Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám
Mi és az advent Jézus Krisztus születésével mennyei fény köszöntötte a földet. Maga Isten volt Krisztusban. Isten emberré lett — sokak számára felfoghatatlan, hihetetlen és mégis szent valóság. Már az Ótestamentum nagy prófétája megjövendölte: „A nép, mely sötétségben ül, lát nagy világosságot!" Akinek az életében ez a világosság felragyogott, az elmondhatja magáról: vak voltam, és most látok! Napjainkban egy másik vakító világosság gyullad fel fenyegető módon: az atomrobbantás. Ez a fény nem a mennyből jön, ezt emberek hozzák létre. Fénye áthatóbb, mint a nap fénye. Egy kanadai újságíró nemrégen leírta, hogyan menne az végbe, hogyha egy várost hidrogénbomba-találat érne. „Senki nem hallaná a közeledő repülőgépet vagy a rakétát. Legelőször csak egy égő, fehér fényű villámlást lehetne észrevenni . . . Ha ezután emberi szem még megpillanthatná a várost, futótüzet látna, amely mint egy tűztenger gyorsan terjedne minden irányba egészen messze. A 300 km sebességgel száguldó zúgó szél egy felfelé ívelő tűzfolyamba torkolna. Kívülről segítség nem jöhetne, mert a száguldó tűz és a rengeteg rom és törmelék elzárná az utat... A tűz és a temérdek rádióaktív törmelék következtében 75 kilométer átmérőjű terület hetekig megközelíthetetlen lenne. Ezen a területen belül aligha lehetne mit menteni, minden szinte porrá válna . . ." Ez az ember-alkotta „fény"! Mit jelenthet ezzel szemben advent fénye? Nem nevetséges, jelentéktelen, érzelgős szokás ma már csak? Nem, semmiképpen! Einstein Albert, akinek messzemenő elméletei az atombomba készítését lehetővé tették, azt mondta: „Nem a bomba pusztító ereje ijeszt meg engem, hanem az ember szívének romboló ereje." Ezért nem veszített semmit az advent fénye erejéből és jelentőségéből. Világosítsa meg, hassa át és formálja át az embert ez a fény! Az ember szívének gonoszságot munkáló rettenetes atomerejét változtassa át a jót munkáló atomerővé. „Kelj fel, világosodj, mert a te világosságod eljött és az Ür dicsősége terajtad feltámadt." Ez a mi adventunk ma is. Ilyen egyszerű ez! Megkapó módon reagáltak sokszor azok, akik életükben először hallották az örömüzenetet Isten szeretetéről. A norvég Grönland-misszionárius, Egede (1686—1758), egyszer karácsonykor erről prédikált az eszkimók előtt: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az 6 egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen" (Jn 3,16). Isten szolgájának szívéből kicsordult Isten szeretete. Az egyik eszkimó félbeszakította őt: „Állj, elég! Ennyi öröm, ennyi szeretet erre a napra elég! Többet már nem képes ma befogadni a szívem!" A hottentották között történt. Az öregek közül az egyik fáradságosan megtanult kívülről egy mondást: „Mert úgy szerette Isten a világot.. ." Ezzel odaállt útra készen a misszionárius elé: — Küldj el, menni akarok, mennem kell, hirdetnem kell ezt az örömet másoknak is! Gondterhelten szólt a misszionárius: — De hiszen csak ezt az egy verset ismered ! Hogy akarod . . . — Nem elég ez? örülni fognak, ha meghallják, hogy Isten szereti őket! — felelte a hottentotta. Igen, ezt mindenki megérti, még a kisgyerek is. Egy kisleány hazajött a karácsonyi istentiszteletről. Még nem tudott olvasni, nem tudott énekelni, de az arca ragyogott. Édesanyja megkérdezte: — Mit csináltál az istentiszteleten? Együtt énekeltél és együtt imádkoztál a többiekkel? — Mindig együtt örültem a többiekkel — felelte a kisleány. Ilyen egyszerű ez! Wilhelm Busch 2
