Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám
AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... Ismeretlen utakon Mk 1, 16—20 Ma sok fiatal fiú és leány elhagyja a szülői házat és céltalanul bolyong a nagyvilágban. Sokan csak kalandvágyból indulnak el, s ha rádöbbennek, hogy a nagyvilág nem is olyan romantikus, mint ahogy ők álmaikban elképzelték, akkor visszatérnek otthonukba és biztosabb alapra kezdik építeni jövőjüket. Vannak, akiket a szülői ház rossz légköre hajt a bolyongó életre. Az otthon csak háló és étkezési hely volt, de nem nyújtott védelmet, oltalmat, ahol problémáikkal megértésre találtak volna. Az ilyenek nem igen tudnak gyökeret verni máshol sem, mert nem igazi otthonuk soha. Még egy másik csoport van, amelyen az illetékes szervek és hatóságok nem tudnak eligazodni. Azok a fiatalok, akiknek otthon megvan mindenük, biztosítva lenne jövőjük és előbbre jutási lehetőségük, mégis felcserélik biztos jövőjüket a kóborló életmóddal. És érdekes, hogy ez a jelenség ott mutatkozik meg leginkább, ahol a legmagasabb az életszínvonal. Szerintem nem szabad ezeket a fiatalokat elítélni. Nem akaróra itt ezt a problémát, amelyen számtalan szakértő rágódik, túl szimplán odaállítani, mégis úgy gondolom, egyik oka talán az, hogy ezek a fiatalok túl egyszerűnek találják az életet, nincs miért küzdeni, nincs miért igazán lelkesedni, nincs alkalmuk valami mellett állást foglalni vagy véleményt nyílvánítani úgy, hogy azt valaki megcáfolná. Éppen ezért találják az életet színtelennek és íztelennek és ez hajtja őket olyan életmódba, amelyben azután ellentétbe kerülnek a társadalmi renddel, sőt néha a törvénnyel is. Szomorú a dologban csak az, hogy ez az életmód sem elégíti ki őket — s ezt sokan csak későn veszik észre. Megértem azokat a fiatalokat, akik szeretnének valamiért küzdeni, akik meg akarják hódítani az életet és nemcsak készételként bekanalazni azt. De azzal, hogy valaki hosszú hajjal és ápolatlan külsővel feltűnést kelt, még nem szerzett magának új életcélt. És azzal, hogy itt-ott ellentétbe kerül a megszokott hagyományokkal, még nem töltötte meg új tartalommal az életét. Jézus Krisztus működése kezdetén felszólított néhány embert, hogy adják fel biztos egzisztenciájukat és kövessék őt. Voltak köztük halászok, vámtisztviselők stb. Ezek az emberek, noha legtöbbjük már rég túl volt a kalandvágy korán, otthagytak mindent és elindultak ezen az ismeretlen úton. Szinte érhetetlen. Ha fiatalok vállalkoznak ilyen útra, még érthető. De családos emberek, biztosított jövővel rendelkező emberek! Vajon mi indította őket erre? Valami nagy ígéret? Nem, Jézus nem ígért semmit. Egy esetben, amikor valaki nagy buzgósággal felajánlotta, hogy követni akarja Őt, azt mondta: „A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.“ Talán lekötelezettség? Nem, Jézust szabad döntést engedett nekik. Sőt egy alkalommal, amikor már hosszabb ideig követték, újra megkérdezte őket: „Ti is el akartok menni?“ Jézus csak egyet ígért: új feladatot. Magasabb rendű feladatot. Eddig önmaguknak éltek, önmaguk érdekeivel foglalkoztak. Jézus magához hívta és az emberiség szolgálatába állította őket. Betegek gyógyítása, megkötözöttek feloldása, az evangélium hirdetése és a békesség szolgálata lett az új feladatuk. Nehéz feladat, mert sok viszontagsággal, fáradsággal és áldozattal járt. De éppen ez töltötte be az életüket örömmel és megelégedettséggel. Az a tudat, hogy Isten küldetésében szolgálhatnak embertársaiknak, betöltötte életüket. Jézus Krisztus ma is keres ilyen követőket, akik készek életüket mások szolgálatába állítani. Az Ő nevében szólí-10
