Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám
Remény - mindvégig „Kívánjuk pedig, hogy közületek ki-ki ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa mindvégig, míg a reménység teljes bizonyossággá nem lesz, hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket“ (Zsid 6, 11—12). Isten minden gyermeke számára szent kívánság, amit a fenti versekben olvasunk. Az a reménység, melyben a hivő keresztyén él s melyet az Úr Jézusban magáénak mondhat, kell hogy szent bizonyosság legyen számára. Ez nem hiú reménység, mely a körülmények változása vagy az idők folyamán szertefoszlik. Amikor valami szinte elviselhetetlenül nehéz, sok csalódás és fájdalom ér, amikor minden sivárnak, hiábavalónak látszik és mégis a hétköznapok gondjai között kell élni, akkor ez a reménység az, ahol megpihenhetünk. Mikor az élet a maga aprólékos gondjaival, kérdéseivel reánk nehezedik és látjuk, hogy az élet csak araszolódik a sír felé, mi pedig itt vagyunk a magunk tehetetlenségével az elmúlt idővel szemben, mi adhat megnyugvást és békét szívünkben? Csak az Úr Jézusba és az Ö ígéretébe vetett reménység. Ez az az alap, amelyen megvethetjük lábunkat és amely meg nem szégyenít (Róm 5,5). Ha ennek a bizonyosságában élünk, erőt és örömöt nyerünk mindennek az elhordozásához, még — a világ szerint — örömtelen állapotban is. A reménységnek ezt a bizonyosságát azonban sok támadás érheti. A sok megpróbáltatás elgyengítheti, a saját növekedésével szemben való türelmetlenség, az igyekezet látszólagos sikertelensége az Úr munkájában, és sok más elveheti a reménységnek a bizonyosságát. Kísértéseinkben jön a sátán: „Hol van az, akiben reménykedsz?“ Éppen ezért szükséges, hogy — mint Igénk mondja — „ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa mindvégig, míg a reménység teljes bizonyossággá nem lesz.“ Tulajdonképpen ez mutatja meg Isten gyermekeinek az igazi lelki erejét, hitét és komolyságát. A kételkedő, gyenge lélek reménységének bizonyossága a hullámvasúthoz hasonlít. Néha fönt van a magasban, örvendezve hirdeti az Úrban nyert reménységet, majd a körülmények változásával lezuhan a reménytelenség szakadékéba. Ezek olyan keresztyének, akikre nem lehet számítani, akik addig reménykednek, amíg kedvük szerint megy minden, de vége a reménységnek és örömnek, ha akadályok gördülnek az útjukba. Kedves Testvérem, te nem ilyen keresztyén vagy? Ó, ez nagyon szomorú állapot, ha ahelyett hogy erősítenél, „buzgóságot tanúsítanál" míg a reménység bizonyosságé nem lesz, környezetednek állandóan arra kell figyelni, hogy mikor kell téged mint reménytelen, csüggedő beteget gyámolítani. Az Ige szerint az az Úr kívánsága, hogy a beléje vetett reménység iránt mindvégig ugyanazon buzgóságot tanúsítsuk. És ez független borútól vagy napsütéstől, meleg nyártól vagy dermesztő téltől. Független kamránk bőségétől vagy ürességétől, ruhánk divatosságától vagy szerény egyszerűségétől. Az Úrnak nagy ajándéka ez a drága reménység, melyet nekünk adott. Őrizzük állandóan és örömmel (Róm 12, 12). Ez kísérjen minket, amíg átlépünk az örökkévalóságba, ahol ez a boldog reménység valósággá válik. Liebstöckl Jenő Kérés az olvasóhoz Zárkózzál be egyedül egy csendes szobába. Csendesedj el és felelj önmagadnak: mit tennél, ha csak 12 hónap időd volna még, ha egy év múlva meg kellene halnod? Mit tartanál ez esetben fontosnak? Mit kellene elrendezned? Engedd, hogy Isten a csendességben megmutassa mindezt neked. írd fel egy ív papírra, amit megmutat — mindent, amire gondolsz. És azután igazítsd oda az életedet ahhoz, amit megláttál. Nagy áldás és felszabadulás fakadhat ebből. Szeretettel Ungár A. t 2