Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám
Isten fiai és gyermekei Ha megfontoljuk Istennel, az Atyával való családi kapcsolatunkat, akkor nagy segítségünkre lehet az a megkülönböztetés, hogy gyermekei vagy fiai vagyunk-e? A két szó egyöntetű fordítása ez lenne: teknon — gyermek, huios — fiú. A „teknon" szó a születésre helyezi a hangsúlyt. Benne van a „született" fogalma. Ezt a szót találjuk a Ján. 1,12-ben. Itt arról az egyszerű feltételről van szó, ami által Isten gyermekeivé lehetünk; és pedig, ha mi befogadjuk Őt, akit a saját népe visszautasított. Az ő befogadása ugyanazt jelenti, mint „hinni az ő nevében." Akik befogadták őt és hittek a nevében, azok Isten gyermekeivé lettek; „nem vérből,. . . hanem Istentől születtek" (13. vers). Ez a titka az Atya végéremehetetlen gondoskodásának gyermekei iránt. Nézd a földi apát, milyen gyöngéden zárja karjába azt a takarókba csomagolt kis életet, gyönyörűségének és szeretetének tárgyát, noha a csöppség még nem tud értelmesen válaszolni. Az apa nem érezheti ugyanezt a szeretetet egy a családján kívülálló iránt. Miért? Mert ezzel a szeretettel csak a saját gyermekét lehet szeretni, a neki született gyermeket. Mint Isten gyermekei, Atyánk végtelen, meg nem változó szeretetének és gondoskodásának tárgyai vagyunk. Ennek az irántunk való kegyelmének semmiféle feltétele nincs, még attól sem függ, hogy mi hogyan válaszolunk rá. Mivel Istentől születtünk, olyan szeretet-kapcsolatba kerültünk vele, ami soha meg nem változik az ő részéről. Igaz, mi nem mindig örülünk ennek, mert közömbösek vagyunk és nincs felelősség-tudatunk. A „huios" — fiú szót használja a Szentírás, mikor az Ür Jézus Krisztusról van szó, mint Isten fiáról. A hangsúly itt a hasonlóságon és a jellemzésen van, amint a Gál. 3, 26—27-ben látjuk, ahol „fiak"ról van szó, nem „gyermekek"-ről. összehasonlítva a 26. verset a Ján. 1, 12-vel kitűnik, hogy ugyanaz a hit tesz Isten gyermekévé és Isten fiává is. „Isten fiai a Jézus Krisztusban való hit által." De a 27. vers megállapítja, hogy azért vagyunk fiák, mert felöltöztük a Krisztust, és pedig a keresztség által. Ha felöltöztük a Krisztust, akkor a Fiúhoz való hasonlóságunk járásunkban és viselkedésünkben is megmutatkozik, és ez a fiúság egyik jellemvonása. De egy másik nagyon fontos szempont is van a Gál. 4, 6-ban. Minthogy fiák vagyunk, Isten elküldte az ő Fiának Szellemét a szívünkbe, aki által kiáltjuk: Abba, Atyám! A bennünk lévő emberi szellem által mint emberek teljességgel képtelenek vagyunk engedelmeskedni Istennek, és nem tudunk örömet szerezni neki (x. Kor. 2, 11). Ha Isten Fiának Szelleme szívünkbe költözik, egyedül az ő ereje által tudjuk teljesíteni Isten akaratát és tudunk felmutatni valamit Krisztus jellegzetességéből. Általa kiáltjuk Abba, Atyám, éppen úgy, mint Krisztus, amikor a földön jártában feltekintett az égre és imájában megszólította Atyját (Ján. 11, 41; 17, 1 — összehasonlítva a 20, 17. versével). Életünkben akkor lesz látható Krisztus, ha teljesen a Szent Szellem irányítása alatt állunk. A Róma 8, X4-et is ennek az igazságnak a fényében tudjuk megérteni. „Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai." Akiben nem lakik a Szent Szellem, nem lehet Isten fia. A fiakat teljesen az Atya irányítja. Isten célja az, hogy a hivő ember Isten temploma legyen és fogadja el ezt a gyakorlati igazságot: „Nem vagytok a magatokéi." Ez abban nyilvánul meg, hogy teljesen átengedi magát a Szent Szellem vezetésének és ellenőrzésének. Jézus ezért jött e világiba (és ez világosan kitűnik a Ján. 15, 26—27-ből,): „ő tesz majd énrólam bizonyságot, de ti is bizonyságot tesztek . . ." Ugyanazt a szót alkalmazza a Szent Szellemre és azokra, akik eszközei lesznek. Munkálkodásában teljes azonosságot vállal velük. Drága dolgok ezek; de ennek gyakorlati alkalmazása körül sok mulasztást kell 15
