Vetés és Aratás, 1972 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám
„Nem bízta magát rájuk!“ Maga Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mivel ismerte mindnyájukat és nem volt szüksége arra, hogy bárki bizonyságot tegyen az emberről. Mert Ő maga tudta, mi van az emberben. János 2, 24—25 Jézust soha nem érte csalódás az emberek részéről. Fájdalommal töltötte el ugyan Péter gyávasága vagy tanítványainak a hitetlensége (Márk 4, 40) és emiatt haragra is gerjedt. Szelíd lényét mélyen bántotta Júdás árulása, és ezért lelkileg is sokat szenvedett. De csalódás soha nem érte, mert nem bízta magát rájuk. Ő nem volt sem világfájdalommal telt, sem búskomor, aki megundorodva e világ hitványságától és az emberek gonoszságától, tartózkodóan és bizalmatlanul fordult volna el tőlük. Milyen szeretettel áldotta meg a gyermekeket és evett együtt a bűnösökkel — de nem bízta magát az emberekre. Vajon miért? Talán lenézte őket? Ez nem lehet, hiszen tanítványait is a szegény, tanulatlan emberek közül választotta! Nem gyűlölet, lenézés vagy lekicsinylés volt, amiért nem bízta magát emberekre, hanem mivel ismerte őket, tudta milyen ingatagok. Különben is olyan összeköttetésben volt az Atyával, hogy nem kellett emberekre hagyatkoznia. Vannak olyan kérdések, és ezek éppen a legfontosabbak, amelyeket sem kiűzni nem tudunk a szívünkből, sem meg nem fejthetünk. A boldogság, a békesség és az örökkévalóság nagy kérdéseire az ember a maga erejéből kielégítő választ nem adhat, erre csak az Úr képes. A nyomorúság és a bűn elleni tehetetlen küzdelem szomorú zűrzavara éppen abból támad, hogy az ember vagy önmagában, vagy másokban bízik. Emberektől vár segítséget és tanácsot olyan kérdésekben, amelyeket csak Isten tud és akar megoldani. „Ő ad csodás tanácsot és nagyságos bölcsességet" — mondja a próféta (Ézs 28, 29). De várja, hogy tehetetlenségünket beismerve közeledjünk hozzá. Jézus nem bízott emberekben, hanem az Atyával intézett el mindent. Gyógyításai és ezrek táplálása előtt azért nézett fölfelé és nem oldalt s ezért töltött éjszakákat az Atyával való közösségben. Nem bízta magát emberekre, mert ismerte őket. Tudta, kiben mi lakik. S tudja ma is. Pétertől Júdásig nyitott könyv volt előtte tanítványainak élete, és ilyen nyitott könyv az én életem és a tied is. Tudta azokról, hogy szegény, bűnös, állhatatlan emberek. Nem bízta magát rájuk, hanem az Atyában volt minden bizalma. Milyen sokat csalódtunk már és milyen sokan csalódhattak, akik belénk vetették bizalmukat. Mily sokat vártunk és reméltünk emberektől hiába. Mennyi emberekbe vetett remény és terv vált szétpattant buborékká, mert az ember nyomorúságos és gyenge halandó. Hány szülőnek lett semmivé gyermekébe helyezett reménye: hány biztosnak vélt, embertől függő állás, ígéret bizonyult nem is olyan „biztosinak. És milyen sokan esnek tévedésbe! Azt gondolják, amikor emberekben bíztak és az azokba vetett reménység meghiúsult, hogy az Úrban csalódtak, s az emberekben való csalódás miatt Istent is elhagyják. Lehet, hogy már te is tapasztaltad ezt. Emberekben bíztál, keservesen csalódtál és Istenre is megharagudtál. Lépj vissza a keserűségnek az útjáról. Tanuljuk meg az Úr Jézustól, hogy ne emberi erőtlenségtől várjunk erőt, ne abban bízzunk, hanem őbenne, aki fölkínálta magát mint örök erőforrás az élet nehéz kérdéseiben. Akkor nem csalódunk majd az emberekben, hanem türelemmel hordozzuk bajainkat és nehézségeinket, mint Jézus is hordozta tanítványaiét és hordozza a mienket is. És ebben a szent teherhordozásban nem csüggedünk el és nem botránkozunk meg, hanem erőt nyerünk, hogy hirdessük az Úrba vetett bizalom örömeit és gyümölcseit. L. J. 14
