Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám
Evangéliumi folyóirat 4. évfolyam 2. szám Ungár Aladár: Feltámadott az Úr! Bizonnyal feltámadott! A korinthusi gyülekezetben voltak, akik kételkedtek a feltámadásban. Nem kételkedtek abban, hogy Krisztus feltámadt, de azt már nem akarták — vagy talán nem merték — elhinni, hogy ők, azaz majd mind a halottak fel fognak támadni. Hallgassuk meg Pál apostol bizonyságtételét. A Korinthusba írt első levelében, a 15. fejezet 12-ik és következő verseiben így érvel: „Ha tehát Krisztusról azt hirdetik, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondják némelyek köztetek, hogy nincs a halottaknak feltámadása? Hiszen ha a halottaknak nincs feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mivel az Isten felől azt vallottuk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek: még mindig bűneitekben vagytok; sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban aludtak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." Kedves Testvéreim, azt hiszem, ez világos beszéd. A kettő szorosan összefügg egymással: a feltámadás nem egyedül Krisztusra vonatkozik, hanem mindenkire, aki őbenne hisz. Amilyen valóságosan feltámadt a Megfeszített a halottak közül, olyan valóságos a mi feltámadásunk is. Nem lehet hinni az egyiket és tagadni a másikat. És az apostol utolsó szava, hogy ugyanis a feltámadás annyira központi kérdése a Krisztusban való hit valóságának, hogy vele áll vagy bukik hitünk, nagyon figyelemre méltó: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.“ Ez pedig azt jelenti, hogy semmit nem érne az olyan hit vagy elképzelés, amely ebben a földi életben reménységet, bizakodást ad, de amelynek semmi alapja nincs, mert hiszen akkor a halállal minden véget ér és nincs tovább. Hivatkozom arra, kedves testvéreim, hogy a síron túli élet reménysége vagy bizonyossága ott élt a régi kultúrák embereiben is. Valószínű, hogy a legprimitívebb embernek is van tudomása vagy valami elképzelése afelől, hogy a halál nem jelenti a dolgok végét. Az Ó- és Újtestamentum tanítása azonban mindig nagyobb világossággal hirdeti az örök életet — a feltámadást és azt, ami azután következik. Érthető, ha a hittől távol álló ember kételkedik ebben. Aki még nem született újjá, annak nincs meg ez az érzékek feletti érzéke a láthatatlan, érzékelhetetlen világ iránt. Az csak az eszére és az észleleteire támaszkodhat. Az ész, az értelem az isteni dolgokra nézve el
