Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám
Újuljatok meg a Lélek áütal! Ef 4, 23 Régi kérdése a világnak, hogy lehet-e a bűnökkel és gonoszságokkal megrontott és sokszor bizony tönkre is tett emberi életet megváltoztatni. Lehet-e valakinek a bűneivel szakítani és a múltját úgy lezárni, hogy a jelen és a jövő egészen átalakuljon? Létezik-e olyan erő és hatalom, amely az ember lelkét át tudja formálni? Ezekre a kérdésekre sokféle választ kaphatunk; nagyon sok tudóst, kutatót foglalkoztatott az, miként lehetne az ember életét, lelkét, gondolkozását úgy megváltoztatni, hogy a veleszületett hajlamokon, bűnökön uralkodni tudjon és boldog életet élhessen a földön. Nem lehet célom ezzel a néhány sorral különféle filozófiai irányokkal vitába szállni, csupán nagyon röviden szeretnék bizonyságot tenni arról, hogy az Úr Jézus tanítása, élete, halála és feltámadása megszámlálhatatlan embernek adott új életet. Az első keresztyének élete jó bizonyíték erre. Sok ellensége volt Jézusnak, de olyan mértékben kevés, mint tárzusi Saul, aki korának komoly, művelt embere volt, jelleme pedig ritka elszántságot, keménységet, küzdenitudást rejtett magában. Ezt az embert Krisztus mégis foglyul ejtette szeretetével és újjáformálta Lelke által. Saulból — Pál lett, aki azt írja erről; „Ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden“ (2 Kor 5, 17). Ö, aki azelőtt csak gyűlölni tudott, a szeretet emberévé lett; nacionalista farizeusból a pogányok apostolává vált. Ez azonban nemcsak Pál apostol életében történt így. Péter, Tamás és a többi tanítvány élete is teljesen megváltozott Jézus feltámadása után, s új erőt és új tartalmat kapott pünkösdkor. Isten kegyelme lezárta a múltjukat, és életük arról tett bizonyságot, hogy „Isten Lelke lakik bennük“. Új életük olyan sok szeretetet, békességet és örömet tudott nyújtani embertársaik számára, hogy azok is vágyat kaptak erre az „új életre". Érdekes és igen tanulságos a pogány Aristadesnek, az athéni származású híres szónoknak azt a levelét olvasni, amit az első keresztyénekről írt Hadrián császárnak (Kr. u. 117—138): „A keresztyének ismerik Istent és bíznak benne. A keresztyének megbocsátanak azoknak, akik elnyomják őket, és ha lehet, barátaikká teszik elnyomóikat, ellenségeikkel pedig igyekeznek jót tenni. Asszonyaik tiszták és leányaik erkölcsösek; a férfiak nem kötnek tisztességtelen házasságot és tartózkodnak minden tisztátalanságtól. Ha keresztyén embereknek rabszolgáik vannak, akkor azokkal szeretettel bánnak és meggyőzik őket, hogy keresztyének legyenek, és ha azok lettek, akkor minden megkülönböztetés nélkül testvéreknek nevezik egymást. A keresztyének szeretik egymást, nem vonakodnak az özvegyeket segíteni, az árvákat pedig megmentik azoktól, akik hatalmaskodnak rajtuk. Akinek vagyona van, az minden zúgolódás nélkül segít azon, akinek nincs semmije. Ha idegent vagy jövevényt látnak, örömmel fogadják be mint igazi testvérüket. Nem test szerint nevezik egymást testvéreknek, hanem Lélek szerint. Ha közöttük valaki súlyos szükséget szenved és nincs annyi felesleges élelmük, hogy segíteni tudjanak rajta, akkor két-három napig böjtölnek, hogy elláthassák a szükséges élelemmel a rászorultakat. A keresztyének lelkiismeretesen engedelmeskednek Messiásuk parancsának. Minden reggel és minden órában dicsérik és áldják Istenüket az Ö jóságáért. Minden szép dolog tőlük származik e világban, de ők jó cselekedeteikről nem beszélnek nyilvánosan, sőt arra ügyelnek, hogy senki se vegye őket észre. Valóban új nép ez, valami isteni van bennük.“ „Új nép ez, valami isteni van bennük ..." — ezt látta meg Aristades az első keresztyének életében. Igaza volt, ezek megújult életű emberek voltak. Vajon a mi életünkben meg lehet-e látni Jézus megújító hatalmát? Ő mindenkit újonnan akar szülni és új élettel akar megajándékozni. Ezért mondja: „Ha 4
