Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 3. szám

Tégy valamit! Booth Vilmos (1829—1912), az Üdvhad­sereg alapítója mondotta: Azt mondod, nem kaptál elhívást. Inkább azt mondhatnád: nem hallgattam az elhí­vásra. Isten hangos szóval hív. Emeld fü­ledhez a Bibliát és halljad meg paran­csát, merre küld, hogy az embereket ki­ragadd a - bűnből. Helyezd a füledet a megterhelt, megkínzott szívekre, hogy siralmas segélykiáltásukat meghalljad. Álifoda a pokol kapujához és halld meg, amint az elkárhozottak könyörögnek, hogy menj el testvéreikhez, szolgáikhoz és uraikhoz és figyelmeztesd őket, ne­hogy végülis odakerüljenek. Azután te­kints Krisztus szemébe, akinek irgalmát megnyerted és mondd meg neki: kész vagy az egész világ számára hirdetni vég­telen könyörületét. Szedd össze magad! Azonnal tégy valamit, éspedig teljes erődből! Olvass, imádkozz, beszélj, éne­kelj, adj! Isten örül, ha üdvszolgálatát teljesen igénybe veszed a magad szá­mára; de tízezerszer inkább örül annak, ha magadat adod oda, hogy másokon segíthess. Csak bűnösöknek! Aki önmagával megelégedett, mert nincs bátorsága arra, hogy Isten mértékének alávesse magát; vagy aki büszke kegyes, jámbor voltára, mert az őszinteség hi­ányzik belőle, az semmit sem kezdhet a keresztről szóló Igével. Csak az, aki felismeri betegségét, tuda­kozódik az orvos után; csak aki tudja, hogy elveszett, az kiált a mentő, a sza­badító után. Ahol azonban az emberből felszakad a kiáltás az Isten kegyelme után és lelkiismerete megretten a szent Isten felsége előtt, ott a keresztről szóló beszéd örömüzenet. Hogyan fogadhatom el, hogy Isten a bűneimet megbocsátotta, ha ő azt nem közli velem? A golgotái kereszt Isten esküje, fogadal­ma, hogy megbocsát annak, aki meghajol az ítélet alatt, ami ott a bűn felett vég­bement és elfogadja a kegyelmet, amit Isten minden bűnösnek felajánl. Sem életben, sem halálban nincs más vi­gasztalás, mint az a bizonyosság: Uram, meghaltál értem! Tied vagyok! Láttad már az Atlanti-óceánt? A bibliaiskola egyik tanulója gondter­helten mondta társának: — Ezt a verset nem értem a Bibliában! Hogyan lehet megismerni a Krisztus min­den ismeretet felülhaladó szeretetét? Ha egyszer minden ismeretet felülhalad, ak­kor nem ismerhető meg! — Láttad már az Atlanti-óceánt? — Hogyne, többször is. — Biztos vagy benne? — Hát persze, hogy is kérdezhetsz ilyet! Hiszen láttam! — És én mégis kételkedem benne. Te lennél az első és egyetlen ember, aki lát­ta. A mi emberi szemünk túl kicsiny ah­hoz, hogy tekintetünk a végtelen nagy óceánt felfoghassa. Te ennek a nagy víz­tömegnek csak egy parányi részét lát­hattad. A óceán partjáról vagy a hajó­ról nem sokat láthattál. Még a repülő­gépről tekintve, a nagy magasságból sem láttad az egészet. S mégis eleget láttál az óceánból ahhoz, hogy mondhassad: láttam! Van fogalmad róla és sejted, milyen óriási a kiterjedése. Ugyanígy vagy, amikor az Isten szeretetének szé­lén állsz — Isten szeretet-óceánjának a partján. Ismered az Isten szeretetét, azt a csodálatos örömet és békességet, amelyet ez a szeretet ad. De ha ennek a szeretetnek a szélességét, hosszúsá­gát, mélységét és magasságát akarjuk felfogni, akkor azt hiszem az egész örökkévalóságra szükségünk lesz. Isten előbb szeretett minket, ő minden szere­tet forrása. Ha nem is tudjuk felfogni Isten szeretetének kimeríthetetlen nagy voltát, mégis megismertük. Majd egyszer tökéletességben egész mélységét felfog­juk annak, ami most még minden ismere­tünket meghaladja. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom