Vetés és Aratás, 1971 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám
A meghalás útja Sok keresztyén azt gondolja, a halál útját járja. Gyakran halljuk ezt olyanok szájából is, akik éppen nem úgy mutatkoznak, mintha meg akarnának halni. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy főleg akkor beszélnek a halálról, ha valamely oknál fogva nem valósíthatják meg akaratukat. Mi a halál útja? Biblikus ez? Először is: a halál útja eredetileg nem az Én útja. így egy ember sem jut el a halálra, mert senki sem feszítheti meg önmagát. A Biblia azt mondja, hogy Krisztussal meghaltunk és eltemettettünk; hogy halálának hasonlatosságában eggyé lettünk vele és feltámadtunk ővele együtt; hogy most új életben járjunk (Róm 6, 3—5; Kol 2, 20; 3, 3). Pál apostol itt befejezett tényekről beszél, amelyeket Isten Fia váltságműve, kereszthalála valósította meg. Továbbá azt írja az apostol: „Akik a Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt (Gál 3, 24). Krisztussal együtt megfeszítettem, élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus (Gál 2, 20). Ez befejezett tény. De miért is akarja oly sok hivő keresztyén a halál útját járni és meghalni? Egyedül azért, mert nem akarják az élet útját járni. Még nem tudják, mit jelent: új életben járni. Mindent az én oldaláról néznek, csak a beteges tehetetlenség és kilátástalanság szemszögéből. Aligha próbáltak Érte élni, aki értük meghalt (2 Kor 5,15). Ebben van a titok. Élni őérte nem azt jelenti, hogy szárnyaló gondolataink legyenek felőle, hogy kegyes elmélkedésekbe merüljünk, vagy felemelő áhítatokon „épüljünk". Élni őérette egészen gyakorlati: a teljes átadás. Kívánságaink, akaratunk, gondolkozásunk, gondolataink és tetteink az ő ellenőrzése alá kerüljenek. Érte élni annyit jelent, hogy mély kapcsolatunk és közösségünk legyen vele; hogy mindent mindenkor korlátlanul rendelkezésére bocsássunk. Minden az övé! Ennek felel meg az, amit Pál apostol tovább mond: „Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiának a hitében élem" (Gál 2, 20). Megjegyezzük, hogy az eredeti szöveg birtokos esetét alanyesetnek kell tekintenünk. Ez az isteni cselekedetre vonatkozik: Isten Fia nekem adta ezt. A Fiú elvégezett váltságművében Istennek élek. Ez odaadásom tartalma. Az odaadás sokba kerül. De bennünket egészen a Feltámadott életsíkjára állít, így érvényesülnek az isteni tények: „meghaltatok a Krisztussal" és „megfeszítettetek a Krisztussal", „megfeszítettétek a testet indulataival és kívánságaival együtt". A tényeket, amelyek a Vele való közösségre érvényesek, a gyakorlati életben ismerjük meg. Azt, hogy mit jelent: együtthalni, együtt-megfeszíttetni, együtt-elteméttetni vele. Aki teljes odaadással járja az élet útját, az találkozik a Krisztus szenvedéseivel és a Krisztusért való szenvedéssel. Nem kell keresnie, nem kell megpróbálnia meghalni. Az élet ővele és őérte belehelyezi őt az együtthalás, az együttmegfeszíttetés állapotába. Ez pedig egészen más, mint a meghalni akarás. Valaki mondhatná: Pál maga írja azt is: „Naponként a halál révén állok (1 Kor 15, 31). Aki ezt a részt a többi versek összefüggésében olvassa, hamar észreveszi, hogyan érti ezt Pál. Világosan arról szól, hogy állandó veszedelmek lebegnek a feje fölött és hogy naponként fenyegeti őt a halál. Még egy ellenvetés lehetséges: „Öldököljétek meg a ti tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás" (Kol 3, 5). Az Újszövetség eredeti szövegében az öldöklés igéje abban az igeidőben van, mely gyorsan végrehajtandó, egyszeri cselekményt jelent. Az apostol a kívánságokról beszél. A keresztyén ne lassanként haljon meg, ne lassanként öldökölje meg indulatait. Ezt egyáltalán nem teheti. Sokkal inkább: — ha megmozdulnak — gyorsan, határozottan tapossa le őket. Tehát nem arról van itt szó, hogy haljon meg, hanem hogy élni kívánjon azzal, amit Ura őérette végbevitt kereszthalálában és dicsőséges feltámadásában. 15
