Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-25 / 4. szám
1908. január 25. VESZPRÉMI ELLENŐR (4. szám.) 3. oldal. tevő zeneköltő, a zeneoktatás terén pedig páratlan. Veszprém városának legkitűnőbb zongorajátszói tőle nyertek oktatást. — S mert nem volt nagyképü zenész, azért volt kedves és kellemes mindenkinek. A zene-élet terén nem ragaszkodott a classikus forrásokhoz. Amiknek termékei a laikus előtt ha nem is érthetetlenek, de mindenesetre fárasztók. És bár ezeknek is elsőrangú inter- pretátora volt, azért megtalálta a szépet a zene- irodalom egyszerűbb alkotásaiban is. Nem is volt olyan zeneszerető uriház, ahol őt szívesen ne látták volna. Néhai báró Fiáth Ferenc, volt főispánunk házának egyik állandó, kedvelt vendége volt; úgy a többi, előkelő úri házaknak is, kivált fiatalabb korában, midőn egészsége nem volt még megrendülve. A társadalmi életbe pedig éppen nem vitte be a művész félszeg felfogását exclusiv természetét. Kedves, kedéiyes társalgó, jó pajtás volt, aki semmit el nem rontott. Sőt valóságos maitre de plaisir volt, aki a szórakozások és mulatságok rendezésében tűnt ki. A mellett igaz, őszinte, becsületes, jólelkü, jószivü, önzetlen, — valóságos gyermeki kedély. Hogy ne kellett volna hát őt szeretni ? És ami művész-embernél és mulató embernél ritkaság, meg volt benne a munkaszeretet, kötelességtudás és családiasság. Az első kettőnek bizonysága az, amit a zeneoktatásban, zeneegyesületek, dalárdák szervezésében, hangversenyek rendezésében és székesegyházi karnagyi működésében szerény eszközökkel, s a publikum lanyhasága dacára produkált. S mindezek mellett a zeneköltésre is maradt ideje. A családias érzésnek bizonysága az árván hagyott család mérhetetlen fájdalma, hol a gyász- baborult özvegy és a gondosan fölnevelt gyermekek kétségbeesve siratják azt a drága halottat, aki nekik mindenük volt. És siratjuk mi: az ő jóbarátai, akik benne egy részvevő, szerető arany szivet vesztettünk. Sokan vagyunk ilyenek! Mert azon 41 év alatt, j amit közöttünk eltöltött, nem bántott senkit, ellenben segítségére volt tőle telhetőleg mindenkinek. Önzetlenül, ellenérték nélkül, jó szive sugallatára, benső ragaszkodásból. Ám ez a ragaszkodás családhoz, jó ba- J rátokhoz, s lakóhelyéhez, volt az oka annak, hogy magasan szárnyaló zenetehetségének gyümölcsözőbb teret nem választott. Hogy nem fogadta el annak idején a kolozsvári színház s később a Népszínház meghívását, hol az ő szakavatott kezénél illetékesebb kézbe nem is kerülhetett volna a karmesteri pálcza, aki már kora ifjúságában az akkori időkben legelőkelőbb színvonalon álló színtársulatok jeles karmestere volt. Itt maradt inkább szerény fészis, mert a tésztához zsir is kell, amit megfizetni szintén már alig lehet. — No hát édesem, ily körülmények közt legjobb volna kivándorolni — feleltem én. — Minő gyönyörű lehet például Afrika belsejében, midőn a férj fegyverrel vállán kiruecan a magas füvei borított síkságra, hol a gazellák, antilopok s bivalyok ezrei legelésznek, s kis feleségének egy hétre való húst hoz haza, a vad elejtéséhez szükséges töltény pedig alig kerül többe húsz fillérnél. Ezalatt a kis feleség már leverte néhány pálmafáról a kókuszdiót. Ebből lessz tej, kókusz-zsir . . . Gyerünk, vándoroljunk ki. Európában már nem lehet egzisztálni. A lencse oly drága mint a spenót, a spenót oly drága mint a krumpli, disznóhus, marhahús, szárnyas, vad . . . Mindennek egy ára van! Szedd össze tehát szakácskönyveidet, dobd őket tűzre s vonuljunk az őserdőbe! — Jól van — mondá helyeslőleg feleségem — minthogy azonban holnap még nem lehetünk az őserdőben, valamit mégis kell főznöm. — Hát hiszen ezzel már tisztában vagyunk — válaszolám. — Marhahús savanyu káposztával. — Azt gondolnám, hogy talán káposzta, füstölthus és gombócz?! — Legyen hát füstölthus! . . . Úgyis mindennek egy ára van. Most pedig fejezzük be a vitát, mert legfő ideje, hogy dolgomra térjek. Én tehát tovább dolgoztam, s róttam a künkben, szerettei körében, ahol párját ritkító, vendégszerető házában egy családi és baráti körben eltöltött kedves estét többre becsült a hivságos dicsőségnél. Most, amidőn lelke már egy szebb hazából tekint reánk, ha tudomást vehet az általa elhagyottak lelki világáról, megnyugvást találhat abban, hogy élete utolsó szakában a párat- 1 lan gond és ápolás enyhítette szenvedéseit, s a meg nem szűnő szeretet és kegyelet kiséri kedves emlékét. És ne aggassza árván, támasz nélkül maradt kedveseinek sorsa. Bizonyára áthárul most már azokra is az általa kiérdemelt elismerés ! jótékony melege. Dr. Matkovich Tivadar. Városi tisztviselők. Segéd és kezelőszemélyzet. Nem újság, hogy városunknál a szabályrendeleteket és utasításokat mindenki akként magyarázza és értelmezi, ahogyan az neki jólesik. S minthogy mindenkinek, még a legnép- szerütlenebb városi alkalmazottnak is akad pártfogója, csakhamar ellentétes véleményű táborok alakulnak ki! Így történt ez most is, midőn mi ma egy j heti lapszámunkban vezető helyen „Le a kard- dal“ cim alatt a többi közt azt is megírtuk, hogy az újonnan megválasztott rendőrfogalmazó nem városi tisztviselő, hanem csak a segédkezelőszemélyzethez tartozik! Találkoztak tehát egyének, akik azt bátorkodtak és bátorkodnak vitatni, hogy a rend- | őrfogalmazó, — városi tisztviselő. Bátran mondhatjuk, hogy akik ezen állítást kockáztatják, tudatosan állítanak valótlant, tehát rosszhiszemüek, s a rosszhiszemű embernek célzatai sem lehetnek jók, korrektek. Felesleges a vitatkozás, mert állításainkat napnál világosabban igazolja a városi képvi- j selőtestület által 1906. év február havában megalkotott, — s Veszprémvármegye törvényhatósága által 1906. év május 14-iki rendes köz- I gyűlésén jóváhagyott városi szervezési szabály- rendelet, amelyből állításunkat mi is vettük! Ezen szabályrendelet V. fejezete „A segédkezető személyzetről és egyébb alkalmazottakról szól, s III. szakaszában a rendőrségi segéd-kezelő személyzetet, a) alatt a rendőrfogalmazó, b) a rendőrbiztos, c) a rendőrtizedes, d) rendőrök és e) alatt a bábaasszony személyében állapítja meg ! Számos más helyen tesz említést a szervezési szabályrendelet ezen segéd-kezelő személyzetről, s intézkedik felőlük. Sgy még azt is kimondja, hogy hivatalos utazásoknál vasúton csak III-ad, hajón If-od osztályú jegyre tarthatnak igényt; hogy napidij fejében nekik 4 korona, mig a tisztviselőknek 10 kor. napidij jár; hogy hivatalos órájuk délelőtt 8—12-ig, délután 2—5-ig tart; hogy évente csak 14 napi szabadságra tarthatnak esetleg igényt, stb. stb. Tehát mindenütt meg vannak élesen különböztetve a tisztviselőktől! De legrövidebben és leghatározottabban nyilatkozik a szervezési szabályrendelet 82-ik lapja, hol ez áll: „Jelen kimutatásban 1 — 16. és a 21. tétel alatt felsoroltak városi tisztviselők. “ Ezen szó „tisztviselők“ még a többi szövegtől elütő betűkkel, feltűnően van szedve. Azt mondja továbbá: „A 17—20-ig, 22— 29-ig, továbbá a 31—33-ig és a 49-ik folyó szám alattiak, a segéd- és kezelő személyzethez tartoznak!“ Miután pedig a rendörrogalmazó a 18. sorszám alatt van felsorolva, nyilvánvaló, s csak a rosszakaratú butaság tagadhatja, — hogy ö „segéd-kezelő személyzet.“ Mindezekből aztán önként, természetszerűen és logikusan következik az, amit mi, ma egyheti cikkünkben követeltünk, hogy a rendőrfogalmazót egyenruha és fegyverzet semmikép meg nem illeti, legkevésbbé pedig az általa eddig viselt rendőrtiszti egyenruha !. S itt még egyet kell megjegyeznünk és hangsúlyoznunk azt í. L, hogy a „rendőrlegénységről“ a legutóbbi közgyűlésen megalkotott „szolgálati szabályzat,“ igenis kötelező a rendőrfogalmazóra is, aki a „szervezési szabályrendeletének többször hivatkozott fejezetében és paragrafusában, félreérthetlenül a biztos, tizedes, stb. közé van felvéve I Tehát legénységi állomány ! HÍREK. Hátralékosainkat újból felkérjük. hogy 1906. és 1907. évi hátralékaikat beküldeni szíveskedjenek. Előfizetőinket szintén felkérjük a f. évi január hó 1-én megkezdődött aj évnegyedre esedékes előfizetési dijak bejtzetésére- .4 — Személyi hírek. Rónai Horváth Jenő vezérőrnagy, a székesfehérvári V. honvédkerület parancsnoka, folyó hó 21-én városunkba érkezett, az iti állomásozó két honvédzászlóalj megszemlélésére. Rónai Horváth a Koronában volt beszállva. — Taszary Elza esküvője. Vaszary Béla helybeli felső kereskedő1 ni iskolai tanár leánya Elza, f. hó 15-én tartotta esküvőjét Tenczlinger József zalaegerszegi törvényszéki joggyakornokkal Budapesten, a hercegprimási palota házi kápolnájában. Tanuk voltak: Szegby Sándor szegzárdi gyógyszerész és Fasching Antal budapesti rendőrfelügyelö. — Meíiiztó és laieifer. Ezen címmel érdekesnek Ígérkező felolvasást tart dr. Perényi József főgimnáziumi tanár f. hó 26-án, azaz vasárnap délután 4 érakor a főgimnázium dísztermében. A fel
