Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám
Új élet Gál 1, 11—24 Az új emberben, az új életben egy csodálatos átértékelődési folyamat indul meg. Át kell értékelni a szavakat, a fogalmakat. Itt már mást jelent a bűn, mást a szeretet. Nem úgy van, hogy számtalanszor elolvastunk már egy Igét, tudjuk kívülről, minek még olvasni. Isten mindig mélyebbre nyitja az Igét. Nem az az igehirdetés, hogy valaki feláll és Isten Igéjéről beszél. Fontosabb az, hogy az élete szól-e erről. Isten mindig emberi életeken keresztül üzen. Nem az a fontos, hogy állandóan hirdessem az Igét, hanem az, hogy az életem üzenje; élettörténetemnek kell megegyeznie azzal, amit Isten szeretne üzenni rajtam keresztül. Pál élete összhangban van azzal, amit mond. Mit jelent, hogy az ember szűkölködik az Isten dicsősége nélkül? Azt, hogy nincsen benne semmi Isten jelenlétéből. Miért nem ember az ember? Isten ráárasztja szeretetét és várja, hogy az ember azt továbbadja. Ez volt az eredeti rendeltetése. Az ember elvágta ezt a folyamatot. „Nemcsak kenyérrel él az ember“ — ez egyike a legmélyebb kijelentéseknek. Mert a bűneset óta az ember bizony csak kenyérrel él. Kenyérrel élteti a lelkét, földi dolgokkal, mint az állat, amely csak takarmánnyal él. Az igazi ember — ha ember az ember— nemcsak kenyérrel él. Nem hiába a Római levél az első levél a Bibliánkban. Benne van az ember helyzete: hogy mit tett Isten az emberért, mit akar az emberrel. Pál elmondja, hogy milyen az az ember, aki szűkölködik Isten dicsősége nélkül és hogyan kerül ki ebből Jézus Krisztus által. Itt találjuk a csodálatos receptet: lehetnek olyan emberek, akiknek minden javukra van. Vannak ilyenek? A világ azt mondja erre: képtelenség! Nemcsak a pozitívumok — egészség, öröm, békesség, vagyon, jólét — lehetnek javunkra, hanem a negatívumok is: keserűség, csapás, betegség, megszűkült út. Akiket az Isten megigazít, azokat meg is dicsőítette. Ez azt jelenti: visszaadja az embert hivatásának. Az embernek Istent kell hordoznia. Hivatalomban a kolléganőim azt mondták: ez mind gyönyörű, amiről te beszélsz és erkölcsi felfogásod is az, de nem való mindenkinek. Te született hivő vagy, szelíd, csöndes ember. — Ez nem igaz. Aztán egyszer láthatták, amint az asztalt vertem dühömben, úgy kihozott egy fiatal kollégám a sodromból. Az ember ilyennek születik, nem hívőnek. Pál azt mondja: én nem születtem hivőnek! De Isten a legrosszabb cserépedényt is megtöltheti kinccsel. Nem számít előtte, hogy ki voltál. Az ember egyik arcátlansága, hogy Isten nevében nyomorgatja a másikat. Mint ahogy Pál is üldözte a keresztyéneket. Rajongott az atyai hagyományokért. Mi az a rajongás? Amikor az ember valamibe beleadja a maga lelkét — mindent. Pál azt is mondja, hogy nem embertől vette a tanítást, hanem Jézus Krisztus maga jelentette ki neki. Ha valami szép tanítást embertől veszünk, akkor előbbutóbb csődbe jutunk. Pál nem úgy tett, hogy felhasználta a hivők valamilyen lelki élményét és elkezdte hirdetni a Krisztust (Gál 1, 11). Nem ment sehová a kijelentés után, nem tanácskozott önmagával sem, a hívőkkel sem, nem ment Jeruzsálembe a többi apostolhoz, hanem arra ment, amerre Isten küldte. Pál emberi programja összeomlott. Bizonyára fel volt jegyezve pontosan egymásután, hogy mikor melyik városba megy felkutatni és fogságra juttatni a keresztyéneket. Most pedig csak egy kérdése van: „Uram, mit akarsz hogy cselekedjem?" Ez a megtérés. Nem az, hogy mondjuk ezt, hanem hogy idejutunk. A hivő ember egyik legcsodálatosabb ismertető jele, hogy életében vezetés van. A hivőnek is el kell hagynia mindent ami önmagából jön. Pál nem ment a többiekhez, hogy beszéljenek neki Krisztusról. Isten benne jelentette ki a Fiút. Természetesen nem egyszerre ka-6
