Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám
értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké." A temetés után az egyik helybeli közösség termében megemlékezésre gyűltünk össze. (A temetésen résztvevőknek kb. a fele ide is eljött.) Többen tettek bizonyságot: munkatársai, a különböző gyülekezetek és az alliansz képviselői 2 Sám 3, 38; Ézs 33,20; Zsolt 100,4; Jel 19,9; 22,3—4; Mti.3, 43 Igék alapján. Nem a szokásos halott-dicséró szavak hangzottak el, hanem hálaadás azért, hogy egy ember életében ennyire nyilvánvalóvá lett Krisztus győzelmes ereje. Elhangzott a kérdés is, vajon van-e a jelenlevők között valaki, akit az Úr talán éppen most ilyen életre, szolgálatra akar elhívni. Isten készségesen adja ajándékait mindenkinek, aki kész azokat engedelmességgel befogadni. Ungár Aladár élete kötelező példa, emléke pedig áldott! összeállította: Kovács Árpád i960, júniusában, amikor hosszú hónapokon át feküdt a kórházban: Nem egyéb, hanem csak emberi próbatétel történik velünk, tehát semmi rendkívüli. Isten soha még nem rakott reánk olyant, ami erőnket meghaladta volna. Sőt határozott ígéretünk van arra nézve, hogy amikor reánk rak egy terhet, ugyanakkor már a kimenekedést is elkészítette. Ezt mind ott találjuk együtt ez Igében: 1. Kor. 10, 13. Albrecht az ő újtestamentumi fordításában így adja vissza: „Sőt a győzedelmes kimenekedést is megadta már." A teher, a kísértés, a szenvedés hordozásának nem akármilyen vége, hanem győzedelmes vége legyen. Pál felsorolja a különböző veszedelmeket és ezekre nézve mondja: De mindezekben felettébb diadalmaskodunk! Ez nem Julius Caesar dicsekedése: veni, vidi, vici — vagyis jöttem, láttam, győztem. Ezek a veszedelmek és szenvedések valóságosak. Ezek belevágnak a húsba, véresek és fájdalmasak. Az ember feljajdul, mert fáj, ide-oda veti magát és nyög. Beleeshet különböző veszélyekbe: elcsügged, elfásul, eltompul, rezignál — szomorúan beletörődik, panaszkodik — és ami mindennél veszedelmesebb, elkezdi sajnálni magát. Mi volt Pál apostol titka? Miért tudott örülni a szorongatásnak? (Pl. Róm 5, 3). Az, hogy átlátott a dolgokon. Nem a láthatókra nézett, nem a felületet látta csak, hanem a láthatatlant. Látta az összefüggéseket. Nem riadt vissza a szenvedésektől — „az nekem javamra lesz." Hónapok óta szabad ezt gyakorolnom. Ez utóbbi hónapok alatt Isten két részletben mindent kiütött a kezemből. Mindig nagyon tevékeny voltam — eddig még a betegágyon is. Most minden a minimumra csökkent. Ügy érzem, életem utolsó szakaszába léptem. Eszembe jut sok szép ének a honvágyról: Megyek feléd; Ajkam zokszót ne mondj,hazám a menny; Uram, ó add, ha vándorútam — és a többi. Ajkam önfeledten dúdolja, szívem áment mond rá. Talán már nemsokára hazamehetek. Feleségem sír. Ezekben a nehéz hónapokban sok mindenen átment. Hősiesen vállalt mindent. Csendes lett, mélyült a hitben. Az Ür adott erőt. Naponta érezzük az értünk elhangzó imádságok erejét. Még csak egy kis kitartás, egy kevés tűrés. A fáradt vándor hazaérkezik. A szenvedés mértéke betelt. Luther Mártonnal együtt vallom: Koldus vagyok! — Ez volt az 6 utolsó szava. Sok kerülő utat tettem meg, sok görbe utat. Sokat vétettem, sokat mulasztottam, sokszor kerestem a magam igazságát. És most az énekíróval mondom: „Semmit sem hozhatok", de vele együtt ujjongok is: „MINDENEM VAGY TE!" De még tart az út. Még formál. Végzi az utolsó simításokat. A feltámadásban minden az Ő szentségét, az ö szépségét sugározza majd. A régi életre, az óemberre, azÁdám hasonlatosságára ne emlékeztessen majd semmi. Ha ott, az ő színe előtt 6 Szemelvények Ungár Aladár körleveleiből
