Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-31 / 44. szám

2. oldal. (44. szám) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. október 31. egész vonalon megindult; az idén azonban szenvedett a veszprémvidéki nagy hadgyakor­latok miatt, miután beszállásolásokra az iskola­házakat is igénybe vették. Nevezetesebb egyébb intézkedések voltak: 1. Az iparos és kereskedő tanoncok statisztiká­idnak összeállítása és felterjesztve a szakmi­nisztériumhoz. 2. A csehbányái, csőthi, nyarádi és szilasbalhási tanítóknak már is az uj java­dalmazó-jegyzőkönyvnek megállapitása alapján ntalványozotr fizetéskiegészitő államsegélyei. 3. A közigazgatás tanügyi körében szeptember hó folyamán 143 ügynek az elintézése; itt meg­jegyzem, hogy ez idén 714 ügydarabbal többet intéztem el a közigazgatásnál, mint tavaly ilyen időben 4. A tanfelügyelői működési táblázat felterjesztése, e szerint' a lefolyt tanévben 101 iskolában és 23 óvóintézeíben voltam, ezek a látogatások 116 napot vettek igénybe, 5. Huber Antal r.-k., Szép Lipót izr. veszprémi, Nagy Károly noszlopi r.-k., Nagy Elek külsővati ág. ; ev. és Tóth Antal tósoki ref. néptanítók nyug­díjba vonulása. 6. A pápai városi ovóda szün­idejének megtartása, a v szprémi izr. tanítók j felemelt lakbérének utalványozása s a veszprémi | iparostanonc iskolai rajztermek felá' ' ása iránti i felebbezések, itt megjegyzem, hog; a vall. és j közckt. m. kir. minisztérium vármegyei köz- igazgatási bizottságunk azon határozatát, a mellyel Veszprém város közönségét iparosta­nonciskola építésére, illetőleg megfelelő elhe­lyezésére kötelezte, a város közönsége által közvetett felebbezés elutasításával megerősítette. 7. Az áliamsegélyügyek folytatólagos elintézése, e helyütt is megjegyzem, hogy eddigelé a taní­tói fizetéskiegészitő államsegélyek 140,577 ko­ronára. Az 1. II. korpótlékok -é 85,600 koronára, mindössze tehát 235,177 koronára rúgnak. 8. Személyi pótlékot nyert még a múltkori ülés­ben jelentett öt tanítón kívül még Ágoston István, r.-k. néptanító. Szerencsések vagyunk mint iskoláink jó­tévőjével ezúttal király ő felségével dicsekedni, ki a Veszprémvidéki nagy hadgyakorlatok al­kalmával 3 napig Veszprémben lakván, egyéb i jótékony adományai közt 1000 koronát szegény j tanuló gyermekek felruházására is adományozni kegyeskedett; a közigazgatás ágai utáni tuda­kozódásai közben éppen nem mellőzte a tan­ügyet sem; feltűnt ő felségének a sorfalat álló sok tanuló ifjúság viruló külseje és nyájas le­ereszkedéssel tudakolódzott a veszprémi iskolák számáról, városunk egy híres tudós fiának, Csolnoky Viktornak ez alkalommal a „Vasárnapi Ujság“-ban irt gyönyörű historikus vezető cikke szerint bebizonyult ez alkalommal is, hogy az ősrégi „Veszprém, kicsinysége ellenében is nagy kultúryáros.“ Jótévőink voltak még a soha sem hiányzó kartársunk, dr. Óvári Ferenc, ki a nagyvázsonyi óvodának lefolyt évi fentartására 1370 koroná­val járult, a nagyvázsonyi uradalom jelenlegi tulajdonosai Lieben Testvérek, névszerint Mote- sici Motesiczkyné született Lieben Henriette, Lieben Ernő és Lieben Róbert az 1905. évi 57,384. sz. rendi, szervezett nagyvázsonyi áll. el. iskola számára épületben, beltelekben, épí­tési költségekben (kő, tégla, homok, épületfa, fuvar, vizhordás, stb.) 40,000 koronával felérő jótékony iskolai adományt juttattak, végre Tisza István gróf, ki mint a dunántúli ref. egyház- kerület főgondnoka, a Pápán szintén szeptember hóban megtartott évi közgyűlés alkalmával 40,000 koronás adományt tett a pápai párját ritkító, gyönyörű leánynevelő intézet céljaira. Veszprém, Halpiac. WELLNER öyULA . fogysz ...— aj ánlja magát a legjobb és legszebb müfogak, íffász fogsorok készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azoic a természetes fogakhoz hasonlóan, minden cél­nak megfelelnek. Kívánatra egy műfog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül el és a foggyökér eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével itlesztetik a szájba. Javítások díjmentesen eszközöltetnek. Minden a fogászat körébe vágó műveletek. Veszprém, Halpiac. oiso nemesi romeies. Az 1809-iki nemesi insurrekció százéves fordulójára ünnepség készül. A mozgalmat Győrmegye érdemes alispánja, téthi Goda Béla indította meg, s már e tárgyban értekezlet is volt, még pedig Budapesten f. hó 23-án Goda Béla győri alispán nökieíe alatt. Azért érdek­lődnek ezen ügy iránt olyannyira a győriek, mert az 1809-iki nemesi insurrekció olt Győr közvetlen közelségében Györszabadhegyen és Kismegyeren teile gyászos végét. Még ma is eredetrfalaikkai állanak azok a bencések tulaj­donát képező 4—5 emeletes Granáriumok, amelyek belsejéből a gyalogos insurgensek a franciákra lövöldöztek. De hiában, mert a franciák sokan és főkép bátrak voltak. Az in- surrgens sereg körülbelül 38—40,000 embert számlált. A győri csatában csak a dunáninneni és dunántúli kerületek vettek részt, 20—22,000 emberrel. A győri csatáról többnyire téves né­zetek vannak elterjedve. Különösen nem áll az, hogy a nevezett csata után a magyar insurrek- ciós hadsereg szétfutott volna. Áz ilt közölt megbízható adatokból kitűnik, hogy az insúrrek- ciőnális hadsereg legnagyobb része, főképp teljes gyalogsága, a győri csata után is hadi- szolgálatot teljesített. Á győri csatát megnyerni , nem lehetett, az osztrák fővezérlet harcászati baklövései teljesen lehetetlenné tették e csata megnyerését. A csatában a huszárság s a dunán­inneni gyalogság, különösen a pesti zászlóalj jó! tartotta magát, a futást csak néhány dunán­túli zászlóalj kezdte, melyben a francia ágyú­golyók nagy ribilliót csináltak. A rémület aztán : a liuszárságra is átragadt. A megfutamodott : gyalogságot Komáromnál összeszedték és vár- I őrséget csináltak belőle. A megfutamodott huszárságot azonban jórészt nem lehetett össze- ; szedni még pedig azért, mert a ló jóval gyor­sabban fut az embernél. Még aznap este érke­zeti néhány huszár Pestre a rémhírrel. E gyor­saságot akkor igen megszólták, pedig a most , lefolyt távlovaglásnál jóval nagyobb rekordot értek el. A veszprémi huszár- és gyalogezredekről sok érdekes feljegyzést olvashatunk a megyei levéltárban. A csatát követő nap reggelén a huszárság jó része már valahol a harmadik vármegyében ! nyargalászott. A győri csatában résztveít huszár­ezredeknek körülbelül a fele megfutamodott. Pontos adatok erről nem igen vannak, de bi- ;* zonyosra lehet venni, hogy mindazok a huszár­ezredek, melyekről a győri csata után semmiféle j hirt nem olvasunk, megszűntek. Az insurrekciós sereg nagyobb része ! azonban vitézül harcolt, a hogy ezt számos kitüntetés bizonyítja, melyet az insurrekciós tisztek és a legénység közt kiosztottak. A bécsi kormány azonban nem szívesen látta e nemzet fegyverkezési jogát képviselő insurrgenciós hadseregei. így, bár az insurrgens sereg na- i gyobb része vitézül harcolt a császári seregek oldalán, fegyvert kovácsolt a győri vereségből s kigúnyolta a nemzeti hadsereget. Számtalan j bécsi élclap, karrikatura és röpirat hetekig fog­lalkozott az insurrgensek győri szereplésével s a bécsi kormány fölötte igyekezett e gúnyos 1 röpiraíokat Magyarországon közismertté tenni, a nemzeti honvédelein gyöngitése céljából. Ennek köszönhetjük, hogy még manap­ság is igen furcsa véleményt hallhatunk a győri csatáról, s igazán ideje volna, hogy most e csata századik évfordulójánál az akkori esemé­nyekről helyes fogalmak jussanak a köztudatba. Az ünnepség előkészítése. A megtartandó ünnepség tárgyában össze­hívott értekezletre a felkelő csapatokat kiállító vármegyék következő alispánjait hívta meg Goda győrmegyei alispán: Fazekas Ágost (Pestmegye), Aáailáth István — Menj el a nénihez, borulj a lábai elé, csókold meg, szereti s hízelgést, gyermekei nincsenek . . . A kis kereskedő és alkusz-családban ez a néni volt gazdag egyedül. A családi optimiz­mus minden nagyobb bajban hozzája folyamo­dott, vagy legalább rája gondolt, mint mentségre. Mindig csalódtak benne, de még sem tudtak lemondani róla, mégis hittek benne. Erre az esetre nézve azonban egyidőre kiábrándultak: a néni száz forintot és két peluche ágyteritőt adott. — Ha nyernénk, ha most nyernék, neked adnám a felét, az egyharmadát! — szólt a nőrokon. De sem neki, sem az egész családnak még csak sorsjegye sem volt. Abból éltek, amit a három fiú keresett. Az első: előkelő könyv- kereskedő segéd. (Adott-adott, de mindig büf- tököt vacsoráit, visszaette amit adott.) A má­sodik: egy fiatal borügynök. (Jó keresetű, de rendetlen életű.) A harmadik: Samu, a bőrös, az egyszerű^ Samu. Az úrias hajlandóságú csa­ládban a népies elem, mert állása a nagy bőr­üzletben a segéd és a szolga között — való­ban — közép helyzetet képviselt. Ő a földön hált és ha mind otthon voltak, az ablakpárká­nyon evett. n,s valószínűleg a bőrhöz való szorosabb viszonya miatt — ő suvickolta ki reggelente az összes cipőket, sőt a szobaurakét is titokban. De szívesen teljesítette mindeme munkákat, durva lénye az anyagi munkára volt berendezve. Most is — vasárnap délután — benzinnel és ruhákkal működött és oda sem figyelve hallgatta a nők beszédeit, akik kávé után sziverősitőül még egy kis befőttet is ettek, majd tehetetlenségük érzésében elszontyolodtak, elhallgattak. A csendben a leány lassú sírása hallattszott: — Ha megtudja, itt hagy és én túl nem élem: — mondá meggyőződésbeli hangon és anyja nem nogy csitította volna, erősítette: — Túl nem éli, biztos, hogy túl nem éli! Mintha valakinek a szivét akarták volna meglágyítani, megfogni. De nem volt jelen senki, csak idősebb nők, akik készen vett ru­hában jártak és akik egymástól kérencséltek kölcsön öt, sőt kevesebb forintot, zsírt, miegy­mást. Es a nagycsontu, vörös szeplős Samu, aki örült, ha a fizetéséből cigarettára vissza­visszakérhetett az anyjától egy-egy hatost. Öt nem is vonták bele a tárgyalásba, sőt vissza­utasították, midőn mégis beleszólt: — Nem fogsz belehalni, fogsz kapni mást! — Ilyet soha! Te neked pedig semmi közöd a dologhoz! mondá a menyasszony ha­ragosan, mert vérmes is volt. És a mig sirdo- gált, arra is gondolt, hogy ha még az öreg nagykereskedő élne, aki egyszer azt mondta neki: „nem sajnálna tőle tízezer forintot is.“ De ő akkor goromba volt és a kereskedőt is hamarosan megütötte a guta. A leány azonban a gondolatát nem mondotta el, erkölcsös csa­ládhoz tartozott, ugynevezelt rossz nők még eddig nem voltak a famíliában. Sőt bizonyos szemérmesség sem hiányzott belőlük, Samu előtt is álalottak női dolgokról beszélni. Az el is sompolygott és csak másnap tért haza. Éjjel érkezett meg, de az anyját még éb­ren találta. Az — nyilván nem iránta való aggodalomban — virrasztóit és elöljárójában íeszidta a későn érkező fiatal embert. Ez nem mentegetődzött, odament hozzá és hogy a kö­zös hálóteremben alvókat ne zavarja, lehajolt hozzá és úgy súgta: — Mama, én tettem valamit! — mondá igen idegesen. — Mit, mit, te szerencsétlen! Az anya a fiúgyermekeket és főképpen ezt — nem becsülte sokra, leányairól való gon­doskodása háttérbe szorította őket. — Nem is akarom tudni, amit tettél, ne­kem ne is mondd! — szólt keserűen. — Jól van — mondá a fiú — neked nem is kell tudni róla. Amit tettem magamnak tettem. De hoztam neked valamit. Az anya kidugta a paplan alól meleg, kövér kezét és ijedten fogta meg a neki át­nyújtott hideg tapintású csomagot: — Hát ez mi, hát ez meg már mi? — kérdé gyanakodva, ez csakhamar megbizonyo­sodva. — Pénz, a pénz! — mondá Samu egy­szerűen. — Éppen annyi, amennyi kell. Tiz forintot elvettem belőle magamnak. Jó helyről hoztam, ott, a hol sok van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom