Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 4. szám
Watchman Nee: 8. Isten imádása, mert ő hű marad Isten útja nem mindig felelet imádságainkra. Nagyon sokszor éppen ellenkező az eset. Isten útjai nem jelentenek nekünk mindig jólétet, hanem igen gyakran szorongattatást. Hogyan viselkedjünk ilyenkor? Sámuel 2. könyve 12. fejezetében Dávid Bethsabéval való bűnéről olvasunk. Isten Nátán prófétát küldte hozzá azzal az üzenettel, hogy a gyermeknek meg kell halnia. Dávid vétkezett, mindamellett szerette a fiát, mégha bűnének gyümölcse volt is. Atyai szíve volt, ezért könyörgött Istenhez a gyermek életéért. De Isten azt mondta: „Mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban, a te fiad is, aki lett neked, bizonnyal meghal." Mikor azután a gyermek beteg lett, Dávid mégis imádságban kereste az Urat. És Dávid tudta, hogyan kell imádkozni, ezt látjuk a zsoltárokból! Azonban nemcsak imádkozott, hanem böjtölt is és egész éjjel a földön feküdt az Isten előtt. Ennek ellenére a gyermek mégis meghalt. Mindaz, aki nem rendeli alá magát igazán Istennek, ilyen esdeklő imaküzdelem után keményszívüséggel vádolná Istent, mert nem hallgatta meg az imádságát. Sok keresztyén perel Istennel, ha útjai nem egyeznek meg az övéivel. Dávid nem így tett. Mások felháborodnának. De Dávid nem. Mások elveszítenék a bátorságukat. Dávid azonban nem. Mikor a gyermek meghalt, Dávid szolgái féltek megmondani neki a hírt. Azt gondolták, hogy Dávidot — akit már a gyermek betegsége majdnem halálra aggasztott —, a halál hírére elviselhetetlen bánat keríti hatalmába. De mi történt? „Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdott és megkente magát és más ruhát vett magára és bement az Úr házába, imádkozott. Aztán bement a maga házába és kérésére kenyeret vittek elébe és evett." Mi az imádat? Meghajlás Isten előtt. Nem alárendeltségből fakadó lemondás. Nem tétlenség és reménytelenség. Az imádat Isten útjainak helyeslő elismerése. Istennek ránk való tekintettel gyakran igazolnia kell magát. Mit jelentsen ez? Ha vétkezünk, tisztáznia kell az angyalok, az ördög, a világ és minden gyermeke előtt, hogy neki nincs köze a bűneinkhez! A fejedelemségek, hatalmasságok, a világ és a gyülekezet előtt érthetővé kell tennie, hogy ő nem bonyolódik bele áthágásainkba (a parancsolatok megszegésébe). De nem ereszt el bennünket, ha bűnösnek valljuk magunkat előtte, hanem tűzben és szomorúságban kezd minket megpróbálni. Aki ismeri és szereti Istent, azt mondja neki: „Ha az én szomorúságom nyilvánvalóvá teszi a te szentségedet, úgy áment mondok. Ha szenvedéseim által a te igazságosságodat hirdetheted, elismerem, hogy mindent jól cselekszel. Ha ilyen módon érvényre jut a létezésed, akkor szívesen mondok igent mindarra, amit velem cselekszel." Gondoljátok meg, hogy Dávid ugyanolyan közönséges ember volt, mint mi. Isten Igéje állandóan az ember benső érzelmeit ecseteli és megmutatja, mennyire emberi volt Dávid. Neki is természetes érzései voltak. Szerette gyermekét és imádkozott érte. Vannak egész különös, fellegekben járó emberek, akik mintha nem is e világban élnének. Dávid természetes ember volt, akit gyermekének halála keményen sújtott; de amikor ebben Isten kezét ismerte fel, leborult és imádta őt. Isten szabadítson meg bennünket az ellene való lázadástól, az ellenszegüléstől! Ha csalódás és balsors ér bennünket, lássuk meg ezekben Isten útjait és imádjuk őt. Testvéreim, újra csak azt mondom, egyetlen lélek sem imádhatja igazságban Istent, míg útjai előtt meg nem hajol. Kijelentés nélkül nem imádhatjuk Istent, — de ugyanígy alárendeltség nélkül nem dicsőíthetjük útjait. Odáig kell eljutnunk, hogy megvalljuk: „Uram, megadom magam, mégha a legkedvesebbet veszed is el." Az ilyen odaadás imádat. „Utaid Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged. — Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják." Dávid király 25. zsoltárából ÍO
