Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám
H. Legiehn: Mit mond a Bibliai A gyülekezet lényegéről 2. A gyülekezet — Krisztus Teste (1 Kor 12, 27) Isten ki akarja jelenteni magát az embernek. „Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát" (1 Kor 2, 14). Csak azt tudja megérteni, amit öt érzékével felfoghat. Isten tehát emberi alakot öltött és eljött ebbe a világba (Róm 9, 3; Fii 2, 7). így a természeti ember is megláthatja Istent a Jézus Krisztusban (Ján 14, 9). Ha Jézus ebben az alakban maradt volna a világban, csak azok élvezhetnék az Ő látásának nagy előjogát, akik közvetlen környezetében élnének. Isten azonban az egész világnak ki akarta jelenteni magát. Krisztus megmutathatta volna magát a világnak megdicsőült, a tér és idő korlátáit nem ismerő testében. Ezt azonban a világ nem bírta volna elviselni. Mikor feltámadt, az őrök már az angyalok láttára is leestek lábukról (Máté 28, 4). És mikor Pál ebben az alakjában pillantotta meg az Urat, megvakult (Csel 9, 9. vö. még Jel 1, 17 és 6, 15—16). Ma is, ebben a világban is csak úgy mutathatja meg magát, ahogy el tudjuk viselni. Ezért mennybemenetelekor kivonult ebből a világból megdicsőült alakjában és visszatért a Szentlélek alakjában az övéi szívébe. így tehát ismét szolgai formát ölt az Ö gyülekezetében. Erre vonatkozóan azt mondja: „Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Vigasztaló“ (Ján 16, 7—11). A Szentlélek ajándékában közölte magát Krisztus az első pünkösdkor és közli ma is minden megváltott lélekkel az újjászületésekor. Ezzel az önközléssel és bennünk lakozással valóságosan és szervesen (életszerűen) kapcsolódik mindazokhoz, akik az övéi, ugyanakkor egymás között is összekapcsolja őket egy szervezetté (életegységgé). Ezt a szervezetet nevezi az írás „Krisztus Testének“ (1 Kor 12, 27). Ezt sem szabad átvitt vagy képes értelemben értenünk, mintha a hívők csupán az Ő befolyása alá kerülnének és az Ő Szentlelke értelmében cselekednének. Csak valóságosan, szervesen szabad ezt értenünk. Krisztus közli magát az övéivel és bennük lakozik. Betű szerint veszi ezt az Úr és nagy apostola, Pál is (Jn 14, 17; Róm 8, 9— 11; Gál 2,20, különösen Jn 20, 22; Csel 2, 2 —4; 10, 44—47). Mindezek az igehelyek szemléletesen igazolják ezt, a gyülekezetei illetően, különösképpen pedig az 1 Kor 12, 13. így lesz a gyülekezet „Krisztus Testévé" és így teszi láthatóvá magát Isten a gyülekezetben, tehát úgy, ahogy a világ el tudja viselni. Milyen elképzelhetetlenül magasztos hivatás ez a gyülekezet és minden egyes tagja számára! De micsoda felelősség is egyúttal! Krisztus testének tagsága alól az újjászületett ember sem vonhatja ki magát, saját maga és az egész szervezet veszélyeztetése nélkül. Gyakorlatilag nincs többé „magánélete“, hanem csak a szervezetben, közösségben való. Mindazt, amit a gyülekezeti tag gondol, beszél vagy cselekszik, mindig a gyülekezetben teszi. Ezt éppoly valóságosnak és betű szerint kell felfognunk, ahogy a természeti testünk egy tagja sem tehet semmit a testen kívül, attól függetlenül (Jn 15, 5—6; 17, 211). 3. A gyülekezet — az örök, valóságos világ támaszpontja a múlandóság világában (1 Tim 3, 15b). ...........amely az élő Isten egyháza (gyülekezete), az igazság oszlopa és erőssége.“ (Erőssége — támaszpontja. Igazság-valóság minden hazugsággal és látszattal szemben.) Isten nem éri be azzal, hogy a földön lakozik és a gyülekezet által megmutatja magát a világnak. Ő Krisztus által vissza akarja nyerni a Sátán zsarnoksága alá került világot, hogy azután csodálatos harmóniában uralkodjék benne (Jel 19, 6—7; 20, 6; 5, 10). És az írás szerint ennek a hódító hadjáratnak és az utána következő uralomnak legfontosabb eszköze a gyülekezet (Mt 16, 18). Földünk, ahogy az írás mondja és ahogy arról maga az élet újra meg újra meggyőz bennünket, ellenséges terület. Valósággal be van kerítve a sötétség hatalmai által (Ézs 14
