutat arra, hogy a bibliai teremtéstörténet meglepő összhangban van a modern természetkutatással, nevezetesen a föld történetével, a megszilárdulásáról szóló tanítással; ezek valóban biztos megállapítások. Mindenesetre vannak még meg nem oldott részletkérdések az írás magyarázatára és a természettudományra nézve, s ezekben az óvatos, tartózkodó magatartás kívánatos. E könyvnek természettudományi utalásai az asztronómiából, geológiából és atom­fizikából nem tekinthetők a tulajdonképpeni tárgyunktól való eltérésnek; mert ha az ember arra hivatott, hogy a föld királya legyen, és ha a föld valóban főtere a megváltás isteni cselekedetének, akkor mindkettő összetartozik: szellem és természet, világmindenség és föld, teremtés és üdvkinyilatkoztatás, időleges és örökkévaló, az ember királyi volta és földi birodalma. A könyv segítségül akar lenni keresőknek és gondolkodóknak éppúgy, mint keresztyéneknek. Azok útjából gátló akadályokat szeretne elhárítani, ezeknek bizonyosságot adni. Ezeken túl saját, személyes megismerésük látókörét igyekszik kiszélesíteni. A 248 oldalas zsebkönyv önköltségi ára DM 4,50 vagy US $ 2,50 — 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom