Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-14 / 46. szám
1908. november 14. VESZPRÉMI ELLENŐR (46. szám.) 3. oldal. üldöző emberről tesz említést, de azok közül egyik tanú sem ismert fel az első rendű vádlotton kívül senkit. Hát eme sajátságos körülmények, a mellett, hogy az erkölcsöknek mód nélkül való elfajulását, az emberi érzület- | nek úgyszólván a hiányát bizonyítják, azon gyanút keltik a megfigyelőben, hogy ennek a dolognak valami ki nem derített háttere van, melyet ha megismerhetnénk, úgy megtalálnánk a vádlottak cselekedetének okát is; a mit ezek is, a tanuk is elhallgattak. Hisszük ezt éppen azért, mert olyan széditően emberieden és amellett ostoba a vádlottak eljárásának képe, hogy a sajnosán meghanyat- lott erkölcsök mellett sem látszik lehetőnek. Sokkal valószínűbb, hogy a valódi okot vádlottak és tanuk tudják, de elhallgatják, többeknek az érdekében, ki megfélemlítésből, ki a bosszuállástól való rettegésből, ki meg bizonyos kedvezmények ellenében. Ezen feltevést látszik igazolni az a körülmény is, hogy az egyetlen embert is, a ki az áldozatot annyira a mennyire védelmezte, az áldozat kivégzése után, nem a vádlottak, hanem mások megtámadták s megverték. S ha igy van, úgy az eset még gyalázatosabb, még erkölcstelenebb. Nem tartjuk lehetetlennek, hogy valamikor a véletlen világosságot fog vetni ez ügyre, amikor talán egészen más szereplői lesznek a tragédiának, vagy legalább más szereplői is lesznek. Mondjuk: nem tartjuk lehetetlennek, mert a mint a példabeszéd tartja, az ilyen sötét titkot a tyuk is kikaparja. Törvényszék. Esküdtszéki tárgyalások. Folyó hó 9-én és 10-én fejeződtek be az idei utolsó esküdtszéki tárgyalások, mely alkalommal Kaki Sándor és társai ellen szándékos emberölés büntette miatt emelt vád folytán folyamatba tett bűnügy volt napirendre kitűzve. Az elnöki tisztet dr. Szabó Elek kir. törvényszéki elnök teljesítette. Bírák voltak: Horváth Zoltán és Kerényi Gábor. Jegyző : Csákány Sándor. Ügyész: Juraszek János. A főbünöst dr. Matkovich Tivadar, társaikat dr. Illés Dezső, dr. Benkő Károly ügyvédek és Gergely Ferenc ügyvédjelölt védelmezték. Az eset maga csúnya büniigy, minden érzelmi és lelki momentum nélkül: bor és magyar virtus ugyannyira, hogy szinte páratlan a maga nemében, amikor embert ölnek anélkül, \ hogy ily szörnyű bűnténynek szokott motívumai I közül csak egyiket is vélni lehetne azoknak az i indulatoknak, amelyek minden esetben a bűnös lelkében lappangani szoktak és a bor hatása alatt szüli az emberben az állatot, ténnyé valósítva a latin közmondást: „Lupus est homo, homini, ad homo.“ Patics István idegenből ideszakadt vasúti mnnkás az áldozat, akinek egyéb bűne nem volt, mint hogy egyik rátóti legényt „te“-nek szólította. Kaki Sándor elsőrendű vádlott ezért felelősségre vonta, amiből szóváltás, dulakodás származott a szerencsétlen Paticscsal, akit vádlottak és többi ismeretlen társaik bortól felhe- viilt állapotban botokkal agyonvertek. Juraszek János ügyész szokott meggyőző szónoklatával, alapos, kimerítő vádbeszédével szándékos emberölés büntette miatt kérte Kaki Sándort elitélni, társai ellen pedig mint bűnsegédek ellen emelt vádat. Dacára a száraz tényállásnak és alig található védelemnek, ezúttal a vád képviseletének erős munkája akadt, mert a védelem ügyes elmeéllel bombastoktól ment gyakorlott meggyőző argumentumokkal iparkodott a vád erejét gyengíteni. Dr. Matkovich Tivadar a főbünös védője ügyesen fejtegette a vád kihívásával szemben, hogy nem tiszte a szereesenmosás és nem is iparkodik védencét kimenteni, de mint az igazságszolgáltatás egyik őrének kötelessége teljes erejével odahatni, hogy vádonca büntetőjogilag akként toroltassék meg, amint arra rászolgált. Nem látja fenforogni a szándékos emberölés bűntettét, hanem csak erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés bűntettét. Ismerjük védőnek a múltját, tudjuk, hogy szereplése a nagy nyilvánosság elé szoktatta, mégis a sima modor, a választékos előadás, frappáns hasonlatok és déportok a szokottnál nagyobb érdeklődést keltetettek és így óhajtanánk, hogy gyakrabban foglalkozhatnánk e téren működésével. Dr. Illés Dezső mint máskor, ezúttal is alapos tanulmányt igénylő jogi fejtegetéseivel, Gergely Ferenc erőteljes hangulatos védőbeszéddel mig dr. Benkő Károly humoros ötletekkel egész Rátót község erkölcseit is, védve-védte a bűnösöket. Az esküdtek a védelem álláspontjára helyezkedve, Kaki Sándort erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés bűntettében, társai közül kettőt, mint a bűntettben bűnsegédeket, a harmadikat: Krippel Ferencet pedig mint tettest mondotta ki bűnösöknek. A kir. törvényszék ennek folytán I. vádlottat 4 évi börtönre, II. és III. vádlottat 1 — 1 évi börtönre és IV. vádlottat 2 és fél évi fegyházra ítélte. Felmentett Mívesgyilkos. A szomszédosSzékesíehérvár esküdtbirósága az elmúlt héten foglalkozott Staúb Ferenc gárdonyi korcsmáros hiívesgyilkossági bűnügyével. Staúb a műit hó 6-án agyonlőtte feleségéi Dombi Ágnest, miután hűtlenségéről meggyőződött. Miután az esküdtek Staúb Ferencet nem bűnösnek mondták ki, a bíróság őt felmentette, s azonnal szabadlábra helyezte. Kóhn-Kítn tíyula víszom« tagságai. Kóhn-Kún Gyula úgy mellékesen szerkesztő volt 6 évig Siófokon, emellyet azonban városi képviselő is volt, s • kiadta magát nagy szőllőbirtokosnak is. Ezen cimei felhasználásával mint Kun Gyula mindenfelé az országban különböző árukat rendelt meg, s mint Kóhn Gyula jó információkat adott önmagáról. Voltak cinkosai is Siófokon, két orgazdája, akik őt a rendelésekre animálták, sőt felőle jó informátiókat adtak a gyárosoknak, s azután a kicsalt árukat Kóhn-Kúntóí potom áron, még a siófoki állomáson megvették. Ezek az orgazdák a büntető-bíróság kezei közül kisiklottak, Kóhn-Kún Gyula azonban bennmaradt a hálóban. Számos csalásaiért három törvényszéknél vonták felelősségre. Így a veszpréminél is, hol 2 hó 2 nap fogházra ítélte öt. Kóhn-Kűn Gyula aki a legkörmönfontabb alakok közé tartozik, betegség címen akart a fogháztól szabadulni, de ez nem sikerűit, mert a helybeli kórház orvosai Kóhn-Kún Jola urat oly egészségesnek találták mint a makk! Kóhn-Kun Jolát tehát f. hó 9-én beutalták a helybeli ügyészségi fogház díszes épületébe. Még jóformán el sem helyezkedett, meg sem ismerkedett kollégáival, már ismét elcitálták Pécsre, hol szerdán kellett Kóhn-Kún jolának többféle ganef-stiklijéről beszámolni. Onnét hozta meg csütörtökön egy fegyveres fogházőr Kóhn-Kún Gyula urat, s kísérte fel az ügyészséghez. Kóhn-Kún Gyulát a fogházőr társasága láthatóan feszélyezte. Kóhn-Kún Gyula tehát most üli büntetését, meglehet azonban, hogy időközben ismét elviszik Fehérvárra tárgyalásra, mert ott is van elintézetlen ügye. Az orgazdák pedig nevetnek és hájasodnak Siófokon. — Hisz ez nem az a gyerek. Éreztem, hogy veszedelem fenyeget. Összehúztam a szemöldököm, ami nálam az idegesség jele. — Egy másik gyerek? Hát ez kié? — A Mihályé. — A favágóé? — Azé. Egy pillanatra elhallgattam. Ezt az időt Piroska arra használta föl, hogy rátelepedett annak a széknek a karjára, amelyen én ültem és elkezdte a hajamat simogatni. — Ha látná, micsoda gyerek az — mondta, — akár egy Murilló-angyalka. Kék szeme van, meg fekete haja. Aztán a keze, meg a lába — Miklóskám, lelkem, nézze meg azt a gyereket. Piroska néhány napra igy szólt: — Aztán kérdezte már tőle? — Kérdeztem. Nem éppen ezt, csak úgy mondtam, hogy nem adná-e nekem valamelyiket. Gondoltam, majd ezt választjuk. — Aztán mit mondott Mihály? — Hogy hát ő nem bánja, neki van öt, jut is, marad is. — Mihály! Mihály csak az apja. Beszélt az anyjával? Holnap fogok vele beszélni. Magával elmegyek hozzájuk. Azt akartam mondani, én bizony nem megyek, de ránéztem a parányi cipőkre és igy feleltem: — Isten neki, holnap nézzük meg a kis leányt. Másnap csakugyan elmentünk Mihályékhoz. Mikor a kapuhoz értünk, Piroska azt mondta, aztán ne mondja rögtön, hogy a kis Julcsát akarjuk. Mihály az udvaron várt bennünket az egész családjával. Ő maga alacsony, nagy bajuszu ember volt, összecsavarodott dús hajjal és értelmes kék szemekkel. A felesége gyönge, beteges asszonynak látszott. Hosszúkás madonnaarca volt, meg nagy, szomorú szeme. Az öt gyerek közüí az egyik, a legidősebb az eperfa legtetején ült egy hajlós, vékony ágon. Mikor az apja szólította, kecsesen és biztosan jött le, mint egy mókus. A második a negyediket fogta. A harmadik a porban játszott az anyja lábánál, a legkisebbik, a mi Julcsánk pedig ott ült az anyja ölében és mikor minket meglátott, elkezdett cincogni, mint egy fájósfogú egérke. Az asszony nem valami barátságosan fogadott bennünket. Úgy látszik, az ura informálta előre, mi járatban vagyunk, mert egyre a gyerekeit nézte, féltő, nyugtalan tekintettel. Mihály ellenben nagyon beszédes volt és a kedvünkbe akart járni. — Jani, gyere le, köszönj a tekintetes úrnak — szólitotta a fán ülő gentlemant. Az asszony gyors mozdulattal megigazította a fején a kendőt és erélyes hangon megszólalt: — Janit nem adom. Majd szelidebb hangon hozzátetette: — Ő a legidősebb. — Igaz, — mondta Mihály — ő a legidősebb és elkomolyodotí. — Nem szokna meg az ilyen nagy gyerek úgyse. A feleségem megsimogatta a nagyobbik kis lánynak a haját. Fakó arcú, szeplős, csúnya gyerek volt, a haja akár a csepü. — Mari — mutatta be Mihály. — Beteges, — vágott közbe az anyja — nem való elvinni ezt se. — Igaz, — hagyta helybe újra Mihály —• ezt se lehet adni. Beteg gyereknek az anyja mellett a helye. A porban ülő gyerek keservesen elkezdett sírni. Az anyja lehajolt hozzá, a kötőjével törülhette az arcát és így csittította: — Ne sírj lelkem, nem adlak én oda a világért se. Mihály a vállát vonogatta, mintha mondta volna: Lám, ilyen bolond az anya és a negyedikhez közeledett volna, ha az asszony rá nem kiált: — Kigyelmed mán adná. Hát nem tudja, hogy Erzsi nem alszik el Mari nélkül soha.
