Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám
tés semmi máshoz nem hasonlítható egyszeri esemény volt. Nem lehet a ma működő természeti törvényekkel megmagyarázni. Próbálkozásaink bármilyen jóindulatúak is, valószínűleg tévútra visznek minket s nem jutunk el a valóság megismerésére. Gondoljunk például csak egy gyermekre, akinek növekedését, fejlődését évről évre figyelemmel kísérhetjük. Növekedésének üteme csodálatos élettörvények szerint megy végbe. Ezek a törvények születésétől fogva érvényesek rá, de nagy hibába esünk, ha feltételezzük, hogy születése előtt, az anyaméhben is ezek alapján fejlődött. Ó, nem! Semmiképpen nem alkalmazhatók egy gyermek életében működő élettörvények az embrionális, magzati állapotára. Ugyanígy a ma működő természeti törvények sem magyarázhatják meg a teremtés aktusát. Akkor egészen más körülmények voltak, más törvények érvényesültek. Isten akkor a láthatatlanból láthatót hozott elő. Aki már a tudományos magyarázatok végére jutott és nem kapott kielégítő választ, s szívében hajlandó meghajolni a teremtő Isten előtt, annak sokat mondanak a Biblia teremtésről írott szavai. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet“. — tehát az egész univerzumot. Hogyan? Talán valami fogalmunk már lehet erről ma, amikor az energia és az anyag egymásba átalakulását elő tudjuk idézni. Félelmetes energiák szabadulnak fel egy atomrobbantásnál, de menynyivel hatalmasabb lehetett szépségében és méreteiben, amikor Isten a világmindenségben dolgozott. Mikor volt az a „kezdet“, amikor Isten teremtett? Ezt senki nem tudja, mint ahogy azt sem ismerjük, mikor fejezi be Isten ezzel a földdel és éggel kapcsolatos tervét és hoz elő egy új eget és egy új földet. De ha egyszer majd megtudjuk ezeket, bizonyára sokan fognak csodálkozni. Most nincs idő arra, hogy versről versre végigmenjünk Mózes könyvének első fejezetén. Talán később még erre is sor kerülhet. Maradjunk meg most szigorúan a teremtés szónál. — Mit teremtett még Isten? A következő teremtő aktus az állatok teremtése volt. A közben lejátszódott eseményekben, tehát az első négy nap alatt, Isten a már meglevőkből hozott elő újabbakat. Mondhatnánk, kedve szerint alakította az égitesteket és a földet a rajta levőkkel együtt. Az állatok, pontosabban a víziállatok és a szárnyasok megteremtése után Isten a meglevőkből ismét hozott elő, amikor a szárazföldi állatokat nemük szerint megalkotta. És végül az embert teremtette meg a hatodik napon, saját képére és hasonlatosságára, és képessé tette arra, hogy saját sorsa felől dönthessen. Hadd kérdezzelek meg kedves hallgatóm: mi könnyebb, meghajolni a teremtő Isten előtt, vagy saját okoskodásunkba mélyedni és megtagadni Öt? A gyakorlat azt mutatja, Isten előtt meghajolni nehéz. Ehhez megalázkodásra van szükség. Annak a beismerése, hogy az emberi bölcsesség korlátozott, nagyon nehéz. Pedig az igazán bölcs, aki belátja saját tudásának határait és meg tud hajolni az előtt, aki nálánál is bölcsebb és hatalmasabb. Ma is igazak bölcs Salamon szavai: „Ahol kevélység van, ott gyalázat jő, az alázatosoknál pedig bölcsesség van“ (Péld 11,2). A modern tudomány egyre-másra olyan területekre érkezik, ahol meg kell állnia. Ahol megáll a tudomány, ott elméletekkel segítünk rajta. Elméletek, teóriák születnek és halnak meg naponta. Nem lenne egyszerűbb, az örökké változhatatlan Istenhez fordulni segítségért? A Római levél első részének 20—22. verseiben ezt olvassuk: „Ami az Istenben láthatatlan, tudniillik az Ö örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megérthető és látható, hogy ne menthessék magukat. Mert bár az Istent megismerték, mégsem dicsőítették mint Istent, sem neki hálát nem adtak, hanem okoskodásaikban hiábavalóságokra jutottak és balgatag szívük elsötétedett. Bölcseknek vallva magukat, balgatagokká lettek.“ -i -f 11
