Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám
A szent tehenek Mostanában sok szó esik az indiai élelmezés nagy nehézségeiről. Ilyenkor mindig elhangzik az érv: ha levágnák a szent teheneket, egyszeriben nem volna éhínség. De az indiaiak még a majmokat és patkányokat sem irtják, pedig azok a termés nagy részét elpusztítják. Aki kívülről nézi, úgy látja, hogy hát segíthetnének azok magukon. Gazdag ország, amely nemcsak önmagát, hanem még más országokat is elláthatna. A keresztyén ember azonban a szeretet szemszögéből igyekezzen az indiaiak helyzetét megérteni. Az átlag indiai nem tud ími-olvasni és ezért nem tud újabbat tanulni sem. Ami nekünk értelmetlen, babonás felfogás, az az ő szent vallása, a hinduizmus. Hogyan is tehetné meg, hogy ő, aki ma még a majmokat, patkányokat és teheneket szent állatokként tiszteli, egyik pillanatról a másikra leölje azokat! Hiszen meg van győződve arról, hogy azokban talán valamelyik ősének lelke lakozik. Rettenetes gondolat! A szegény paraszt sem tud szabadulni évezredes megszokott, de helytelen módszereitől. Csak akkor tud majd segíteni magán, hogyha ennek a nagy változásnak minden előfeltétele meglesz. Ez pedig időbe telik; évtizedek, talán évszázadok kellenek ehhez. Micsoda tiltakozást váltana ki nálunk, hogyha az orvosok és ápolónők vonakodnának a tüdőrákos betegeket kezelni és gyógyítani csak azért, mert maguk okozták a dohányzás által a bajukat! Az indiai megvetéssel tekint mireánk, akik a kalászos magvakból pálinkát főzünk — hiszen a pálinka állati nívó alá süllyeszt! Megvet minket, mert évente minden államban óriási összegeket adnak ki szeszes italra, dohányra és élvezeti cikkekre. A keresztyén ember nem indulhat ki abból, hogy akkor segít, ha a másik „méltó" a segítségre. Mindnyájan méltatlanok vagyunk Krisztus áldozatára. Csak egy kérdés lehet döntő: szükséges a segítség? Sok misszionárius — nem mind, de sok — éppen itt hibázott. Olcsó módon, rizzsel és anyagi segítséggel igyekeztek „keresztyéneket" szerezni egyházuknak. Ma már mindjobban felismerik szerte a világon, hogy az igazi segítség csak társas alapon képzelhető el. Kell anyagilag segíteni — de ez a segítség imádsággal történjen, mert csak az evangélium — párosulva a krisztusi szeretettel — tud igazán segíteni, igazán kiszabadítani ebből a varázskörből. Ez teremtheti meg annak előfeltételeit, hogy az emberek éhen ne haljanak a szent tehenek iránti tiszteletből. A jelzőlámpák állnak már! A Biblia prófétai igéi hasonlatosak egy vasútvonal jelzőkészülékeihez (szemafor). Mielőtt a vonat a fő jelzőkészülékhez ér, néhány előjelző mellett halad el. Ezek már előre jelzik azt, amit a fő jelzőkészülék mutat és így a vonat vagy már lassít, vagy bátran tovább halad. Visszajövetelére vonatkozó ilyen előjelzőkről beszélt az Ür Jézus Máté 24. és Lukács 21. fejezeteiben. Mindegyik mint egy piros jelzőlámpa villan fel itt-ott és figyelmeztet. Beszélt a rajongás szellemi megtévesztő erejéről; a szeretet meghidegüléséről; kozmikus eseményekről; a háborúk addig még nem tapasztalt nagy méreteiről; arról, hogy Izrael újra állam lesz; hogy elnyomott népek önálló államokká alakulnak majd és hogy az emberek teljesen belemerülnek majd a múlandó dolgok hajszolásába és váratlanul éri majd őket a veszedelem. A jelzőlámpák állnak már. Pirosat jeleznek. A jelek szaporodnak. Az Ür közelvan. Jövel Uram Jézus! ISTENNEL EGYÜTTJÁRÁS. Egy kis gyermeket megkérdezte az édesanyja: — Nos mit tanultatok a vasárnapi iskolában? — Tudod anyukám, egy olyan emberről tanultunk,aki mindig Istennel ment sétálni. Énok volt a neve. Egy napon nagyon hosszú utat tettek meg és Isten így szólt hozzá: Ma nagyon messzire eljöttél, jobb lesz, ha bejössz hozzám és nálam maradsz. Énok szótfogadott. Ján. 14, 23 1. Móz. 5, 24 15
