Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-24 / 43. szám
egyesületet, mely a gyűjtött összegből első sorban az életükért nála (és vármegyénkből is) esedező tüdővészes betegeket gyógyítja ki, másodsorban uj tüdőbetegeket gondozó házakat épít. Az ügy sikere hölgyeink kezeibe van letéve. Győzelmüket hirdessék a fölszántott köny- nyek és a haláltól megváltott emberek hálaimája. 4. oldal. (43. szám.) Olvasóinkhoz! Hátralékos előfizetőinket felkérjük, hogy tartozásaikat lapunk kiadóhivatalába küldjék meg. A „Veszprémi Ellenőr" kiadóhivatala. HÍREK. Változás szerkesztoségünkben. Felelős szerkesztőnk megbetegedvén, a szerkesztőségi teendőket Czeczey Nándor ur végzi. — Emlékoszlop a királylátogatás emlékére. A polgárság körében mozgalom indult meg, hogy a kiráy őfelségének veszprémi tartózkodása emlékére a várost határoló valamelyik emelkedettebb dombon emlékoszlopot állítsanak fel. Úgy halljuk, már van is ajánlkozó, aki egy dombormű-szerü plakettet ingyen bocsájt rendelkezésünkre, erre a célra. Legjobb lenne, ha a szépitő-egylet venné át ez ügyet s megvalósítását talán a Látó-hegy felé irányítaná. — Veszprém város költségvetése 1909-re már elkészült s a városi képviselőknek szétosztják, hogy a legközelebbi ülésig magukat tájékozzák s megedzzék magukat arra a nehéz kötelességre, hogy a városi pótadót, a tervezett 5 százalékkal felemeliék. Ezt az emelést a képviselőtestület által már megszavazott kiadások fedezete teszi szükségessé s mert a város háztartását deficites gazdálkodás elé állítani végzetes volna, azért neveztük ennek a megszavazását „nehéz kötelességének. Az uj pőtadónak 4802 korona kamattörlesztést kell fedeznie, annak a felveendő tőkének a kamatait, amellyel a hadgyakorlatok, a husszék, az uj jégvermek és a vágóhíd kibővítésének, a gyalogjárók további építésének, a városi házaknak vili. világításra történt berendezésének a költségeit fedezik. — Ő felsége a király 1000 koronás adományát, amelyet a szegény iskolásgyermekek felruházására adott, a városi hatóság a tanulók számát és anyagi helyzetét tekintetbe véve, a következőképen osztotta fel: A kath. elemi fiúiskola tanulói részére 362 kor. 70 fill. Az irgalmas nővérek elemi leányiskolája tanulói részére 260 kor. 40 fill. A ref. elemi iskola tanulói részére 80 kor. 60 fill. Az evang. elemi iskola tanulói részére 34 kor. 10 fill. Az izr. elemi iskola tanulói részére 68 kor. 20 fill. A püspöki ovoda tanulói részére 71 kor. 30 fill. A Szent JózseTovoda tanulói részére 77 kor. 50 fill. Netzer P. magánóvodájának tanulói részére 45 kor. 20 fül. — Dalverseny. Nagy kutatás után sikerült a „Veszprémi dalegyesületnek“ a leghatásosabb verseny férfikarokat megszerezni, amelyből a helyi- és a nyáron Kecskeméten tartandó országos hangversenyre máris igen szép darabokat tanult be a dalegyesület. — Küldöttség Zirczen. Folyó hó 21-én érkezett Zirczre Székesfehérvár szabad királyi város küldöttsége, hogy Vajda Ödön apáturat a már egy Ízben Írásban történt üdvözlés után most személyileg köszöntsék főrendiházi taggá történt kineveztetése alkalmából. A küldöttség tagjai Saára Gyula polgármester, Reéh István főkapitány, Katona Horváth István belvárosi esperes-plebános, Lauschmann Gyula dr. megyei főorvos és Czapáry László dr. iskolaszéki elnök voltak. Megérkezésük után rögtön az apátur üdvözlésére siettek. Egy órakor vette kezdetét az ebéd, melyen Saára Gyula polgármester ismételten üdvözölte Székesfehérvár város közönségének nevében az ősz főpapot. Mire Vajda Ödön apátur válaszolt. Rámutatott a különb- ségre, mely a régmúlt idők viszonyai, amikor a tanárok sokszor személyes szabadságuk elveszVESZPRÉMI ELLENŐR tésével fizették meg hazafias lelkesedésüket, és a mai nemzeti korszak között van. S midőn e miatt érzett örömének ad kifejezést, egyúttal őszintén kívánja, hogy vajha azok a nehéz viszonyok soha vissza ne jöjjenek. A küldöttség tagjai részben aznap, részben másnap, azaz 22-én tértek vissza Székesfehérvárra, hogy az agg apátur köszönetét városuk közönségének megvigyék. — Alakuló közgyűlés. F. hó 26-án Budapesten tartandó rendezett tanácsú városok alakuló közgyűlésén városunkat Szeglethy György polgármester fogja képviselni. — Öngyilkos tisztiügyész. Pápáról írják; Szente János városi tiszti ügyész e hó 20-án délelőtt hivatalos helyiségében főbelőtte magát és meghalt. Tettének oka ismeretlen, özvegye és nyolc gyermeke gyászolja. — Újítás a r.-k elemi fiúiskolában. Mint láttuk a veszprémi r.-k. elemi fiúiskola I. és Il-ik osztályos tanulói az eddigi szokástól eltérően, bizonyára felsőbb rendeletre tanítóik vasárnap templomban való járásra berendelték. Hogy a szülők elengedik-e őket ebben a járványos hideg időben, az megint más dolog. Mindenesetre nagy bornírozottság kell hozzá apró gyermekeket az isten nagyobb dicsőségére betegségekbe kergetni. Eddig ez nem volt. — A Muzeum-egylet folyó hó 30-án d. u. 4 órakor a vármegyeház kistermében választmányi ülést tart. Főtárgya ennek a gyűlésnek a muzeum uj házának a felépítése, melyet az épitő-bizottság Medgyaszay István műépítészre ruházott. — Villany világításunk. A második Diesel motor elkészült s a jövő hét folyamán városunkba érkezik. A motor szakszerű felülvizsgálását a város villamos szakértője Vecsey Jenő és Bokrossy Jenő h. v. mérnök végezték s konstatálták annak hasznavehetőségét. A harmadik gép is szerelés alatt van és egy hónap leforgása alatt szintén szállítható lesz. — Tanitógyüíés. A Pápa-Csóth esperesi kér. őszi nagygyűlését Gecsén tartotta. Elnöki megnyitó után Ő szentségét és az általa kitüntetett Csóthi Géza esperest üdvözölte Sáringer Károly köri elnök. Sikerült gyakorlati előadást tartottak a növény részeiről és felolvasást tartottak a méhészetről. Az indítványoknál, a tanítókat közelrő érdeklő indítvány tétetett, a terménybeli járandóságok kiszolgáltatásáról. Mivel a legtöbb falusi iskolaszék, különösen a tanító érdekeit illető dolgoktól még mindig idegenkedik, de még igen sok iskolaszék (kivéve elnök és jegyzőt) az újabb törvény rendelkezéseit még nem is ismeri, a kellemetlenségek elkerülése miatt azt indítványozza az elnök, hogy: Kéressék fel az egyházmegyei főhatóság arra nézve, hogy utasitsa az iskolaszékek elnökeit, hogy rendes iskolaszéki gyűléseken ismertesse az az elnök az 1893—1907-ik évi törvény rendelkezéseit, mely a terménybeli járandóságok kiszolgáltatására vonatkozik. Ezzel sok kellemetlenséget lehetne csinálni a nép és a tanító között. Tisztujitás után az ülés véget ért. — A veszprémi utcákat kezdik gondozni. A jeruzsálem-utcat rendezést befejezték. Most már alkalmas a kocsiközlekedésre. A Szt. István- utcát is feltöltik. Kívánatos is volt már. Valóban méltányos, hogy a sok közmunka felhasználásából a külső utcák is megkapják a maguk részét. — Égő falvak. Gvöri tudósítónk távira- tozza, hogy a szomszédos Győr-megyében Pél és Zámoly községekben vasárnnp éjjel óriási tűzvész pusztított. Számos ház leégett marhástól, takarmányostól. A kár százezer korona. ~ Üdvös határozat. A városi tanács közegészségügyi szempontból igen üdvös hatá- rozatot hozott. Elhatározta ugyanis, hogy az elhullott állatok szállítására egy hullakocsit szerez be. Vasútépítés. A kereskedelemügyi in niszter a Csajág, Kenese, Almádi és Vörösbi reny községekben a balatonparti vasút céljai: móg kisajátítandó több területre nézve a kisaj; titast engedélyezte. A vármegyei közigazgatá bizottság a tárgyalásokat ki is tűzte s ezek vai megyei alispán vézetésével Csajágon f. t . "fn’, ^enes<\n 27-én, Almádiban és Vöröi er nyben pedig 29-én tartatnak meg. i§08. október 24. — Utalványozás. A városi tanács Siemens Schuckert cégnek V. számú kereseti kimutatására 90,288 kor. 72 fillért az eddig elvégzett munkának ellenértéke fejében kiutalványozott. — tfj iparfelügyeló. Említettük annak idején, hogy a m. kir. kereskedelemügyi miniszter Veszprém-megye területére kerületi kir. iparfelügyelővé Fischer Elemér veszprémi kereskedőt nevezte ki. Mint értesülünk a kér. kir. iparfelügyelőség hivatalos működését Veszprémben (Honvéd-utca 1.) folyó hó 7-én már meg is kezdette. — Már az iparosokat gyilkolják a cigányok. Kaposvárról jelentik: A dabranaki érdében egy erősen megcsonkított férfi holttestére akadtak. A vizsgálat megállapította, hogy a meggyilkolt Rózsás Vince zalaegerszegi iparos, kit kóbor cigányok megöltek, azután kirabolták. A vizsgálat folyik. — Járvány. Zirczen a vörheny a kis gyermekek között járványszerüleg fellépett. Az óvintézkedések megtétettek. — A veszprémiek házasodnak. Sok a panasz, hogy kevés házasságot kötnek az emberek. No, minálunk a fiatalemberek nem félnek a élet gondjától. Pedig elég drága az élet. Az anyakönyvi statisztikánk szerint a folyó évben ez ideig 30-al több házasságot kötöttek, mint tavaly. — Keresztszentelés. Folyó hó 11-én, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén avatták fel Olaszfalu határában az újonnan felállított kőkeresztet, melynek anyaga a zirczi kőbányából való s ugyanott faragták is ki. A szentelést Szentes Anzelm dr. kerületi esperes végezte. A szentbeszédet pedig Moóry Rikárd olaszfalui plébános tartotta magyar nyelven. Minthogy az idő igen kedvező volt, a szomszéd községekből is igen sokan jelentek meg, hogy a keresztavatás lélekemelő ünnepélyén résztvegyenek. — Véglegesítés. Kapossy István városi tüzőr, ki 1908. junius 1-e ótk a városi fizetett tűzoltóságnál ideiglenes minőségben alkalmazva volt, a polgármester előtt a hivatalos esküt letette és szolgálatában véglegesittetett. — Agár verseny. A „Veszprém-megyei Agarász-egylet“ e hó 21-én tartotta Enyingen nagyszabású agár versenyét. Ezen a versenyen egész enyingi járás intelligenciája részt vett. Este nagy bankett és kivilágos kivirradtig tánc- mulatság volt. — Tolvaj kereskedő segéd. Nyúl József veszprémi lakos kárára folyó hó 16-án virradóra Kovács József nagybajomi születésű 19 éves vaskereskedő segéd egy barna felöltőt 20 kor; egy pár barna cipőt 14 kor és egy görbe botot 1 korona, összesen 35 korona értékben ellopott és ismeretlen helyre eltávozott. A rendőrség a körözvényt kibocsájtotta. — Névtár. Megjelent a zirczi ciszt. rend 1908| 1909. iskolai évre szóló névtára A rend élén áll Vajda Ödön főrendiházi tag, a rend apátja és nesztora. Az apáton kívül van a rendben 114 áldozópap és 39 növendék. A rendtagok közül 5 érdemesült rendtag, 1 főigazgató, 3 egyetemi, 4 hittudományi, 3 főgimnáziumi rendes, 73 okleveles rendes tanár. Királyi kitüntetésben részesült 2, hittudományok doktora 11, kánonjog doktora 1, bölcselet doktora 21; a Magyar Tudományos Akadémia tagja 2, a Budapesti Kir. Kath. Tudományegyetem hittani karánál bekebelezett tag 5; lelkipásztorkodás terén működik 17, rendi hivatalra van alkalmazva 16 rendtag. A rend vezetése alatt áll 4 főgimnázium a f. évben 1578 tanulóval; 14 plébánia, melyek közül 9-nek a rend egyúttal kegy- ura is. A rend kegyurasága alá tartozik még 6 plébánia, melyeket világi papok látnak el. A rend 14 plébániáján van 28139 róm. kath. 5463 tankötelessel. A rendi növendékek Budapesten, Egerben, Zirczen és Wien-ben neveltetnek. — A tabi zsidók tilalomfája. A Somogy vármegyei Tab községben orthodox zsidó hitközség a vallás középkori rendelkezéseinek értelmében a község határán két póznát állított fel, e két póznát pedig dróthuzallal összekötötte, tette pedig azért, hogy a tabi hitközség orthodoxai tudják, hogy szombati napon med-