Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-12 / 50. szám
Teszpréiií, 1008. december 12. 50. sxá m III. évfolyam. h Előfizetés: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: Ifiipka Cwyörgy Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kőkép-utca 13. szám. A magyar birtok. Magyarország területén, a legutóbbi ' évek, sőt mondhatnék évtizedek óta szokatlan forrongás észlelhető, mely forrongást nemzetgazdasági szempontból értve és vizsgálva, lehetetlen valamely komoly, mélyenfekvő közgazdasági baj jelenlétét észre nem venni, mely kóros közgazdasági jelenség következményeiként mutatkozik a kivándorlás veszedelmének mérhetetlen következményű elfajulása, a nemzetközi tanok és felfogások rohamos terjedése. Főleg ez utóbbi körülmény, nem mint megdönthetetlen erő, csupán mint számottevő jelenség és mint valamely mély gyökerű kóros jelenség következménye, készteti a kutató elmét az eredő feltárására, vagy legalább is kutatására, melyre vonatkozólag végzett kutatások s a szerzett tapasztalatok egybevetése után aligha csalódik a figyelmes kutató, ha a mi szép hazánkban dúló és pusztitó bajoknak kútforrásait a földnél s a földdel és a földbirtoklással összefüggő kérdések megoldásánál keresi. A magyar közvélemény megszokta a múltban a hangzatos jelszavakat! Ezek a jelszavak az ipar, a kereskedelem bol- dogitásának jegyében — amint a tények igazolják — alig haladták meg, az első sorban boldogítandó székesfőváros mer- kantilis igényeit és határait. Évtizedeknek kellett elmúlni míg a magyar föld érdekeinek leghivatottabb őre és gondozója székébe oly éleslátásu férfiút sikerült találni, ki az ország széles rétegeit lázba ejtő közgazdasági forrongás inditó okait, nem a bársonyszék közvetlen közelében, de künn a pusztán, kíirn a szabad természet ölén kutatta fel s a legjobb meggyőződés hangján állíthatjuk, hogy találta is meg. Örömmel vehet róla tudomást minden magyar gazda, hogy a közeljövő kérdése, a helyes magyar birtokpolitika , inaugurálása tekintetében megindult a munka, melynek első és igen számottevő jelensége az a körülmény is, hogy a magyar földmivelésügyi tárca jövő évi költségvetésében már szankcionáltatott az a 10 milliós tétel, mely az országos telepitési alap támogatásának első részletét képezi, ahhoz a 100 milliós előirányzathoz, mely a legközelebb már a törvényhozás elé kerülő telepitési törvény megalkotásával, a magyar földbirtok-politika helyes és céltudatos fejlesztésére nyit ösvényt. Vázlatosan érintve e kérdést, valóban elérkeztünk az utolsó órához, melyben tenni és cselekedni kell a birtokpolitika terén. Cselekedni kell pedig, az immár rendelkezésre álló statisztika és tapasztalatok figyelembe vételével oly irányban, mely a helyes birtokmegoszlás felé ha- j ladva és az Üzletszerűen kihasznált i birtokfeidaraboiási törekvéseket mai formájában visszaszorítva, intézkedések té- i tessenek a magyarság és a magyar ! közgazdasági élet gerincét alkotó kisebb birtokok alakulására. A kultúra alatt álló 49 millió hold földterületből kerekszámban 20 millió hold föld van ezidőszerint kisgazdák kezében. Ez a 20 millió hold föld körülbelül 2 millió 600,000 kisgazda közt oszlik meg, vagyis egy-egy kisgazdára átlagban 8 hold föld esik. 15 millió hold föld van a 100 holdon felüli birtokosok kezében és kerekszámban 14 millió holdat tesz ki a jogi személyek birtoka. Eszerint az összes magánbirtok 59°|0 százholdon aluli kisbirtokosokra esik és csak 410|o jut a 100 holdon felüli birtokokra. Ez az arányszám így ugyan nem tűnik fel kedvezőtlennek, csak az a baj, hogy a fenti 15 milliós tétel egyáltalán nem a magyar középosztály kezén van, az 59°i0'OS eloszlás is nagyon nagy tulajdonos számot mutat, úgy, hogy az eloszlás maga, mindkét kategóriában a leglehetetlenebb. Túlsúlyban vannak ugyanis az olyan birtokegységek, melyek nem elegendők egy család eltartására, de még arra sem, hogy azokon okszerűen gazdálkodni lehessen. Bűnös dolog volt tehát a legutolsó évtized okszerűtlen parcellázási lázának üzletszerű kihasználása, mely csak az ilyen törpebirtokok számát szaporította akként, hogy azok tulajdonosai máig is remény nélkül küzködnek még a tényleges és teljes tulajdonjog megszerzése tekintetében. Az egészségesebb birtok megoszlás érdekében pedig a kisebb üzemek alapítására kell törekedni, akként azonban, hogy a földhöz juttatandó kisembereket fel kell vértezni a tudásnak azzal a fegyverével, amely nélkül ma már az életharcát megküzdeni nein lehet. Mikor tehát a helyes és okszerű magyar birtokpolitika művelésére a kisgazda népgazdasági intelligenciájának emelése lehet a kiinduló pont, az ebben elért előrehaladás mérvéhez képest haladjon a 'törekvés is a binokkomplexumok megosztásának előmozc írására, addig a határig azonban, hogy ez a feldarabolás részleteiben a jövő fejlődésr szolgálhassa és ne csak felszecskázása legyen ez a magyar földnek. „Jegyzetek a szerelemről.“ — Irta: V. Sípos Ida. — Az irodalomtörténet még nem kutatta ki> melyik újság tárcarovatából váltak ki eme fen* idézett szavak, beleplántálódván Duci kisasszony, a kurtaszoknyás iró elméjébe, hogy ott növekedést vennének. Mert sokszor pár sebtiben elkapott, felkapott szó valójában egész raját teremti meg az eszméknek és egymásból folyamatos gondolatoknak. „Jegyzetek a szerelemről.“ Nincs-e e pár szóban benne minden, ami az északi sarktól a déli sarkig bármely halandó lényt érdekel? Bizonyosan benne van, vagy legalább: láttatik lenni. Duci kisasszony, az iró, rögtön tisztában volt vele, hogy a véletlen kedvezése olyan regényeimhez juttatta most, minő nem adatott mindenkinek egykönnyen. Százszoros hanyagság lenne hát nem élni a nagy szerencsével, s a talált kincset parlagon hagyni. A jellemző, a tömör, a mindent magyarázó cim olyan, mint a varázskulcs, ha ez kezünkben van, csak olyan, mintha már a kád aranyakban duskálkodnánk s ha ez nincs, haszontalan volna tündérország egész csodagazdasága. A pompás címnek birtokában tehát pompásan halad Duci kisasszony regénye, igaz, hogy nem volt benne sem jegyzet, sem szere- j lem, de az iró feleslegesnek tartotta ismételni azt, amit a cim már úgyis elárult. Így boldogan be is jutott volna talán a regény a befejezés révébe, ha egy napon Ducit vészes kíváncsiság nem szállja meg, hogy a kritika nevezetű rémmel megismerkedjék. A kritika nevezetű rémnek a szöszke , Marcsa, Duci nénikéje parancsolt. Az ő szép kék j szemein át lövelt ki ama íüz, az ő márványhomlokának redőiben tetszett meg ama keménység, mely a szegény poétáknak megsemmisítésére szerezteték. — A regényből teljesen hiányzik a való- szerüség, a reálizmus. Alakjai élettelen, vér nélküli árnyak. Az Írónak még sokat kell járni az élet iskolájában, hogy elfogadhatót nyújthasson . . . E kis beszéddel adta át Mariska Duci kéziratát, még egyre hangsúlyozva az utolsó kijelentést: Igen, igen, az életet kell tanulmányoznod, kedvesem . . . Duci csüggedten hajtá le fejét. — De hát hol vegyem én ezt az életet? — Csak nézz szét magad körül . . . Duci szétnézett azonnal és persze azonnal a nénikéjét, Mariskát látta meg. — Oh Marcsám! Most látom, mennyire igazad van. Az embereket kell tanulmányoznom, a hús és vér embereket, itt van, mindjárt tégedet is . . . Légy te szerelmes, aztán mond el nekem mit érzesz. Oly egyszerű az egész. Bámulatos egyszerű! Mariska nem találta olyan könnyen ei- intézhetőnek a dolgot. — De kérlek! Ilyen gondolatotl Csak nem leszek a te kedvedért mindjárt szerelmes. I De kibe is lennék? . . . — Hát akibe éppen jónak látod. Ott van például Kovács úr, akivel a múlt majálison is annyit táncoltál, akivel télen korcsolyázni szoktál, akivel nyáron . . . Mariska egy tekintettel félbeszakította Kovács ur szezonszerü foglalkozásainak felsorolását, pedig Duci arról talán nem is tudott, hogy Kovács ur, a téli korcsolyázás, nyári sétáiás, őszi szőlőszedésen kívül az év mindéi szakákan még verseket is ir, egy arany hajú márványszoborról, aki égszínkék blúzt visel fehér csipkedíszitésekkel. — Az írónak elsősorban mégis magából kell meríteni, — jegyezte meg azután Marcsa kisasszony és e kijelentéssel magára hagyta Ducit Tagadhatatlan, hogy Mariska irodalmi útmutatásai kissé ellentmondónak látszottak, de csak első pillanatra. Duci azért hamar rájött, hogy amit magából kell meríteni, nem más, mint hogy ne higyjen túlságos vakon Mariska minden kimondott szavának, s a szerzett ta- pasztalokat egyéni megvilágításban tárgyalja. Mariska minden tiltakozása ellenére, Kovács
