Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám

a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri Őt; de ti ismeritek, mert nálatok marad és bennetek lesz

(Jn 14,16—17). Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

(1 Kor 6, 19).

Ha még nem vagy Isten gyermeke, akkor az a nagy kérésem hozzád: Most add át életedet az Úrnak! Mondd neki: „Fogadd el Uram az életemet, legyen egészen a tied!" És akkor megtapasztalod, hogy Jézus elfogad és így szól hozzád majd: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!“ Ezek után már nem tudsz imádkozás nélkül élni. Szükségét érzed annak, hogy mindenről beszélj Jézussal. Beszélsz vele majd a munkádról, nehézségeidről, de a szeretteidről is; és az imádság által áldott lesz az életed. Igazat adsz majd a költőnek, hogy „Az az igazi férfi, aki imádkozni tud.“

H. Müller

Illés próféta tenyere

1 Kir 18, 41—46

Az emberi kéz kibeszélhetetlen ocsmányságokra képes. De képes arra is, hogy Isten kezéből elfogadja a legszentségesebb ajándékokat, azokat hordozza és továbbadja.

Izrael sorsdöntő órákat élt át. A Kármelen az égő oltár megmentette őt a Baál uralmától és Jahve bosszújától. Istennek féltő szerelme lángolt ott, mint egykor a tűzoszlopban. Most ebben a lángban egybeolvadva veszett el az engedetlenség kősziklája, a hűtlenség 12 veder vize, a vétekben-fogantatás pora és a tehetetlen jóakarat tűzifája a rárakott ajándékokkal együtt. Felgyulladt a láng, az Úr féltő szerelmének lángja. Az Úr meg akarta nyitni a már három és féléve bezárt eget, de valakinek meg kellett fordítani a kulcsot a zárban. Ki kellett nyúlni egy áldott emberi kéznek, amely nem hordozott bálványokat; meg kellett hajolni egy erőtlen emberi térdnek, mely sohasem hajolt meg más előtt, csak az Úr előtt. Ki kellett nyúlni egy kéznek, hogy az Úr meg is tegye, amit akar.

Akháb evett és ivott, hiszen sem Izrael hitélete, sem a Baál-papok sorsa nem hatolt szívéig soha. Míg ez a csupa-test ember eszik és iszik, addig isten embere térdre esve, arcát elrejtve imádkozik. Kezei az ég felé fordulnak, népe bűnbánata helyett ő vezekel egyedül. Csak az ő szívéből igaz a vallomás: „Az Úr az Isten!“ Nem lát most sem népet, sem barátot, sem királyt, sem Jézabelt, csak a bezárt eget,

amelynek még ma meg kell nyílnia. A kiválasztottak különös képességével már hallja, amit még senki nem hallott: nagy esőnek zúgását. Leborulva, de nyitott szemekkel küzd Jahve-val. Imádsága időjárást változtat. A kimerült próféta kiküldi szolgáját, nézze meg, emelkedik-e már a felhő a tengerből? A szolga fáradtan mondja, amit olyan sokan mondanak ma is: nincsen semmi! De Isten embere nem engedi el az ég kulcsait. A hetedik fordításra megnyílik az ég. A szolga jelenti: „íme, egy felhőcske, mint egy embernek a tenyere.“ Illés imádsága egyszer tüzet, most vizet hozott.

Isten imádkozó embere, fordítsd kicsiny tenyeredet az ég felé Isten népéért és az Úr odateszi kérő kezedbe az egész égboltot. Tudod, hogy mennyire kiszáradt minden évek óta. Tudod, hogy nincs vetés és nincs aratás. Alig van néhány megszáradt fűszál a lelki mezőkön. Szívünk Akhábjai és Jézabeljei miatt zárva a magasságos ég. De miként a Fiú a Gecsemánéban felemelte kezeit, a Golgotán pedig a szegek alá fordította, hogy azután az Atya minden hatalmat a sebek helyébe tegyen minden áldással együtt, úgy fordítsad te is tenyeredet könyörögve és sebeket viselve Isten elé. Egyszer csak megtapasztalod, hogy jön a válasz. Most csak egy tenyérnyi felhőcske még, azután jön majd a viharos zápor. Isten áldással akarja feletted is beborítani az eget, előbb azonban hajtsad fejedet a földre és esdekelj egy tönkrement lelki népért. Amikor felkelsz, megtapasztalod a 65. zsoltár 10—14. verseinek ígéretét. Z. J.

10