Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám
Ungar Aladár f Az első pünkösd Csel 2, 1—47 Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv legkiemelkedőbb eseménye kétségtelenül a pünkösd napja volt. Sokan ide vezetik vissza az egyház születése napját. Azt hiszem, hogy ez a nap — eltekintve attól, hogy a zsidó nép egyik fő ünnepe volt — semmiben sem különbözött a többi napoktól. Nagyon érdekes például megfigyelni, hogy a tanítványok abban a házban, ahol együtt voltak, nem valamilyen ünnepélyes magatartást foglaltak el: ültek. Sebesen zúgó szél zendülése töltötte el a házat. Kettős tüzes nyelvek szálltak közülük mindegyikre. Ezen az ünnepen sokan voltak Jeruzsálemben. Sok zsidó élt akkor a diaszpórában. Kétségtelenül nagyon sok prozelita is jelen volt ezen az ünnepen. Azokat nevezték prozelitáknak, akik bár nem voltak zsidó születésűek, de mint jámbor pogányok, istenkereső emberek voltak, akik tisztelték az egy igaz Istent és az Ő népéhez akartak tartozni. Ezért körülmetélkedtek és a zsidó közösségbe felvették őket. Mind az idegenben élő zsidók, mind ezek a prozeliták most egyszerre a saját nyelvükön hallották szólani az apostolokat. Ez óriási feltűnést keltett. Zavar támadt. Megoszlottak a vélemények. Volt, aki azt állította, hogy részegek. Mások megdöbbentek és tanácstalanok voltak. Itt kettős csoda történt: nyelvcsoda és fülcsoda. Az apostolok különböző nyelveken szóltak, úgy ahogy a Szentlélek adta nekik szólaniok. Mi volt ennek az értelme? A Szentlélek soha nem cselekszik semmi értelmetlen vagy felesleges dolgot. Bábel tornyának építésénél Isten összezavarta a népek nyelvét. Ma az a szomorú helyzet, hogy még azok is, akik pedig egy nyelvet beszélnek, sokszor nem értik meg egymást. Nemcsak arról van szó, hogy a földön sokféle nyelv és nyelvjárás létezik, hanem arról is, hogy a világ, a népek ítélet alatt vannak, bűneik következményei alatt. Jól láthatjuk ezt az egész világon, minden téren. Pünkösd napján a nyelvcsoda arról beszél, hogy egy napon majd eltűnnek mindezek a különbözőségek. Eljön majd az az idő, amikor az emberek megértik egymást. Megszűnik az ellenségeskedés ember és ember között. Az evangélium hirdetésének áldott, gazdag ideje lesz majd az. Amikor ezek történtek, reggel 9 óra volt. Péter apostol beszédet intézett a megzavart, tanácstalan tömeghez. Hivatkozott arra, hogy ami most történt, az már előre meg volt írva Jóéi próféta könyvében. Meg kell jegyeznem azonban, hogy nem következett be mindaz, amiről Jóéi előre prófétáit. Ma, visszatekintve az első pünkösdre, tudjuk, hogy ez a prófécia tulajdonképpen akkor teljesül be maradéktalanul, amikor majd Jézus viszszajön. Péter ezután világosan hirdeti nekik, hogy Jézus a megígért Messiás. Istennek minden ígérete nekik, a zsidóknak szól. Az ótestamentumi írások sok kijelentését vonultatta fel. Mindegyik valamilyen módon Krisztusra mutat. Ennek a mintaszerű igemagyarázatnak mély hatása volt. Amit hallottak, az mintha szíven találta volna őket. Előtört belőlük a kérdés: „Mit cselekedjünk?“ Péter apostol egyszerűen, világosan felel: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára és veszitek a Szentlélek ajándékát." És hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek. Jogosan mondotta korunk egy nagy igehirdetője: „Akkor egy prédikációra háromezren tértek meg, ma háromezer prédikációra egy.“ Ennek az első keresztyén gyülekezetnek csak zsidók és prozeliták voltak a tagjai. Jellemző volt reájuk, hogy nagyon összetartottak és mindenük közös volt. Mindenüket megosztották egymással, senki nem mondotta azt, amije volt, a sajátjának. Négy fődolgot még kiemel Lukács: az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és 2
