Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám
Evangéliumi folyóirat 2. évfolyam 1. szám Johannes Warns: Az igehirdetés szolgálata Isten minden szolgájának és követének az a nagy és felelősségteljes feladata van, hogy az Isten Igéjét hirdesse. Az apostolok „bátorsággal hirdették az Isten Igéjét" (Csel. 4,31). „Sokan befogadták az Igét" (Csel. 2,41; 8,14; 11,1). Az Ige hirdetésén és hallgatásán kívül nincs lehetőség az Igét hittel befogadni (Csel. 13, 5—7. 44. 46; Róma 10,14—15). Ha azt várjuk, hogy hallgatóink a hirdetett Igét mint Isten beszédét fogadják, akkor Isten beszédét kell hirdetnünk nekik (1. Thess. 2,13). Az Isten beszéde élő (Zsid. 4,12), Isten Lelke ihlette azt (2. Tim. 3,16). Csak az Isten élő, örök beszéde szüli újjá a hallgatókat (Jak. 1,18), építheti fel őket (Csel. 20, 32). Ezt kell tovább mondani, hirdetni (2. Tim. 4, 2; Titus 1, 3). Isten beszéde és a Szentlélek összetartoznak. Pál igehirdetése Léleknek és erőnek megmutatásában állott (1. Kor. 2, 4), olyan „szavakban", amelyekre a Szentlélek tanít (1. Kor. 2,13). így például ezt írja: „Mert a mi evangélium-hirdetésünk közöttetek nem csak szóval történt, hanem isteni erővel is, Szentlélekkel is, teljes bizonyossággal is" (1. Thess. 1, 5). A szolgálat lényege a reá bízott Igében rejlett. Ez egészen világos volt előtte. Tudta, hogy az evangélium hirdetésére küldetett (1. Kor. 1,17). A szavakba foglalt üzenetet tovább mondani szent kényszerűség volt számára s ez alól nem vonhatta ki magát (1. Kor. 9,16). Ennek a megbízatásnak az érdekében utazott, dolgozott, harcolt és szenvedett. A hallgatóság ne a prédikátor, hanem Isten szavát hallja meg. Kerüljön annyira a hallott Igében magát kijelentő Isten hatalma alá, hogy emellett felejtse el a prédikálót. „Annak, hogy Istenről beszélünk, csak az az értelme lehet, hogy Istent magát engedjük szólni. Prédikálni és prédikációt hallgatni azt jelenti, hogy helyet készítünk, helyet készíteni engedünk Isten tulajdon szavának" (Barth). Luther írja, a prédikátor az apostolokkal és prófétákkal egyetemben mondhassa bátran: „Ezt maga Isten mondta!" „Aki a maga prédikációjáról ezt nem mondhatja el, az hagyjon fel vele, mert akkor biztosan hazudik és káromolja az Istent." Pál elmondhatta: „Mert mi nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik üzérkednek Isten Igéjével, hanem tiszta szívből, sőt mintegy Istenből szólunk, az Isten előtt a Krisztusban" (2. Kor. 2,17). Az igehirdetésünk ne Isten r ő 1 és ne egy igazság r ó 1 szóljon. Ne legyen csak tanítás vagy közlés, hanem eszköz, amely által Isten maga szólhat a hallgatókhoz. Általa Isten Lelke leplezhesse le a bűnöst és jelenthesse ki Isten igazságosságát és szeretetét — és így az embereket döntésre, a maguk bűnének és erőtlenségének elismerésére kényszerítse, valamint a Krisztusban ajándékozott hit-lehetőség és hitbeli engedelmesség elfogadására. Az igazi prédikáció tehát „megszólítás". Isten maga szólít meg eszköze, az Isten Igéjét hirdető prédikátor által (2. Kor. 5, 20). „Ha valaki szól, úgy szóljon, mint aki Isten Igéit szólja" (1. Pét. 4,11), azaz ne Isten korábbi kijelentéseit ismételgesse csupán, hanem „mintha maga Isten kérne általunk" (2. Kor. 5,20). Tehát mint az ő követei beszélünk. így tehát az Isten heroldja, szócsöve, Isten valóságának tanúságtevője vagyunk. Az igehirdetés a magát kijelentő Isten beszéde. Érthető, ha Mózes és Jeremiás ezt látva remegtek és Ésaiás felkiáltott: „Jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok" (És. 6, 5). Mint ahogy az oltár
