Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám
Pünkösdi áldozat „És az utolsó napokban — ezt mondja az Isten — kitöltők az én Lelkemből mindenkire" (Csel 2, 17). Ezzel a kimagasló eseménnyel fejezi be Isten az emberiség megváltásának nagy művét. Utána már csak az utolsó ítélet napja és az új menny és új föld fog következni. Istennek minden ilyen kimagasló tette alkalmával az emberek oltárt emeltek és áldozatot hoztak. Amikor a Sinai hegyen végbement nagy esemény alkalmával Isten szent törvényét villámlás és mennydörgés között iktatta be, az engedelmesség oltárát építették meg, ezzel a felirattal: „Féljed Istent és tartsd meg a parancsolatait!" Jézus megszületésének magasztos eseménye alkalmával az öröm oltárán áldoztak: „Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben!“ Isten kimagasló tettét húsvétkor a hit oltára jellemzi: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!“ Milyen oltárt építsen Isten népe pünkösd alkalmával és milyen áldozatot hozzon a Szentlélek kitöltéséért? Az elnyert ajándék magában foglalja az áldozatot, melyet az apostol így fejez ki: Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség köteléke által!“ (Ef 4, 3). Pünkösdkor egy dicsőséges csoda történt: a hazugság világára az igazság Lelke, a sátán világára az Isten Lelke, és a perpatvar világára a békesség Lelke töltetett ki, hogy egymást szeressék és békességben egyetértsenek. Az ember feladata a Lélek eme ajándékait megtartani: „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét!“ Ez legyen a pünkösdi áldozatunk. Nem a világgal való egység; a világnak semmi köze az igazság Leikéhez. A világ nem fogadhatja be az igazság Lelkét — mondja Jézus, mert nem látja és nem ismeri. Nem a keresztyén elnevezés, hanem a Lélek birtoklása teremt egységet. Ahol ez nincsen, hiányt szenved a gyülekezet hitélete, mert megtagadja az Urat, aki drága vérével megváltotta; a mennyei Jeruzsálem felé vonzó reménységet nem ismeri, mert célkitűzése nem a menny, hanem a világ. Az egyetértés hiánya kiküszöböli az egységet. Ahol viszont egy a Lélek, egy a hit, egy az Úr, egy a keresztség, egy az Isten és egy az Atya, ott egy a törekvés is a Lélek egységének a megtartására. Elég az a baj, melyet a világ okoz Isten országának és az a zűrzavar, melyet hamis atyafiak támasztanak a gyülekezetben. Ha Isten népe erős a hitben és erős a szeretetben, a külső ellenség nem tehet benne komoly kárt. De mi lesz akkor, ha a hivők egymás ellen harcolnak, egymásra gyanakodnak és egymást kárhoztatják? Mit ér az egység hangoztatása, ha nem értünk egyet? Ó, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál. . könyörög Isten népe bú-bajtól terhes időkben, és ilyenkor legtöbbször „az ordító oroszlán" által okozott bajokra gondol. Vajon nem lenne helyénvaló benső bajainkat is az Úr elé hozni és azért imádkozni, hogy a hit harcosai újból egy táborban egyesüljenek, nehogy a Szentlélek továbbra is megszomorodjon és kénytelen legyen minket magunkra hagyni? „Igyekezzetek..." — hangzik felénk a felszólítás. Igen, igyekezzünk minden erőnk latbavetésével a Lélek egységének pünkösdi ajándékát megtartani. „A békesség köteléke által" — fűzi hozzá az apostol. Ezt megelőzően, az előző versekben elárulja a békesség elnyerésének a titkát, amikor azt mondja: „... teljes alázattal, szelídséggel és hosszútüréssel, elszenvedvén egymást szeretetben.“ Ez a gyülekezet békességének a kulcsa. Ne emeljünk korlátokat ott, ahol az Úr nem emel korlátokat! Ha egyek vagyunk az Evangéliumban, legyünk egyek ennek gyakorlásában is. Nyújtsunk egymásnak testvéri jobbot a Krisztus zászlója alatt! Ha így teszünk, velünk lesz a „békesség Istene", és így lesz belőlünk egy akol az egy Pásztorral, a mennyei Atya tetszésére és az ég angyalainak örömére. D. W. Laible (1856—1943) 6
