Vetés és Aratás, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
О. Chambers: Érzékszerveink a Biblia tükrében A látás „Fordítsd el szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot. A te utadon éltess engemet“ (Zsolt 119, 37). Hogyan őrizhetem meg szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot? Ha a lelki életem megváltozik. Isten irányítja mindezt, de miután Isten elindította benned, megtapasztalod, hogy utána már te magad is irányíthatod. Csodálatos erőt ad ehhez Jézus Krisztus szabadítása. Amit szemeinkkel látunk, az eljut az agyba és lelki beállítottságunk szabja meg, hogy mire néznek szemeink. Ha új természet részesei lettünk, bármerre irányuljanak is szemeink, az új természet határozza meg, hogy mire figyelnek. Ez nem képletes beszéd, hanem gyakorlati tapasztalat. Isten megváltoztatja érdeklődésünket, és már nem is kívánjuk látni azt, amit eddig szívesen néztünk. Gyakorlati tapasztalat, hogy Ő, aki megváltoztatta lelki életünk beállítottságát, megőrzi szemeinket attól, hogy hiábavalóságot lássanak. A hallás „Nemde nem a fül próbálja meg a szót?“ (Jób 12, 11) Jézus Krisztus sokat beszél a hallásról. „Akinek van füle a hallásra, hallja.“ Mi azt állítjuk, hogy itt lelki fülekről van szó, de ez félreértésre vezethet. Jézus olyan testi fülekről beszél itt, melyek a lelki élet megváltozott természete folytán alkalmasak lettek a hallásra. Amikor egyszer az Atya szólt Jézushoz, a nép azt hitte, mennydörög. Jézus azonban tudta, hogy nem a menny dörgött. Lelki beállítottsága alkalmassá tette Őt, hogy felismerje az Atya hangját (Lásd Jn 12, 28—30). Isten Igéjében nagyon sokszor találkozunk ehhez hasonló gondolatokkal. Mindig azt hallom meg, amire figyelek, és a természetemet uraló erő határozza meg, hogy mire figyelek. Amint a lelkemen uralkodó természet vagy elfordítja szemeimet a hiábavalóságoktól, vagy nem is tudok másra figyelni, úgy ha a Krisztus természete uralkodik bennünk, akkor azt halljuk meg, amit Ö hall. A távírász nem a távírógép egyhangú kattogását hallja, hanem gyakorlott füle az üzenetet hallja meg, viszont mi csak a gép kopogását, zaját halljuk és nem értünk semmit. Egyesek azt mondják: „Hála Istennek, meghallottam az Úr szavát!“ Hogyan hallották meg? Lelki beállítottságuk, éberségük tette alkalmassá fülüket erre és a Lélek azonnal megértette velük, hogy mit mondott az Úr. Nagyon igaz, hogy csak azt halljuk meg, amit akarunk és minden más hang elől elzárjuk füleinket, amikor ellenkezünk és vitába széliünk azzal. „Ki hitt a mi tanításunknak..— szó szerint: Ki hitte el, amit hallottunk és az Úr karja kinek jelentetett meg? (Ézs 53, 1). Vagy fel tudjuk ismerni az „Úr karját“ lelkünk új természete által, vagy olyanok vagyunk, mint a mezőnek állatai, melyek úgy fogadják a dolgokat, ahogy vannak, de megérteni nem tudják. Lelki beállítottságom határozza meg, hogy mit látok és mit hallok. Az ízlelés „Mily édes az ínyemnek a te beszéded; méznél édesebb az én számnak" (Zsolt 119,103). Azoknak, akik nem lelki-szellemi szemszögből nézik a dolgot, azoknak szokatlan és mind nehezebben érthető lesz az, amit mondunk. Mi hajlandók vagyunk azt feltételezni, hogy az ízlelés, szaglás, látás, hallás és tapintás függetlenek lelki álliapotunktól, mert a hívőket sohasem tanították arra, hogy mit mond a Biblia ezekről a dolgokról. Nemcsak a személyes tapasztalat, hanem a Szentírás is véges-végig igazolja, hogy Isten megváltoztatja ízlésünket, nemcsak szellemi, hanem fizikai értelemben is. De ami még ennél is gyakorlatibb: hogyha lelki életünket Isten áldása kíséri, akkor lelkünk még érzékenyebb lesz az ízleléssel, látással és hallással kapcsolatban. (Folytatjuk.) 13
