Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 4. szám

Bűneinkre azonban ez érvényes: amit mi megítéltünk, nem kerül már ítéletre (1. Kor. 11,31); amit mi felfedtünk, el van fedezve (l.Ján. 1,9; Zsid. 8,12); amit pedig mi fedtünk el, azt ő fedi fel (Luk. 12, 2)! Mindezekben azonban ő a legbelsőkre tekint, a mozgatóerőkre és indítékokra, a szív tanácsára, a léleknek sötétségben rejtőző titkaira (1. Kor. 4, 5; 1. Sam. 16, 7; Zsid. 4, 13; Zsolt. 139).

6. Az eredmény nagyon különböző lesz. Az Úr az övéivel szemben is „igaz bíró" (2. Tim. 4, 8). Az egyik fát és pozdorját épített — ennek munkája megég; a másik aranyat, ezüstöt és drágakövet épített — annak munkáját a tűz igazolja (1. Kor. 3, 12—15). Egyesek hűségesen szolgáltak — ezek nagyok lesznek a mennyek országában (Máté 5, 19; 25, 21; Luk. 19, 17); mások a testnek vetettek — ezek életművük romlását aratják (Gál. 6, 6—8).

Egyesek „tiszták", „feddhetetlenek" és „botlás nélkül valók" (Fii. 1,10; 1. Kor. 1, 8) — ők a „küzdelem jutalmát" nyerik el (Fii. 3, 14); mások szegények (Jel. 3, 17) és „méltatlanok" (1. Kor. 9, 27) — ők „kárt" vallanak (1. Kor. 3, 15; 2. Ján. 8; 2. Tim. 2, 5).

Egyeseknek „bizodalmuk" van az ítélet napjához (1. Ján. 4, 17), másoknak „megszégyenülésben" lesz részük (1. Ján. 2, 28). így mindenki azt veszi, ami őt megilleti (Zsid. 6, 10; 1. Kor. 4, 5; 2. Tim. 4, 8). „Személyválogatás nélkül" (1. Pét. 1,17), mindenki „aszerint, amiket a testben cselekedett, vagy jót, vagy rosszat" (2. Kor. 5,10; Kol.3,24—25). A „megmentés" a hittel függ össze, a „jutalom" pedig a hűséggel. Mint „fiák", a tőle való életet vesszük; mint szolgák, az ő jutalmát. „ímé, hamar eljövök, az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek aszerint, amilyen a cselekedete" (Jel. 22,12).

Azonban mindannyian üdvözülnek és mindannyian fénylenek, ha a dicsőségük és fényük különböző lesz is (1. Kor. 15, 40— 42). Lesznek ott „nagy" és „kis" edények, de mind tele lesz. A dicsőségnek lépcsői és fokozatai lesznek (Mát. 25, 14—301), de különbség nélkül üdvösség lesz (Máté 20, 1—16), mivel a szolgáló és a szolgálat sokféle, de az Úr csak egy.

A hűségesek pedig különösképp koronát kapnak;

a győztes küzdők —

az „igazság koronáját" (2. Tim. 4, 8); a céltudatos versenyfutók —

a „hervadhatatlan koronát" (1. Kor. 9, 25—26);

a halálig hűségesek —

az „élet koronáját" (Jel. 2, 10; Jak. 1, 12);

az önzetlen munkások

a „dicsekvés koronáját" (1. Thess. 2, 19 vö. 3—6; Fii. 4, 1); a nyáj példaképei —

a „dicsőség koronáját" (1. Pét. 5, 3—4).

7. A dicsőség. Mindezeken át jut el a gyülekezet a teljességre. „És hallottam, mint nagy sokaság hangját és mint sok vizek zúgását és mint erős mennydörgés zengését ezt a szózatot: Halleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! örüljünk és örvendezzünk és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője és az ő menyasszonya már felkészült . . . Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak!" (Jel. 19, 6—9). Egyszersmind elérkezik az a nagy nap is, amelyen az Úr meglátogatja a magasság seregét és a föld királyait a földön (Ézs. 24, 21). Akkor tetszik neki, hogy az ő dicsőségének és hatalmának nagy birodalmát „kicsiny nyájának" adja (Luk. 12, 32). „És láttam királyi székeket, amelyeken ültek azok, akikre az ítélet bízatott" (Jel. 20,4). „A magasságos egek szentjei veszik át az országot" (Dán. 7, 18. 22; Jel. 1, 6; 5, 10). A Krisztus jutalom osztó széke előtt megítéltek a világ ítélőbírái lesznek. Ők lesznek a mennyek örökkévaló országának uralkodó osztálya.

És mivel ők „egy test" (1. Kor. 12, 12—13; Ef. 2, 16), az egyén nem előzheti meg az összességet a megdicsőülésben (1. Thess. 4, 15) Az egész a szenteknek egyetlen egy „öröksége a világosságban", de az egyes hívőnek „részesedése" van abban (Kol. 1,12). Mindannyian együtt lesznek egy „királyság" (Jel. 1, 6; 5, 10) és az egyes hívők „papok és királyok" lesznek abban. Az egész az egyes fölé van rendelve. Az egyes az egésznek teljes folyamatába illeszkedik. Ezért a teljesség nem az egyesé az ő különállóságában, hanem csak személyes életkapcsolatban a beteljesedett összességgel.

Ezért tart az elaludtak várakozása a jövő nemzedékek beteljesedésére (Zsid. 11, 40; Jel. 6, 10—11!).

Ezért nincs a halálban a „lélek" azonnali átöltözése (Jel. 6, 9; Zsid. 12, 23b) a jövendő dicsőséges testbe (1. Kor. 15, 23b). Ez csak az ő „eljövetelekor" (l.Kor. 15, 23) következik be. Mózes és Illés megjelenése a megdicsőülésekor (Máté 17,3) és sok ószövetségi szent feltámadása Jézus feltámadásakor (Máté 27, 52—53) kivételek, melyek Jézus személyes dicsőségét és az ő golgotái művének diadalát szemléltetik.

Ezért esik időben egybe a Krisztusban meghaltak feltámadása azok „felöltözésével"

*3