Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-08 / 6. szám

6. oldal. (6. sz*m.)| VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. február 8. Felháborodása azért volt jogos, mert lilik- mán ő tőle oly fatörzset követelt, amelyet már megkapott, s mert őt a fa ki nem adása ese­tére a püspöknél leendő feljelentéssel fenye­gette, s vele hangosan beszélt, illetve kiabált. Rainprecht, akit a közelmúltban lefolyt egyik bünperében elmondott másfél órás véd- beszédeért, helybeli ügyvédek diszjogásznak neveztek, kedden is háromnegyed óráig tartó beszédben védelmezte magát, s a védbeszéden túl is bőven felszólalt. Frick kir. járásbiró nagy türelemmel ve­zette a tárgyalást, mely reggeli 9 órától fél 12 óráig tartott, s ekkor kihirdette az ítéletet, mely szerint Rainprecht Antal püspöki jószágkor­mányzót a becsületsértés vétségében bűnösnek mondotta ki, s az ilyen vétségre kiszabható legkisebb büntetésre, 2 korona birságra, eset­leg egy napi fogházra ítélte. Elitéit a bűnösség kimondása miatt az Ítéletet megfelebbezte. A vörösberéuyi Mró igaza. Kun János Vörösberény érdemes bírája, egyúttal a községi hivatalnak fa-liferánsa is volt. Az általa szállított fa azonban nem ütötte meg a rendes mértéket. Nem ugyan mintha a fa több lett volna, sőt ellenkezőleg a fahasá­bok egy méter helyett, csak 80—85 centiméter hosszúak voltak, s igy a kalitkába rakott fa is kevesebb volt széltében-hosszában, sőt magas­ságban is, mert a magasságot a rövid fahasá­bokkal mérték. Hogy a fahasábok ilyetén rövidsége mel­lett, Vörösberény érdemes községe mennyi rö­vidséget szenvedett, azt nem lehessen tudni, mert ezt még Bognár Pál uram, aki a község- i nek 30 év óta elöljárója, sem tudta megmon­dani, pedig ez neki nagy érdekében állott volna, amennyiben a vörösberényi ölfa rövidségének okából törvény elé került! Ugyanis Bognár Pál elöljáró, aki a köz­ség érdekeit és javát Argus szemekkel védel­mezi, s vigyáz Vörösberényre, mint valamikor a boldogult Pichler Magyarországra, — semmi­kép sem tudta eltűrni, hogy a Kun biró által, | a községnek szállított tűzifa folytonosan térfo­gatbeli csökkenést mutat fel, s folyó év január 2-án, a vörösberényi községházának tanácster­mében, az összes elöljárók és az ott megjelent hallgatóság jelenlétében szemébe mondotta Kun János bírónak, hogy megcsalta a községet, s ebbeli vádját még egyébb sértő szavakkal is fűszerezte. Kun János biró bepanaszolta emiatt Bog­nár Pált a helybeli járásbíróságnál becsületsér­tésért, s az ügyet kedden tárgyalta a jbiróság. Bognár Pál megismételte vádját és a sértő kifejezéseket is, s tanukkal bebizonyította, hogy a biró által szállított tűzifa kevesebb volt, mint amennyinek lenni kellett volna, s mint ameny- nyiért a biró a pénzt felvette. — így tehát ő igazat mondott, s közérdekből leplezte le a bí­rót, büntetés tehát öt nem sújthatja! Kun János községi biró azzal védekezett, hogy a fát a kisbiró, Istvánfy János talicskázta a községházára, árúikor ő otthon sem volt, s a községházán senki sem vette át a fát, hanem azt mindjárt a kamarába vitte a kisbiró, s fel­aprózta. Ő tehát nem is tudott róla, hogy a szállított fa hiányos. A biróság elfogadta Kun János védeke­zését, s azon indokolással, hogy a bírót rossz­hiszeműség nem, tehát csalási szándék sem terheli, — Bognár Pált a becsületsértés vétsé­gében bűnösnek mondta ki, s 20 korona bir­ságra ítélte. Bognár Pái az ítélet ellen felebbezést je­lentett be, kijelentvén azt is, hogy a biró által szállított tűzifa rövidségét a szolgabiróságnál fel fogja jelenteni, s Kun ellen' vizsgálatot fog kérni. Anyakönyvi kivonat. Születés. Január 26. Boda János kőmivessegéd és neje Füstös Erzsébet fia János r. k. Január 27. Szabó Anna házicseléd leánya Anna, Terézia, r. k. Január 29. Bertók Imre csizmadia iparos és neje Kechbaum Julianna leánya Mária, Mar­git r. k. Január 31. Zuschmann János vendéglős és neje Szabó Alojzia leánya Lujza, Karolina, r. kath. Február 2. Steiner Móric vendéglős és neje Tandler Szeréna fia Sándor, izr. Halálozás. Január 29. Özv. Szilvádi Istvánná Schmid Anna magánzó r. k. 88 éves, végelgyengülés. Január 31. Léhner János cipészsegéd r. k. 42 éves, tüdővész. Február 4. Özv. Árnhoffer Jánosné Speng­ler Anna háztartásbeli r. k. 67 éves, szervi szívbaj. Február 5. Özv. Singer Ignácné Kaufmann Sarolta magánzó izr. 89 éves, végelgyengülés. Házasság. I Február 1. Kloó János napszámos r. k. és Kronstein Teréz háztartásbeli r. k. Február 1. Krammer János földmives r. k. és Jung Anna háztartásbeli, r. k. Február 1. Czuderhelyi Ferenc kocsis r. k. és Pfeifer Mária szakácsnő, r. k. Február 1. Novák Sebestyén szabósegéd r. k. és Strenner Mária háztartásbeli, r. k. Február 2. Strenner György földmives r. k. és Képes Éva háztartartasbeli, r. k. Február 2. Szabó Dénes urod. tejkezelő r. k. és Csiszár Anna háztartásbeli, r. k. Hálanyilatkozat. Mindazon jóbarátok, ismerő­sök, jó szomszédok, kik feled­hetetlen nőm végtisztességén megjelentek és ezáltal részvé­tüket nyilvánították, fogadják fájó szivemből jövő forró kö- szönetemet. Veszprém, 1908. jan. 29. FEJES DÁNIEL. = KÉKKÚTI = ANNA-FORRÁS tiszta, baktériummentes, egészséges ÁSVÁNYVÍZ, Zalavármegye Balaton hegyei között. — A legnagyobb orvosi szaktekintélyek ál­tal elismert w GYÓGYVÍZ cukorbetegség, vérszegénység, vesebaj és mindennemű emésztési zavarok ellen. KITŰNŐ BORVIZ. Bármilyen gyümölcs-szörppel pompás ÜDÍTŐ ITAL. Vegyileg megvizsgálva Than budapesti m. kir. tud. egyetemi tanár és dr. Szi- lágyi Gyula budapesti műegyetemi ma­gántanár, kir. keresk. törv. hites vegyész által. -==- Tartalma: vas és alcalihydrocarboiiat. .. Miniszteri engedély száma .. 77211—VII. b. 1907. B. Ü. M. Megrendelhető: KÉKKÚTI ANNA-FORRÁS igazgatóságánál Kékkút, u. p. Kővágó-Eörs, Zalamegye. Veszprémben: SCHMERZ MIKSA főelárusitónál Kossuth Lajos-utca. Meghívás. A Veszprémmegyei Takarékpénztár részvénytársaság tizenhatodik évi rendes közgyűlését Veszprémben, az intézet saját házának tanács­termében, 1908. évi február hó 23-ik napján, délután 3 órakor tartja meg, mely közgyű­lésre az évi mérleg közzététele mellett a tisztelt részvényesek ezennel meghivatnak és pedig az­zal a figyelmeztetéssel, hogy az alapszabályok 51. §-a értelmében a közgyűlésen csak oly rész­vényes gyakorolhatja jogát, aki a közgyűlést megelőzőleg legalább 1 hónappal nevére irt részvényét, a közgyűlést megelőzőleg legalább 1 nappal, az intézet pénztárába leteszi. Figyelmeztetnek egyszersmind a tisztelt részvényesek, hogy az uj részvény kibocsátással kapcsolatosan megváltoztatott alapszabályok sze­rint már ezen közgyűlésen minden részvényes 20 részvény letétele mellett 20 szavazatra jogosult. A közgyűlést 8 nappal megelőzőleg közzé­tett mérleg és a közgyűléshez intézett igazgató- sági és felügyelőbizottsági jelentés az intézet hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők. A közgyűlés tárgyai lesznek: 1. Igazgatósági és felügyelőbizottsági je­lentés s az ezek kapcsán beterjesztett 1907. évi számadások megvizsgálása, a mérleg helyben­hagyása és a felmentvény megadása. 2. Az 1907. évi üzleti eredmény felosztása, illetve az osztalék megállapítása. 3. Választmányi bejelentés az igazgatósági és felügyelőbizottsági fizetések és a választmányi jelenléti dijaknak és egyéb tisztviselői illetmé­nyeknek a következő évre való megállapítása tárgyában. 4. Az alapszabályok értelmében 3 évi mű­ködés után lelépő feíiigyelőbizottság és 7 vá­lasztmányi tag helyének 3 évre választás utján való betöltése. 5. A közgyűlést megelőzőleg legalább 8 nappal az igazgatóságnál az alapszabályok 55. §-a értelmében netán bejelentendő indítványok tárgyalása. 6. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes tagnak elnökileg leendő kijelölése. Veszprém, 1908. évi február hó 1-én. Á V önmegyei Takarékpénztár r.-t. Igazgatósága. Vas. tenetrend. Indulás Szi térvár (Bpest) felé. Veszprémből: 4-29 i el, 6‘44 reggel, 4-29 délután, 5-55 délután. (Te... rvonat szemléyszállitással csak Fehérvárig.) Jutásról: 4-52 reggel, 7.11 reggel, 452 délután, 6-18 este. (Csak Fehérvártól tehervonat személyszállí­tással.) Indulás Kis-Cell, Boba, Szombathely felé. Veszprémből: 10-20 délelőtt, 3’00 délután. Jutásról: 10-45 délelőtt, 3‘35 délután. Indulás Győr felé. Veszprémből: 2.56 reggel, 10-20 délelőtt 4-29 délután. Jutásról: 3-19 reggel. 10-50 délelőtt, 4‘55 délután. Indulás Dombóvár felé. Veszprémből: 5*51 reggel. 1F25 délelőtt 3-00 délután. Jutásról: 6' 14 reggel, 1F57 délelőtt. (Csak Tamási-Mik- lósvárig) 3*31 délután. Érkezés Székesfehérvár felöl. Jutásra: 8-07 reggel, 10-38 délelőtt, 3-28 délután, 10*47 éjjel. Veszprémbe: 8-30 reggel, 11*15 délelőtt, 3*55 délután, 11*07 éjjel. Érkezés Kis-Cell felöl. Jutásra: 7-06 reggel, 4*46 délután. Veszprémbe: 7*31 reggel, 5.15 délután. Érkezés Győr felöl. Jutásra: 8 06 reggel, 3-22 délután, 9-56 éjjel. Veszprémbe: 8 30 reggel, 3-55 délután, 10-17 éjjel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom