Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám

Urunk életének egyik legnehezebb per­cében mondotta ezeket a szavakat. Hamis vádak terhe alatt, tanítványaitól és barátaitól elhagyottan áll a Főtanács előtt. Tulajdonképpen már kimondták rá a halálos ítéletet, csupán a törvény parancsa szerint keresnek néhány hamis tanút, hogy azok vallomása alapján minél előbb ki lehessen Öt végeztetni. Ha Jézus életében volt egy pillanat, amikor mint embernek a kilátástalan­­ságot meg kellett volna ismernie, akkor ez az óra volt az. Ellenségei diadalt ülnek felette, kigúnyolják, a szolgák arcul ütik, arcul köpik s bekötött szem­mel kell tűrnie verésüket. Jézus azon­ban nyugodt maradt. Ezt mondta: „Mostantól fogva meglátjátok az em­bernek Fiát ülni a hatalom jobbján ..." Mt 26, 64. Micsoda győzedelmes lélek! Megkötött kézzel beszél arról, hogy Ő a „hatalom“ jobbján fog ülni. Dagadt ajakkal és vérző arccal mondja, hogy „a végső hatalom az enyém!“ Az idő Öt igazolta. A csodálnivaló azonban ebben az, hogy amikor a brutális hatalomnak gyalázatosán ki volt szolgáltatva, akkor meri határozottan mondani: „Mostan­tól fogva . . Ez azt jelentette, hogy „meglátjátok majd az én végső győ­zelmemet és királyságomat!“ Ez igen fontos része a győzelmes élet­nek. Jézus nem azt mondta, hogy „a győzelmet egy napon majd elnyerem“, hanem: „mostantól fogva ..." A győ­zelmes életnek igen fontos feltétele ennek a hitnek belépése a jelen időbe. Jézust nem tudta lelkileg tönkretenni a jelen szenvedése és gyalázata. Szilár­dan tudott hinni abban, hogy ezek által az Atya akarata megy végbe. Ami­kor a kereszt árnyéka reá vetődött, a kimondhatatlan szenvedésekben, a leg­gyalázatosabb halálban is az Atya ar­cát látta. Ezzel bizonyította be azt, amit Nikodémusnak mondott: „Amint Mó­zes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az ember Fiának felemeltetnie, hogy mindenkinek, aki hisz, örök élete le­gyen őbenne“ /Jn 3, 15/. Ez a győzelem a mienk is! Kereszthor­dozásunk küzdelmeiben, a szenvedések tüzében, szomorú és nehéz óráinkban nézzünk fel Őreá, aki ma is tud segí­teni mindazokon, akik megkísértetnek Zsid 2, 18. A győzelem valóságát és közelségét nekünk is meg szabad ra­gadnunk, nekünk is szabad kívánnunk, így mi is közel leszünk Urunkhoz, aki ezt mondotta: „Mostantól fogva ..." Sz. A. 15 Isten nagysága a növényvilágban dált tudós ugyanakkor hivő keresztény volt. Számtalan esetben vallotta meg hitét és dicsőítette Istent nyilvánosan is. Egyszer séta közben virágzásukban pompázó rekettyebokrokat látott. Meg­hatottságában térdre borult és úgy ma­gasztalta Isten nagyságát, aki ilyen fen­séges teremtményeket hoz létre. A nö­vények osztályozásáról szóló úttörő művének jelmondatává a zsoltáríró sza­vait választotta: „Nagyok az Úrnak cse­lekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban“ (Zsolt 111,2). „A szív“ Linné Károly (1778) svéd természettu­dós nemcsak a saját korában volt el­ismert kiválóság, hanem mind a mai napig a legnagyobb természettudósok közé tartozik. Főképpen a növénytan terén szerzett magának halhatatlan ér­demeket. Rendszerbe foglalta ugyanis a virágos növényeket és a természet­­tanban keresztülvitte a növények és ál­latok kettős (két szóból álló) elnevezé­sét, valamint a fajoknak és nemeknek pontos leírását. Rendkívül érdekes előadásai alatt gyakran 1500 egyetemi hallgató szorongott előadótermében. Ez a világszerte elismert és megcso-Mostantól fogva ... Mt 26, 64b

Next

/
Oldalképek
Tartalom