Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 2. szám

AZ ÉTER HULLÁMAIN ÁT . . . Én vagyok az ajtó (Ján. ю, g) „Nézzünk a hit fejedelmére és elvégező­­jére" — erre szólít fel Isten Igéje a Zsidókhoz írt levél 12. részének máso­dik versében. Tekintsünk Jézusra! Ked­ves hallgatóm, nem tudom mennyire ismered Jézus Krisztust. Lehet, hogy csak homályosan emlékszel rá; valamikor hallottál róla, gyermekkorodban. Édes­anyád elmondta történetét. De az is lehet, hogy azok közé tartozol, akik min­den vasárnap hallják az ő nevét. Ismered Jézus Krisztust? Kicsoda ő te­neked? Kérdezed, hogyan ismerjhetjük meg őt? Elsősorban figyeljünk arra, hogy ő maga miként mutatkozik be. János evan­géliumában többször előfordul ez a két szó: „én vagyok". Ezt Jézus mondja és ezzel kinyilatkoztatja magát előttünk. Nézzük meg az elsőt: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik" (Ján. 10, 9). Furcsa bemutatkozás ez, ugye? Én vagyok az ajtó. Jézus szeret képletesen beszélni. Az akkori emberek jól értették ezt a képletes beszédet. Egy akol ajtajá­ról van szó. Az akol a juhok számára biz­tonságot jelentett. Amelyik átlépte az akol ajtaját, biztonságban volt, meg­szűnt minden veszély. Ezzel szemben az ajtón kívül a halál veszedelme fenyege­tett. A gyenge juhok képtelenek önmagu­kat megóvni, megvédeni. Szükségük van az akol védő oltalmára. Ha beletekintünk ennek a képnek lelki értelmébe, életünk helyzete tükröződik belőle. Körül vagyunk véve veszélyekkel, nem tudjuk magunkat megvédeni, keres­sük azt a helyet, ahol biztonságban érez­­hetnénk magunkat. Hol az a hely, ahol biztonságban érez­­hetnénk magunkat, ahol nincs veszély, nincs háborúság, nincs nyomorúság, sem fájdalom vagy halálfélelem? Istennél, aki alkotta és fenntartja a min­­denséget. Igen ám, mondod most, ha Istennél van az a hely, akkor sosem érjük el. Ö olyan messze van tőlünk, olyan elérhetetlen számunkra. Mi módon jussunk mi, föld­höz kötött emberek egy földöntúli lényhez, ha egyáltalán létezik ilyen? Ez az emberiség évezredes kérdése. Jézus erre a szinte megoldhatatlannak látszó kérdésre ezzel az egyszerű mon­dattal felel: „Én vagyok az ajtó: ha va­laki rajtam át megy be, megtartatik." Jézus az ajtó, amelyen keresztül átme­hetünk egyik állapotból a másikba. Az egyik oldalon veszély, háborgattatás, félelem, halál — az ajtó másik oldalán biztonság, békesség, öröm, élet. Az ak­­lon kívül üvöltöznek a farkasok; bent a pásztor nyugtató hangja hallatszik. Nincs nagy távolság köztük, de közben van az ajtó. Az ajtó nyújtja a védelmet, és az ajtó adja a lehetőséget is mind­azok számára, akik még kint vannak. Világos és érthető ez a kép, de nagyon mély értelmű. Jézus áthidalta azt az űrt, amely elválasztotta az embert Istentől. Ezért most rajta keresztül kapcsolatunk lehet Istennel. Rajta keresztül érhetjük el Isten közelségét, ahol biztonságban vagyunk. Olyan egyszerűen hangzik ez, mégis olyan nagy áldozatba került. Jézus Krisztus életét adta azért, hogy te meg én átmehessünk ezen az ajtón. Az ajtó nyitva áll! Talán azt kérdezed most, kedves bará­tom, aki az ajtó előtt állasz: ki biztosít afelől, hogy tényleg úgy van-e az ajtó túlsó oldalán és valóban megtalálod-e azt, amit keresel? Erre csak azt felelhetem: én megtalál­tam. Jézusnál boldog életet találtam, nála biztonságban érzem magam, békes­ségem van, s nem kell félnem a haláltól, mert örökéletet adott. Meggyőződni csak úgy tudsz erről, ha át­lépsz az ajtón, ha életedet átadod Krisztusnak. Olyan ez valóban, mintha az ember átlép a küszöbön. Csakhogy ez hitben történik. Egyszerű imában mond­hatod: Igen Uram, jövök hozzád. Jövök — rajtad kérészül az Atyához. Köszönöm, hogy mindeddig nyitva tartottad szá­momra az ajtót és vártál reám. Köszö­nöm, hogy elfogadsz. Amen. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom