Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-02 / 18. szám
2. oldal. (18. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. május 2. járásába, melynek székhelye Győr-Szt. Márton, s főbirája Szodtfried Endre. Ezen szolgabirói járásban nincsenek kóbor cigányok. A lopások, értve alatta a másutt napirenden levő, s cigányok által elkövetett lopásokat, — ki vannak zárva. A cigányok földputrikban laknak, rendes munkára járnak, s még télen is rendes polgári koszton élnek, mert nyáron át a télire valót munkával megkeresik. Pedig ezen pusztai járásban is van cigány elég. De ezeknek az a föld-putri kedvesebb mint a szellős sátor, s a polgári koszt jobban Ízlik, mint a lopott, vagy döglött liba. S azt az állapotot fent nevezett főszolgabíró úgy bírta megteremteni, hogy szószerint és szigorúan végrehajtatta a csavargásról stb. alkotott 1889. XXXX. törvénycikket. Okszerű ellenőrzést gyakoroltat a csendőrséggel, községelőljáró- ságokkal stb. Nem tűri meg, hogy a cigányok egyik községből, bár csak a szomszéd községbe is át menjenek, csakis igazolt munkás-szerződés alapján. S nem esett abba a hibába, hogy a cigányokat kitette volna a közigazgatási terület széleire, mint ezt a legtöbb járás főbirái tenni szokták, amikor az ellenőrzés meg van nehezítve, mert a cigányság folyton egyik járásból a másikba ugrál. Kihágási esetekért bekövetkezett letartóztatások és elzárások idejére a cigányok lovai után felszámítja és megfizetteti velük a lótartási és maguk után a rabtartási költségeket, amikor is sok esetben utána rí ló és kocsi. Pedig ettől fél legjobban a cigány. Fentemlitett pusztai járásban a cigány még téli munkára is eljár, s gyermekeit iskolába küldi. Kérlelhetetlen szigorral hajtják végre ott a törvényt, s lehetetlenné teszik a cigányok kóborlását. A megtelepülni nem akaró, s máshonnét jövő kóbor cigányok el is kerülik Szodtfrid Endre főbíró járását, mert már a járás közelében érte-j sülnek, hogy a Pusztai járásban nem mókáznak velük. Tehát a törvény szigorú végrehajtása, ellenőrzés, jegyzők, elöljáróságok és csendőrség lelkiismeretes működése eredményezte, hogy nevezett járásban mintaszerűek a viszonyok. mert édes apja beteg. Okos nagy szürke szemei voltak és inkább sárgás mint vöröses hajfürtéi mint lágy, fénylő selyemrojtok hullámozták körül okos fejét, csaknem a válláig. Kopott, kék bársony bugyogó, egy széles lengyel sipka, fordított szőrös bundácska és egy pár kicsi szőrczipő volt a ruházata. Sohase beszélgettek az úton, a művész egészen oda volt, fojtogatta napról-napra a tüdővész, a gyerek a zajban meg sem tudta volna hallani a hörgő suttogást, a miből a művész beszéde állt. Egymásba kapaszkodtak, a gyerek néha a piáidét ráigazitotta a beteg térdeire, betakarta lábát és egymásra néztek: ez volt a beszédök. A beteg művésznek mindig nedves volt a szeme, melyben alig-alig volt élet. A kis sápadt gyerek, a mint ott a szomorú gyalog-kordé mellett öreges komolysággal ko- czogott, meghatotta az embereket, különösen mikor megtudták, hogy anyja nincsen, hogy az egy vidám kis művésznő volt, és mindjárt azzal kezdte meg anyaság szerepét, hogy az életét odaadta a gyermeknek .... Úgy mondják, megiázó haldoklása volt: hol a férjét, hol a gyereket kívánta és mikor meghalt, egy köny- csepp maradt a szemén. Most meg már az apja is haldoklik. így csakugyan jobb lett volna nem születnie, vagy vinné el a szegény komédiás a gyermeket az anyjához és mondaná meg neki odafönt, hogy nem tudtak ő nélküle semmire A conclusió pedig az, hogy egy szolgabiró se tűrje, hogy egyik községből a másikba kószáljon a cigány; gondoskodjék a cigányok lakásairól, egyszerű föld-putrikról; a cigánygyermekek iskolázásáról; büntessen minden törvényszegést és kihágást kérlelhetetlen szigorral, nem pedig holmi egy napi elzárással, vagy pláne szakái! és haj lenyirásokkal, mint ezt már látni alkalmunk volt. Ha a győrmegyei pusztai járásban rendet bírtak teremteni a cigány-kérdés terén, miért ne lehetne egyebütt is, addig is, mig országos törvény nem szabályozza és rendezi ezen égetően sürgős kérdést. Ki tudja, hogy Szodtfrid főszolgabíró rendszere nem e mutatja meg a helyes utat a cigány-kérdés megoldásához? Mindenesetre megérdemli az a rendszer a kormány kebelében működő bizottság figyelmét is. ALKALIKUS NATR0N-L1TKI0N0S GYÓGYVÍZ Orvosilag ajánlva: húgysavas diathesis, köszvény, cukorbetegség, gyomor-, vese- és húgyhólyag-bán- talmaknál stb. Mint üditó és borviz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: Budapest V., Lipót-körut 29. Főraktár: Szemerey János urnái Veszprém. KAPHATÓ: gyógytárak, drogériák és füszer- üzletekben. A városházáról. Rendes (tavaszi) közgyűlés. Csütörtökön tartotta meg városi képviselő- testületünk rendes — tavaszi — közgyűlését. A tárgysorozat sok érdekes, s nagy fontosságú ponttal bővelkedett, azért az érdeklődés meglehetős lanyha volt, s csak 52 képviselő volt jelen délelőtt, délután ennél is kevesebb. A közgyűlés napirendjének első, s legkimagaslóbb pontja az 1907. évi közigazgatásról szóló, s a napokban megjelent Polgármesteri jelentés volt. Ezen tárgynál Rainprecht Antal érezte magát hivatottnak az ismertetésre és hosszabb felszólalásra. Bár beszédje kezdetén megígérte, hogy csak néhány percig veszi a hallgatóság türelmét igénybe, mégis, szokása szerint, több negyed órán át tette a megjelent képviselők türelmét a legkeményebb próbára, untatta őket, összehordván Tolnát-Baranyát, tücsköt-bogarat, s végül a tojás mai árának ismermertetésébe zápult bele beszédje. Rainprecht ezen felszólalása bátran elma- radhatandott, mert semmivel sem lendített a közügyön, csak pocsékolása volt a drága időnek, s ellapositása a polgármester gyönyörű évi jelentésének. Sokkal helyén valóbbak voltak Dr. Óváry, Weisz M. Ignácz, Perényi Antal, Dr. Komjáthy László, s még néhány felszólalás, melyek nem a mindenáron való szerepelhetésből, hanem a közügyek igazi szolgálatából fakadtak. A közgyűlés lefolyásáról kivonatosan a következőkben számolunk be: Szeglethy György polgármester a gyűlést meg nyitván, megteszi napirend előtti bejelentéseit. Így bejelenti, hogy Koller Sándorné úrnő a szanatórium közvacsora jövedelmét 575 koronát adott át a Szanatórium céljaira. A gyermeknap tiszta jövedelmét, levonás nélkül 570 korona összegben küldték meg a közreműködött urhölgyek az országos gyermekvédő ligának. A vallás- és közoktatásügyi Miniszter az iparos tanonc iskolának 2400 koronát utalványozott. A veszprémi káptalan 1907—1908. évre 640 kor. utalványozott a szegényháznak. Névtelen jótevő a szegényháznak 160 kor. Az iparos tanonc-iskolának 100 koronát adott. A m. kir. honvéd, miniszter leiratban köszöni meg azt a 25 kor. 74 fillért, melyet a város a honvéd-menház javára adott. Bejelenti a Polgármester, hogy a város üdvözölte Vajda Ödön zirczi apátot 50 éves áldozó papi jubileuma alkalmából, s felolvassa Vajda Ödön köszönő levelét. A vasúti állomás kibővítése tárgyában emlékeztet, hogy annak idején vájasztó-kerüle- tünk orsz. gyűl. képviselője dr. Óvári Ferencz a képviselőtestület által felkéretett, hogy az állomás kibővítésének ügyében tegyen megfelelő lépéseket a kormánynál. Dr. Óvári ily értelemben el is járt, s Kossuth minisztertől megérkezett a kedvező válasz, melyet dr. Óvárihoz és ennek utján a város közönségéhez intézett, s amely igy szól: sem menni idelent. Ez az utolsó apaszerep, roppant hatásos volna és a tragédia méltó befejezést nyerne, a mit ők hárman lejátszottak. Egyszer egy feltűnő hosszú öles ember is, a ki mindig kísérettel járt, a melyhez egy aranyláncos selyem pincsi is tartozott, hosszasan elnézett a színész kordéja és kis fiú után. A hegyes szakállu és feltűrt nadrágu kísérőjét, a ki a kellő tiszteletbeli távolságiban állt mögötte, odaintette. Pontos derékszöget képezett a hegyes szakálú s bő nadrágú dereka, a mint meghajolt. — Fenség!. A főherceg a minap egy kolduló kérvényt kapott valami haldokló művésztől, a kinek van egy neveletlen kis fia, de pénze nincsen, hogy a drága Meránba tovább fentaithassa magát . . . A német Génius szolgálatában esett el ő is, a felesége is: segítse meg a fenséges úr. Valahogyan igy volt irva a kérvény. . ^°rrs.s,zasan u*ánuk nézett a királyi főherceg és kísérőjét elküldte utánuk. Másnap a Pension Madam Rivelli-ben a szolgálattevő görbehátú tiroli asszonyok megrémülve szaladgáltak a gangokon. A 14-es számú zugszoba ajtajában állt két lakkcipős, aranygombos és cilinderes, borot- Nc képű inas, meg egy ur, ezektől megtud- j :aE U(3gy az az öles, sovány ember, a ki az I imént bement a tüdővészes apaszinész zugolyába, a főherceg. A kisebb úr, a ki vele szintén be ment, a grófi hadsegéde. A művész az ágy szélén ült, a gyerek a térdénél, kicsi vézna kezecskéiben egy tányért tartott, amiből a beteg a meleg levest kanalazta köhécselve. Egyablakos szobácska volt, melynek homályában a beteg művész az első pillanatra nem ismerte fel látogatóját. Bocsánatot kért, hogy nem tud fölállanL A gyermek meg gyönge, hogy fölemelje. A hadsegéd megszólította: — Ő fensége a főherceg szerencsélteti önt . . . A haldokló komédiés föl akart ugrani, de vissziiszédült a párnára. A gyerek a karosszék mögé vonult és okos, nagy szemeivel félve kandikált ki onnét. A magas látogató állva maradt és gyöngéden szólította meg a párnán lihegő beteget: — Térjen magához, maga szegény, azért jöttem, hogy önnel jót tegyek. A meghatott művész fölemelkedett, köny ragyogott a szemében, összekulcsolta a kezét: nem tudott egyebet tenni. A hadsegéd akart most beszélni, de a főherceg intett neki, hogy majd ő maga szól a beteghez. — Ön egy kérvényt intézett hozzám segélyért, ön nagyon beteg jó ember . . . A beteg komédiás szomorúan integetett, a fejével: igen, igen, nagyon beteg. r
