Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 3. szám
Ungár Aladár Szolgálat és közösség Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, megbecsüli őt az Atya (Ján. 12, 26). Isten minden embert szeret, minden emberrel törődik. Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Jézus szavaiból megérthetjük, hogy különös érdeklődéssel fordul azok felé, akik az életüket Isten és a felebarát szolgálatára szentelik. Jézus a szolgálatról és az ő követéséről, a szolgálatról és a közösségről beszél. Az Atya megbecsüli azokat, akik neki szolgálnak. Jézus szavai komoly kérdés elé állítanak. Mi áll első helyen az életemben; a szolgálat vagy a közösség? Mi fontosabb a számomra: az, amit teszek vagy ő maga? Annak, aki egész életét a szolgálatra szenteli, külön problémái vannak. Szeretnénk a szolgálatot jól végezni, kötelességünknek lelküsmeretesen eleget tenni. Nem riadunk vissza a fáradságtól, mindig szolgálat-„készek" vagyunk. Az ember belefelejtkezik a szolgálatba. Sokszor felőrlő ez a szolgálat. Az ember ég a szeretetben, buzgóságban. Mennyi az értéke mindennek? Csak annyi, amennyi közösségem van az Ürral. Ö egyáltalán nem fogadja el az én szolgálatomat, hogyha ugyanakkor nem vehet birtokába engem. Sokszor a szolgálatot minden egyéb felett túlértékeljük — ő azonban engem akar. Mi sokat gondolunk a sikerre — ő a gyümölcsöt keresi nálunk. Mi lelkeket szeretnénk megnyerni az ő számára — ő minket szeretne megnyerni a maga számára. Én szeretnék minél többet tenni érte, ő azt szeretné, ha minél több lennék én az ő számára. A vele való meghitt, bensőséges közösség teszi a szolgálatot elfogadhatóvá és gyümölcsözővé! Mit jelent az a szó: közösség? Mindazt, ami közös. Legyen érdekem közös az Ürral. Legyen bennem az őbenne levő égő szeretet. Az az indulat legyen bennem, amely őbenne volt. Az ő szemeivel tekintsek az emberekre — munkatársaimra is. Az ő szívével szeressek mindenkit. Minden gondot, ügyes-bajos dolgomat, örömet és bánatot, aggodalmat, reménységet, csüggedést — egyszóval mindent — megoszthatok vele. О pedig az isteni természetét és lényét akarja közölni, megosztani velem. Istennek örömet jelent az ajándékozás. Isten csak istenit tud ajándékozni — az ő gazdagsága szerint ad. Nem csupán az ő gazdagságából, hanem az ő isteni teljességét. „Teljesedjetek be egészen az Isten teljességéig." Tehát Krisztus önmagát adja. A vele való közösség átalakít. Hiszen végül majd örökre együtt leszünk vele! Erre fel kell készítsen és el kell készítsen már most! Ezért von minket a vele való közösségbe! Az ő saját lényét akarja bele vésni, belemélyeszteni a mi lényünkbe. Nem a felületet, nem a külső formát akarja érinteni! Az egész embert, a lényemet formálja át. Mindent megragad: a legbelső, titkos zugot is. Mindazt, ami tudatos bennem, de a tudatalattit is. Az egészről van szó. Hogyan megy ez végbe? A 2. Kor. 3,18. versében olvasunk erről. „Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük az Űr dicsőségét, és ugyanarra a képre formáltatunk át dicsőségről dicsőségre az Űr Lelke által." Amikor a Szentlélek Jézust így mutatja meg nekem, rögtön felismerem, hogy ő egész más és vágy ébred bennem: szeretnék olyan lenni, mint ő. De ezt a vágyat is a Szentlélek kelti fel bennem — és ő munkálja is, hogy ez megvalósuljon bennem. Mialatt így nézem, szemlélem Jézus dicsőségét, végbemegy az átváltozás. Egyszer majd vég nélkül, mindig az ő szent jelenlétében élek. Egyszer majd hozzá hasonló leszek mindenben. Az átalakulás már megkezdődött és állandóan folyik. Engedjük hát magunkat bevonni a vele való közösségbe egészen tudatosan. A Szentlélek mélyen, rejtve és mégis valóságosan elvégzi majd bennem. Az Űmak igazán szolgálni, őt igazán követni csak úgy lehet, ha mély, állandó közösségben élek vele. 7