Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 5. szám

rokban" Isten királyi uralmáról van szó. Nem olyanféle Isten ő, akinek a képét az emberi mérték és kívánság találta ki. Ami­ről Mózes és a próféták szóltak, annak lé­nye, neve, akarata nyilvánult meg és válasz­tott népe az ő kegyelméből és felséges aka­ratából vele egyesül. De ez a tisztelettel­jes cím „Király" nemcsak a Magasságos szá­mára van fenntartva, hanem földi helytartó­jaként a Sionon beiktatta királyát: „Felma­gasztaltam a népből választottat. Megtalál­tam Dávidot, az én szolgámat; szent olajom­mal kentem fel őt" (Zolt. 89,21). Dávid elválasztása nem egyedüli eset; nemcsak személye, inkább háza, a dinasztiája válasz­tatott el és kapja az ígéretet, hogy Isten szövetsége Dávid házával és nemzetségével örök időkre érvényes. „Örökké megtartom neki az én kegyelmemet és az én szövetsé­gem bizonyos marad ővele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait" (Zsolt. 89, 29—30). Ennélfogva ne csodálkozzunk azon, hogy azok a zsoltárok, amelyek a Dávid trónján ülő királyokról beszélnek, különös erőt su­gároznak. Isten dicsőségének visszfénye nyugszik a felkent homlokán, akinek trónja a Sionon, Isten szent hegyén áll. Ö az ígéret hordozója, mely kitörölhetetlen, mint Isten hűsége. Egész tömeg nagy és dicső kije­lentésünk van erről, melyek oly messzeter­­jedők, hogy Izrael királyainak történelmi arcéle emellett elhalványul, nem is be­szélve a keleti udvari költészet dagályos stílusáról és tartalmáról, mely a földi ha­talmasságok apoteózisában (a személy iste­­nítésében) leli kedvét. Zsoltár 2,1—8 Miért dühösködnek a pogányok és gon­dolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a feje­delmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsú­folja őket. Majd szól nekik haragjában és megret­tenti őket gerjedelmében: Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! Törvényül hirdetem: Az Úr mondá né­kem: Én fiam vagy te; én ma nemzet­telek téged. Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül és bir­tokodul a föld határait. Ki ez a király, akit Isten egy lázadó világ és hatalmasai fölé ilyen magasztos felsőbb­­séggel helyezett, zendülésüket és a felkelő­ket megcsúfolva? Ki az, aki Istentől szület­ve ezt a tisztelt címet nyeri el: „Én Fiam", amely mellett ez az időmeghatározás „ma", egész bizonyosan egyetlen földi naptárban sincs meg. A zsoltáríró még nem ismeri, nem nevezi meg őt, de hogy ez a zsoltár messiási, az nemesércű nyelvén a szószerinti szövegből világosan előtűnik. Ez Krisztus­zsoltár, mely az Ószövetségben a „Királyok Királyát" hirdeti (Jel. 19,16) és az ő út­ját készíti elő. Bár nem vasvesszővel jött és nem zúzta szét ellenségeit mint cserép­edényt. A kereszt után nyúlt. De mint Bíró az idők végén az egész világot megítéli majd. A „Bárány haragjáról" az Újszövet­ségben is szó van; tudnunk kell, hogy ez nem tréfadolog! Isten az ő Krisztusát egy­szer s mindenkorra felkente; aki nem hódol be, az összetörik. A 2. zsoltár mellett különösen a 45. — ere­detileg menyegzői zsoltár — pompásan és színesen a Sión királyának magasztos fel­ségét írja le: Zsoltár 45, 2—5 Fölbuzog szívem szép beszédre. Mon­dom: művem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla. Szebb, szebb vagy az ember fiainál, ked­vesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké. Kösd derekadra kardodat vitéz! Dicső­ségedet és ékességedet. És ékességedben haladj diadallal az igazságért, a szelídségért és jogért, és rettenetesre tanítson meg téged a te jobb kezed. Lehet, hogy a zsoltáríró szeme előtt a föl­di uralkodó lakodalmi ünnepe volt. De aki Jézus dicsőségének csak egyetlen sugarát megragadta, azt a dicsőségét, „mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal" (Ján. 1,14), an­nak ez a zsoltár átlátszó: ama messiási di­adalünnep lelkesítő és ujjongó nyitánya, amikor a Bárány menyegzőjét ünnepelik és az Isten Jézus Krisztust dicsőséggel koro­názza meg, gyülekezetét magához viszi, mint felékesített menyasszonyt. folytatjuk vetés és aratás evangéliumi folyóirat Felelős szerkesztő: Ungár Aladár D-72 Tuttlingen, Königstr. 24. Tel. 31 11 Cikkeket és a lap tartalmára vonatkozó levelezést ide kérünk. Kiadja az Evangéliumi Iratmisszió, D-7 Stuttgart- Stammheim, Münchinger Straße 14, Tel. 80 16 55. A kiadással és a terjesztéssel kapcsolatos levelezést (címváltozást is) ide kérjük. A lap megjelenik két­havonta. A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn és mindenkinek költségmentesen küldjük, aki azt kéri, vagy akinek címét megküldik. Druck: St.-Johannis-Druckerei, 763 I.ahr 2, Postfach 5 10601/1968 ló

Next

/
Oldalképek
Tartalom