Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám

AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT... Kedves Hallgatóim! A 103. zsoltár második versében ezt olvas­suk: Áldjad én lelkem az Urat és el ne fe­ledkezzél semmi jótéteményéről!" A filip­­pibeliekhez írt levél 3. fejezetének 14. ver­sében pedig ez áll: „Egyet cselekszem: azo­kat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, neki­feszülve, célegyenest futok." Alig van ember, akit az évforduló közelsé­ge ne ejtene gondolkodóba. Az esztendők jönnek és múlnak, és ez arra emlékeztet, hogy az életünk tartama véges. A Szentírás azt mondja, hogy itt e földön nincsen ma­radandó városunk és az énekíró megálla­pítja: Rohan könyörtelenül az idő és a múló rövid évek eltűnnek az éjben! Egy gyakran használt hasonlat vándorútnak nevezi az életet. Nagyon közelálló hason­lat, éljünk mi is vele! Aki sokat utazik, tudja, hogy milyen fontos az útipoggyász, vagyis hogy mit viszünk magunkkal az útra és mit nem. A felesleges holmi akadályoz útközben, de valamit otthon felejteni, kel­lemetlenséget jelenthet. Most, hogy éle­tünk egy újabb útszakasza, az év elején állunk, felmerül a kérdés: Mit vigyünk ma­gunkkal az új évbe és mit hagyjunk hátra? Az Ige erre nézve két fontos tanáccsal lát el. Vegyük őket fontolóra. Az első tanács így szól: Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéte­ményéről! Vigyük magunkkal ezt az új év­be, vagyis tartsuk emlékezetünkben mind ■azt a sok jót, amit Isten velünk tett és azt is, hogy mi mindentől óvott meg az elmúlt évben. Ne feledkezzünk meg kegyelméről, mely ismét egy esztendőn át életben ha­gyott. Az elmúlt évben sok millió ember távozott el az élők sorából, sokan erőszakos halál által és borzalmas kínok között lehel­ték ki lelkűket. Mi megmaradtunk; a mi életünket megkímélte a halál. Ne feledkezzünk meg a mindennapi kenyér áldásáról. A statisztika megállapította, hogy az emberiség három ötödé nem jut annyi ételhez, hogy rendesen jóllakhasson. Ne­künk megvolt a betevő falatunk minden­nap. Isten gondoskodott róla. Ne feledkezzünk meg a testi egészség áldá­sáról. Sok millió ember a kórházban töltöt­te el az elmúlt évnek egy részét. Millió­­számra operáltak és amputáltak embereket. Sok ember a szeme világát vesztette. Isten gondviselő kegyelme mindettől megóvott bennünket. Ne feledkezzünk meg az elmúlt évben ta­pasztalt lelki áldásról sem. Nem csak ke­nyérrel él az ember, mondja az írás. Isten bőven adta nekünk az élet kenyerét is. A Szentírásban, az Ige hirdetése által, a temp­lomban és az éter hullámain át a lelki asz­talunk is bőven meg volt terítve. Lelki oktatásban és nevelésben, vigasztalásban és intésben az elmúlt esztendő során nem volt soha hiány. Ne feledkezzünk meg Isten bűnbocsátó ke­gyelmének megtapasztalásáról sem. Főleg erről ne feledkezzünk meg, mert ezt elfelej­teni hitvány hálátlanság lenne. Az elmúlt esztendő mennyi mulasztása és vétke terhel­né lelkünket, ha az irgalmas Isten nem bo­csátana meg minden bűnt. így azonban a Megváltó Jézus érdeme által ettől a tehertől mentesen léphetjük át az évforduló küszö­bét. Ne felejtsük el tehát utunkra magunk­kal vinni az elnyert kegyelem, a tapasztalt gondviselés és az élvezett áldások drága emlékét. Véssük mélyen a szívünkbe és őrizzük meg, mint becses, nélkülözhetetlen úti kelléket. Testvéreim! Vegyük most fontolóra a Szent­írás másik tanácsát, mely Pál apostoltól származik. „Amik hátam mögött vannak, elfeledve . . ." Ez a két tanács — felejteni és nem felejteni — bár ellentétnek hangzik, mégsem az, mert kiegészíti egymást. Gon­doljunk az útipoggyász példájára. A hasz­nos úti kellék megkönnyíti, a felesleges holmi megnehezíti az utat. Ez lelki téren is áll, ott is tehertétel a felesleges holmi. Miért olyan nehéz némely menny felé utazónak a terhe? Miért roskadozik annyira útközben? Azért, mert poggyászában sok a felesleges, sőt haszontalan holmi. Képletes szó nélkül: Miért olyan gyarló némely hivő ember lelki élete? Azért, mert nem tud felejteni. Miért talál annyi okot a panaszra és miért botlik meg minden szalmaszálban? Azért, mert nem képes bizonyos élményektől meg­szabadulni. Amik mögöttem vannak, elfelejtem — írta Pál apostol. Mi volt mögötte, amikor ezeket a szavakat a római fogsága idején papírra vetette? Missziós útjai során üldözték és né­ha halálra kergették. Háromszor bebörtö­nözték, ötször megkorbácsolták, egyszer megkövezték. Ezek voltak mögötte. E)e eb­ből nem font magának mártírkoszorút, ha­nem elfelejtette. És mit tapasztalt a gyüle­kezetekben, akikért annyit fáradozott és szenvedett, imádkozott és gyötrődött? Je­ruzsálemben gyanakodva fogadták, Ko­­rinthusban lekicsinyelték, Galáciában meg­rágalmazták. És mit mond az apostol minderre? — Elfelejtem! 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom