Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 2. szám

meket el akarod venni, legyen meg a te akaratod; de ha úgy tetszik néked, hogy megmutasd kegyelmedet, akkor arra ké­rünk, gyógyítsd meg őt." Helyes, ha Isten kegyelmét keressük. Az Isten útjával való egyetértés sem az imádságot nem zárja ki, sem a kegyelmet nem teszi félre. De van isteni rend. Ezért először vessük alá magun­kat Isten akaratának, azután közeledjünk hozzá imádságban. Az imádság akaratom kifejezője; az imádat Isten útjaival való egyetértésem. Sokat tanulhatunk Mózestől! Isten kinyi­latkoztatta előtte útjait és amikor lát­ta Isten szentségét és fenségét, leborult előtte. Nem próbálta Istent más vélemény­re hangolni, miközben rámutatott az önmagá­ra és a népre vonatkozó esetleges követ­kezményekre, ha Isten a bűncselekményt a harmadik vagy negyedik nemzedékig bün­tetné. Ó, mennyire szükséges, hogy meg­tanuljuk Isten útjait ismerni és szeretni, bármily keményen érintsen is bennünket. Mózesnek az volt a vágya, hogy Kánaánba költözzék. Emésztő vágy volt ez nála, de amikor Isten tudtul adta néki útjait, elve­tett minden egyéni kívánságot és földrebo­­rult. Testvéreim, nekünk nemcsak Isten aka­ratának elfogadását kell megtanulnunk és az ő munkáit végeznünk; meg kell tanul­nunk szeretni az ő útjait és mindazokban örvendezni, amikben neki öröme telik. Jézus hálát adott . . . . . . az Ür Jézus azon az éjszakán, ame­lyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adott, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik (í.Kor.n, 23—24). Azután vette a poharat, hálát adott, ad­ta nekik és azt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új­szövetség vére mely sokakért kiontatik bűnök bocsánatára (Máté 26, 27—28). Élete legnehezebb idejében és szolgála­tának legnehezebb pontján a mi Urunk hálát adott: Hálát adott halálára tekint­ve az Atya akaratáért, mindazért, amit halála majd eredményez. A kereszten végbemenő haláltusáján túl látta a feltá­madás diadalát, megváltott egyháza dia­dalát, királysága diadalát, az új ég és új föld diadalát. Bennünket is felszólít az Ige, hogy ad­junk hálát Istennek szüntelenül az ő aka­ratáért és vezetéséért. „Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében" (Ef. 5, 20). Keresztrefeszítésé­­ben Jézus maga mutatott példát a szün­telen hálaadásra. Spurgeon: Az emlékeztető Keleten a királyoknak külön hivatalno­kuk volt, aki emlékeztette őket, hogy valakinek valamit ígértek. Ha az uralko­dó nagyon el volt foglalva, úgy ez az emlékeztető ember figyelmeztette őt: A király ígéretet tett erre meg arra! A király tartsa be ígéretét! Urunk az ő imádkozó népét tette meg em­lékeztetőnek. Én magam soha nem mer­nék élni ezzel a kifejezéssel, ha nem maga a Szentírás mondaná: „Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál" (És. 43, 26). Mert bár az Űr soha nem felejt el semmit, de csupa kegyelemből azt kívánja, hogy tegyünk úgy, mintha ő feledékeny volna. Azáltal, hogy Urunkat ígéreteire emlé­keztethetjük, jobban megismerjük azo­kat. Valamikor az angol udvarnál is volt egy emlékeztető ember, akinek az volt a dol­ga, hogy a hivatalnokokat kötelességeik­re figyelmeztesse. Az imádkozó lelkeknek is az a tennivalójuk, hogy emlékeztessék a világot arra, hogy Isten engedelmessé­get követel teremtményeitől. Légy hát ré­sen, hogy ezt a kettős megbízatást becsü­letesen végezd. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom