Veszprémi Ellenőr, 1909 (4. évfolyam, 1-2. szám)
1909-01-09 / 2. szám
1909. január 9. VESZPRÉMI ELLENŐR (2. szám.) 3. oldal találjuk meg, ha nem is mindig, de sokszor. Miért? Azért, mert a mai társadalom, ha meg akar jutalmazni egy munkást, ad neki egy kupica pálinkát vagy 10—20 fillért, hogy vegyen rajta azt. Ha a gazda — s ami eléggé sajnálatos — szőlőtulajdonos munkásait serkenteni akarja, mit igér nekik? Nem dohányt vagy bort, hanem pálinkát. Ez a meg nem bocsátható szokás pedig sok helyen dívik s többek között errefelé is, szégyenére bortermő vidékünknek. Ha itt egy munkást fogad valaki 160 vagy 180 fillérért, akkor már a deciliter pálinka hozzáértetődik. Áll ez különösen a szőlőmunkásokra. Ha szorgos munka idején egyik tulajdonos a másiktól el akarja csalni munkásait, nem igér nekik 10 vagy 20 fillérrel többet, hanem ráígér a napszámukra még egy deciliter pálinkát, jól tudva azt, hogy annak hamarabb meg lesz az eredménye. Akkor, mikor a gazda, a szőlőtulajdonos, ilyenformán maga rontja el munkásainak erkölcsét az eléggé el nem ítélhető pálinkaadással, akkor ne csodálkozzék azon, hogy a munkás követelődző, elégedetlen. Kell, hogy az legyen, mikor a rászoktatással megrögzött szenvedélyének kielégítésére fele keresetét reá kell költeni. Ennek természetszerű folyománya, hogy nem tud takarítani. A nélkülözni kénytelen ember pedig nem tud megelégedni sorsával és természetesen mindig másban keresi szegénységének okát, nem magában és legföljebb még abban, hogy kevés a napszám, amiért vágyik ki Amerikába. Pedig ha itt annyit dolgoznék, mint ott s annyira megvonná magától az italt, mint amennyire azt ott megvonja, akkor itt is tudna keresni annyit, mint amennyit ott keres. Ha meg nem megy ki, akkor itt tévelyeg, ődöng a munkatársai között, rontja azokat s szítja közöttük az elégedetlenséget. Ez az elégedetlenség mi mindennek lehet az oka, arról már beszélni is kár, volt abban már része minden munkaadónak, szőllő-, s egyébb birtokosnak. Ha a kellemetlenségeket el akarják kerülni a munkaadók, szüntessék meg a szülőokot magát. Fojtsák azt meg a csirájában. Irtsák, üldözzék a pálinkát munkásaik közül, tiltsák meg annak az élvezetét amennyire hatalmukban áll, főleg pedig maguk soha munkásaiknak pálinkát ne adjanak. Inkább adják a pálinka árát nekik napszámjavitásban, dohányban vagy borban, a mi nemcsak hogy nem hangolja le, tompítja el őket, hanem munkakedvüket növeli. Áz állam — sajnos — nem tesz semmit — Nagyon sürgős a beszédem a tekintetes úrral! . . . — Nem lehet . . . csak nemrég feküdt le, bácsi! . . . — Az mindegy! . . . mondja csak, hogy a Csernák Pista van itt Ladányból, aki a király dolgában akar beszélni vele . . . Erre már a cseléd is beadta a derekát, és beküldte a magyart, akit Balás Józsi éktelen haraggal fogadott. — Mit lábatlankodik itt ilyen korán, földi? — Én, tekintetes uram? . . . — Nem is én?! . . . — A Schöller nagyságos ur dolgában jöttem . . . tetszik tudni, amit a minap emlegetett, hogy Schöller és a király . .. Balás Józsi arcán eltűnt a harag és egy széles mosoly simult bele morcos, bor-ázott bajuszába. — Hm, hm ... — mondogatta nagy vidáman — baj van barátom! .;. — Elkéstem vóna? — kérdezte ijedten a magyar. — Nem, nem, de sehogyse tudunk százan lenni . . . sehogy . . . Nem is hiszem, hogy lehet a dologból valami . . . A Csernák Pista arca elborult, Balás pedig előszedett valami könyvet. — Mi is a neve? . . . Beírta és sajnálkozva tette hozzá: — Kár, kár. . . pedig már kilencvenen fölül vagyunk, de ha nem lesz meg soha a száz . . . Csernák Pista fejéből búsan röpültek ki az ezer forint keltette ragyogó álmok. Szomorúan ment ki a vidám imposztortól és egész utón hazafelé az járt az eszében, hogyan engesztelje majd meg odahaza asszonyát. az elterjedés meggátlására. Szerencsétlen adórendszerünknek érdeke, a minél nagyobbvaló pálinkafogyasztás, mert annak emelkedésével a fogyasztási adó is több Pedig ha akarna tenni, milyen egyszerűen tudna segíteni. Csak tiltaná meg a pálinkának korcsmákban való kimérését, záratná be a „snapszbutik“-okat s egyedül csak az üzleti kimérést engedné meg. Kevesebb volna igy mindjárt a fogyasztás, mert nem volna hely, ahol a munkás órákhosszat elülne s ahol egyik pohár fogyasztása közben érzett bóditó, idegizgató illatok egy másik ivására ösztönzik. A korcsmái kimérés megszüntetésével pedig j megszűnnék a sokszor duplán irt, családokat tönkretevő hitel. A szőlőtulajdonosok s gazdák úgy üzenhetnek háborút a pálinkának, ha a megyei szabályrendeletet áthágó korcsmárosokat, akik a megállapított 4—6 koronán felül is hiteleznek pálinkát — a különösen csoportosan dolgozó munkásoknak — szüntelen feljelentésekkel kényszerítik a hiteladás megtagadására. Ezzel a feljelentéssel nemcsak maguknak használnak azáltal, hogy munkásaiknak erkölcsét elrontani nem engedik, hanem a csoportosan dolgozó munkások egy részének is. Az i a szokás van ugyanis ezeknél, hogy a pálinkát közösen veszik hitelbe s csak a munka elvé- geztével fizetik ki a közös keresetből, jóllehet sokan nem is innának. A vétel ellen azonban szólni nem mernek, nehogy kizárják a bandából őket. így hallgatnak s hogy mégis ne j károsuljanak, azért a közösen fizetett pálinkából ezek is isznak addig, mig csak ők is nem hó- dóinak az ivásnak annyi szeretettel, mint amenyi- vel a közös vételt indítványozó már régóta rabja. Tehát ha a munkaadók a hiteladást meggátolják, nemcsak maguknak tesznek hasznot, hanem segítenek munkásaiknak is. Majd ha az ellenszenv a munkaadók között általános lesz a pálinka iránt, majd ha annak ellenségévé szegődnek, majd akkor tudnak szert tenni derék, józan munkásokra. Hogy a munkájuknak biztosabb sikere legyen, kényszerítsék az államot szigorú intézkedésekre, nehezítse meg a pálinka élvezetét többféle akadékoskodással. Ha az állam nem tesz mást, mint tartat egy pár szép szónoklatot, nem a pálinka, hanem az alkohol élvezete ellen 5 kifüggesztett egy pár • képet, a megyei tisztifőorvos és tan- felügyelő hivatalában, elénk állítva rajta az alkohol romboló hatását, csak azt éri el vele, hogy az áhitatta! hallgató s szemlélő munkás a meggyőződés szent hangján megfogadja, hogy ő bizony nem iszik alkoholt, mikor meg van neki a becsületes jó — pálinkája. Sági Dezső. Nők a hivatalban. Nem oly nagy ideje annak, hogy nálunk a nők hivatali állásokra özönlenek. Mindössze pár esztendő, amely jellemző tünetét mutatja, hogy az olcsóbb női munkaerő, miként szorítja le az íróasztalok mellől a férfiakat. Igen ezelőtt is voltak nők hivatalokban, de ma túlságosan sokan vannak ott s az iskolák csak úgy ontják a férfi kenyér után törtető hölgyeket. Még pedig a diplomásokat. Mi sem természetesebb, hogy ilyen helyzetben a diplomás hölgyek elfogadnak mindenféle állást. Akárhány bank, iparvállalat, vagy gyár irodájában találkozunk okleveles tanítónőkkel, akik 25, usque 30 forintokért dolgoznak havonta. Hát nincs igazuk azoknak a főnököknek, akik a hölgyek munkaerejét veszik igénybe? Hogyne, mert a férfi ilyen kis fizetésért önérzetén alulinak tartja a munkát. És az, hogy a nők elözönlik az összes férfi pályákat, kezd egyre veszedelmesebbé válni. Pláne, hogy most a belügyminisztérium csinált precedenst arra, hogy az eddigi hölgyek nélkül vezetett anyakönyvesi állásokra is nőket nevez ki. Eddig ugyan csak egyetlen erdélyi faluban van nő, aki anyakönyvvezető. De csak ez az egyetlen kellett ahhoz, hogy rövid idő múlva több is legyen. Eddig az a szegény falusi jegyző volt a matrikula vezető, helyettese és segédje. Szép tiszteletdijat kaptak ezért. Ezután ettől a kis mellékjövedelemtől is elesnek jegyzőink, mert hiszen utat s teret kell nyitni a közigazgatásban is a nőknek. Azzal pedig, hogy az összes férfi-pályák szabad prédájául dobatnak oda az olcsó női munkásoknak, csak egy szomorú dolgot fog eredményezni. Azt, hogy az anya és annak kötelességei ismeretien fogalmakká válnak a mai leányoknál. Levél a szerkesztőhöz. Várpalota, 1909. január 1. Dermesztő hideg van, mely a Ba- könyból lesüvitö szélvihar fesz még el- viselhetlenebbé. Olyen az idő, amelyre azt szokás mondani, hogy még a kutyát sem kell kiverni, s midőn a madarak megfagyva hullanak le a levegőből. Ebben a nagy hidegben városunk piacterén igás kocsik hosszú sora áll, melyeken sok rozoga holmi között, síró gyermekek, nyöszörgő vén anyókák dideregnek összehuzódva, s egymáshoz bújva. Vájjon mit keres itt ez a karaván? Hová és miért költözik ebben a rettenetes szélviharban. A kiváncsi kérdező hamar megkapja a választ. Költöző bérescsaládok ezek, kik újév napján gazdát cserélnek. A családfők átutazóban leszámolnak a lisztes, a pálinkás boltban, mialatt a többi családtag dideregve várja a továbbindu- lást, főleg pedig az uj otthonba való érkezést, mert hisz az utón is hideg van. Évszázadok óta dívik ez igy számos vármegyében, a miénkben is. Idején valónak vélném ezen rossz és kegyetlen szokás ellen felszólalni, még pedig nemcsak az emberbaráti szeretet, de a közegészségügy szempontjából is, ami talán végeredményében úgyis egy és ugyanaz. Mennyi betegség csiráját szedik magukba ily költözködések alkalmával a szegény vándorlók, s terjesztik tovább. Tapasztalat mutatja ugyanis, hogy az újévi gazdasági cseléd-költözés idejére esik többnyire valamely ragályos emberi és állati betegség behurcolása, járvány keletkezése oly községekbe, ahol addig az időpontig ragályos betegségek nem fordultak elő. Ha már a költözködéssel járó meghűlésektől eltekintenénk is, be keli ismernünk, hogy a sok tisztátalan holminak: ruhaneműéig ólak, ketrecek, stb., más helyre való átszállítása igen sok esetben káríerjesztö, kórt-okozó. ideje volna már ezen ügyet szabály- rendeletileg rendezni, mely sokkal fontosabb mint a házalókérdés megrend- szabályozása. Dr. R. P. HÍREK. — Szerkes/iőségüiik és hi- punk kiadóhivatala Kőkép»«. 13. szám alatt van. — üróvari Ferenc* ünnepel« tetése. Legutóbb a Doktorics-féle köp- ködési eset alkalmával ünnepeltük dr. Óvárit, kerületünk fáradhatatlan képviselőjét és szavaztunk neki hő bizalmat. Ez már meglehetős régen volt, azért több városi képviselő szükségesnek látta dr. Óvárit újból egy kicsit ünnepeltetni. Értekezletet tartottak Vizkereszt napján a városházán, hol sok vizes beszéd után elhatározták, hogy szombaton azaz ma, a városi közgyűlésen indítványozni fogják, hogy dr. Óvárinak érdemei elismeréséül
