Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám
szavára szabadok lehetnek. Találó igazságot mondott valaki: „Ha önmagadra nézel, csalódni fogsz, ha az emberekre nézel, kétségbeesel gonoszságukon, de ha Jézusra nézel, boldog és szabad leszel! “ Urunk ma is szeretne minden embert a lelki vakságtól megszabadítani, hogy beteljesedjék az ö ígérete: „Ti megláttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok" (Jn 14, 19). „És azért, hogy még a kinyilatkoztatások különös nagysága miatt se bizakodjam el, tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy nagyon el ne bizakodjam. Emiatt háromszor könyörögtem az Úrhoz, hogy az távozzék el tőlem és Ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtelenség által jut el céljához. Nagy örömest dicsekszem tehát az erőtelenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem" (2 Kor 12, 7-9). A tövist, melyről Igénkben szó van, többféleképpen magyarázzák. Egyesek arra gondolnak, hogy az apostol tövisét a test vágya elleni küzdelmek képezték, mások — és ez a valószínűbb — Pál apostol gyenge testiállapotát tartották tövisnek, melytől szeretett volna megszabadulni. Bárhogy is áll a dolog, ez a tövis semmiképpen sem volt kellemes, sőt fájdalmas és kínos teherként nehezedett az apostolra. — Mi is sokszor kapunk ilyen töviseket és akkor gyakori a kérdés: „Uram, miért?" Sokszor érthetetlennek és keménynek tartjuk és keressük az okát. Azt olvassuk, hogy Pál apostol rájött, miért kell a tövist elszenvednie: „Hogy a kinyilatkoztatások nagysága miatt el ne bizakodjék." Még nem volt elbizakodott, de a tövis már gyötörte. Tehát a tövis nem büntetés volt az elbizakodásért, hanem eszköz, amely megóvta tőle. Nehézségek idején keressük az okot és méltánytalannak tartjuk a szenvedést — a tövist —, ha nem ismerjük fel azonnal,hogy az miért van. Alázatosan hagyjuk magunkat a tövistől gyötörni, ha vádol a lelkiismeretünk; de ha nem találunk okot a szenvedésre, akkor töprengünk és elviselhetetlennek találjuk. Nem gondolunk arra, hogy egy-egy tövis az Úr bölcs intézkedése, hogy minket az elbizakodástól vagy más bűntől megóvjon. Ha tövis van bennünk, az természetesen akadályoz a munkánkban. Pál is azért könyörgött szabadulásért, mert úgy érezte, hogy a tövis gátolja missziói munkájában. Isten azonban megmutatta, hogy az Ö kegyelme által a fájdalmas tövissel többet munkálkodott, mint a többiek összesen (1 Kor 15, 10). — Kérdés, hogy tövis nélkül szolgálnánk-e olyan hűségesen az Úrnak, mint a tövissel. És milyen vigasztalóan biztat az Úr: „Elég neked az én kegyelmem!“ — Az Ő kegyelme elég, és ez a fontos. Nem a mi tövisnélküli életünk az érlelő napsugár, hanem az Úr kegyelme. Éppen ezért ne a töviseinket nézzük, hanem az Ö kegyelmét. Ne akarjunk megszabadulni tőlük, hanem az legyen a legfőbb gondunk, hogy Isten kegyelméből, melybe az Úr Jézus által jutottunk, ki ne essünk és el ne veszítsük azt. Ne azon gyötrődjünk, hogy mit tudnánk végezni, mennyit tudnánk használni Isten országának, ha egészségesebbek, tanultabbak, fiatalabbak, anyagilag jobb helyzetben volnánk, hanem higgyük el, hogy nekünk is szól az isteni üzenet, mely Pál apostolt megvigasztalta: „Elég neked az én kegyelmem!" E szent Igében bízva tegyük tövises életünket az Úr kezébe, hogy használja azt fel az Ö tetszése szerint és az apostollal együtt mondjuk boldogan: „Nagy örömest dicsekszem tehát az erőtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem" (2 Kor 12, 7—9). — 4 — A tövis Liebstöckl Jenő:
