Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-01 / 5. szám
MEGJELEMK MIHDEJÍ SZOMBATOST DÉLITÓ. III. évfolyam. Veszprém, 1008. február 1. szám. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Mindnyájunk sérelme. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. keket, vagyis, a lehető legkellemetlenebb érzéseket keltik. Az ügy, mellyel e helyütt foglalkozni kénytelenek vagyunk, mi lehet cgyébb, mint az a nagy sérelem, mely helyi társadalmunk egyik kimagasló alakját, városunk és megyénk képviselőtestületi tagját, választókerületünk országgyűlési képviselőjét stb. az ellere hétfőn nyílt fórumon elkövetett inzultus alakjában érte, s amely sérelem, a megsértett férfiú által közbizalomból viselt állásokra való tekintettel, mindnyájunkat, egész társadalmunkat szivén találta! Mert jóllehet, hogy az a szennyes váladék, amely a bosztt és gyűlölet rettenetes érzetétől elsötétitett agyvelejű embernek méregtől tajtékzó állkapcsáról, s a legnemtelenebb szidalmak és káromkodásokban már hetek óta begyakorlott, de mint látszik mindenkor otthonos és jártas nyelvéről, közéletünk terén hosszú évek óta önzetlenül, de annál nagyobb eredménnyel működő egyik jelesünk patyolatfehér tógáját beszennyezni igyekezett, a mocsoknak még csak árnyékával, s még csak egy pillanatra sem volt képes azon foltot ejteni, de a meggyalá- zásra irányuló szándék, a hetek óta előkészített nemtelen tett alakjában, mégis talált, tehát sebzett. Teljesen szükségtelen, tehát felesleges, azokkal az okokkal foglalkozni, melyek a merénylő, volt szolgabirót, tettének elkövetésére indították! Egyedül csak arról lehet szó, hogy egy férfinak, aki magát müveit embernek akarja tartani, — még a legenyhébb bírálat mellett is, — szabad volt-e oly ocsmány módon valakin boszut állani, mint azt ő tette, főkép hogy megbocsájt- ható és valamikép indokolható-e a sértés, melyet annak a megyének közönségén is elkövetett, melynek kenyerét két évtizeden keresztül ette, s mely előtte oly kívánatos volt, hogy érte még a tisztesség fogalmát is, csak fogalomnak hagyta lenni? Minden részrehajlatlanul gondolkozó művelt ember azt mondja, hogy itt mentség, itt bocsánat nincs, nem is lehet, annál kevésbbé, mert az undok tett heteken keresztül érlelőd/ótt, terveztetett s elő lett készitve. Tehát nem pillanatnyi felhevülés, s nem tüzes ifjú vér, hanem hosszú időn át működő higgadt ész és koros ember vérmérséklete működött közre. S hogy mégis megcselekedte azt, amit elkövetett, csak nemtelen lélekre, közönséges gondolkozásra, s tökéletlen értelmi készültségre enged következtetni. A sértés, a szennyes váladék, melyet a merénylő szétfrecscsentett, visszahatott (H. Gy.) A közélet terén teljesítünk szolgálatot, mint ennek egyszerű munkásai. Mint ilyeneknek kötelességeink vannak, melyeknek minden erőnkből megfelelni igyekszünk. Kötelességünket nemcsak abban látjuk, hogy az eseményeknek egyszerű és száraz krónikásai legyünk, hanem főkép abban is, hogy a közélet napirendjére kerülő kérdésekben, a nagyközönség véleményét, nézetét kipuhatolva, azt közreadjuk, ismertessük, mint ezt jelen esetben is tesszük, esetleg akkor midőn erre szükség van, a saját véleményünket is elmondjuk, annélkül, hogy célunk az volna, hogy a mi véleményünket, vagy meggyőződésünket bárkire is ráerőszakolni szándékunk volna. Erre. szükség nincs, dedalgn helyes., sem volna, mert a közönség ma már minden téren elég nagykorú, s maga is tud magának, legjobb meggyőződéséből kifolyó Ítéletet alkotni a felmerülő kérdésekben. De ha mindjárt ezen iránypontokhoz alkalmazkodunk is, meg kell vallanunk, hogy vannak ügyek, melyeknek pertrac- tálásába nem szívesen megyünk bele, mert sértik a jóizlést, egyesek gyengédségét, mindenek felett pedig izgalomba hozzák a kedélyeket, felháborítják a lel- | TÁRCA. A Teremtés műhelyéből. Irta : Pozsonyi Gábor. Alig van nevezetesebb jelenség a természet nagy birodalmában mint az, hogy a szerves lények, ha bizonyos érettségi fokot elértek, magukhoz hasonló egyéneket képesek létrehozni. Az élet mindennapi gondjaival terhelt és saját énjének fentartásában elmerült embernek eszébe sem jut az állatok családi életébe pillantani s akármivel is törődik inkább, mint azon viszonyokkal, melyek az állatok szaporodása, faj-fentartása körül gátlólag vagy kedvezőleg merülnek fel. Pedig e téren a legmegragadóbb képek tárulnak a gondos szemlélő elé! Majd merészen sikraszálló harcosokat lát küzdeni a fajfentartás ösztönében ; majd furfangos és szellemes eljárásokra bukkan; majd a leggyöngé- debb bánásmód, dédelgetés és határtalan gondoskodás tűnik fel előtte, amit a gondos szülők ivadékuk őrzése, véclelmezése és nevelésében kifejtenek. És az állatok mindezt nem ok nélkül cselekszik. Rengeteg ugyanis azon ellenséges lények száma, melyek az állatok szaporodásának gátat vetni igyekeznek. Némelyek már a friss tojásokra fenik fogukat s azokat nagy gourman- déríával pusztítják, mások irgalmatlanul törnek rá a védtelen fiatalokra s kegyetlen mészárlást visznek véghez az uj nemzedékek soraiban, sőt az öregeket sem kímélik. Példa után nem is kell messze mennünk. Tekintsük csak az emberi társadalmat! Hány kecsegét, tokot és vizát pusztítunk el, midőn tojásaikat mint kaviárt élvezzük ? Hány tyúktojás esik áldozatul csak egy nap alatt is s ezenfelül hány csirkének veszi el nagyreményű életét a gyilkos konyhakés ? Hány malac, bárány és borjú végzi be pályafutását életének legzsengébb korában ? Valóban, az ember véres kézzel nyúl be az állatok csáládi életébe s nagy mértékben hátráltatja szaporodásukat. De hol vannak még azon állatok ezrei, melyek egymás létét folytonosan veszélyeztetik s irgalmatlan irtó-háborura esküdtek egymás ellen ? Utonállás, rablás, gyilkolás napirenden van az állatvilágban. Ha egyes állatok egészen védtelenek, fegyvertelenek volnának, vagy a természet, e gondos anya, nem ruházta volna fel őket oly eszközökkel és módokkal, melyek alkalmazása által magukat védelmezhetik, vagy az ellenség terveit meghiúsíthatják : úgy egyes állatoknak rég le kellett volna tünniök a lét kiizdteréről. Bámulatosak azonban azon sajátságok, módok, eszközök és fegyverek, melyekkil az állatok ezrei harcolnak a létért való küzdelemben. És e küzdelem már a bölcsőnél kezdődik; a bölcsőnél, hol a zsenge lények szervei még fejletlenek, fegyvereik erőtlenek, izmaik nincsenek a gyakorlat tiizében megedzve s szellemi tehetségük képtelen a veszélyeket felfogni s annál kevésbé képesek kikerülni. A bölcsőnél azért ott őrködnek az anyák, a szülői gondoskodás és szeretet kiolthatatlan érzetével, mert erőt ad nekik az ivadékot fenyegető veszéllyel szembeszállani s a gyámoltalan magzatok létéért harcolni; ezen érzet vezérlete alatt tudják a szülők felkeresni a legkedvezőbb viszonyokat, melyek ivadékaikat biztosan célhoz vezetik, s kikerülni azokat, melyek a nemzedéket veszéllyel fenyegetik. Az állatok e tekintetben kifejtett gondoskodásának rövid tárgyalására óhajtom a t. olvasók figyelmét megnyerni és kikérni. I. A szaporodásnak, az uj ivadék keletkezésének előjátéka a menyegző. A menyegzőhöz szükséges, hogy a him- és nőegyének egymást felismerjék, találkozzanak s a közös célra egymást megnyerjék. Erre van számítva az egyik — az állatoknál általában a hirn-nemnek különös kitüntetése. Erő, delibb termet, szebb ruha, valami feltűnő ékesség, csábitó hang, ének azon előnyök, melyek által a női szivekre hatnak s azok vonzalmát megnyerik. A him szarvast délceg tartása, deli termete és ékes agancsai az ember szeme előtt is tekintélyesebbé teszik az egyszerű nősténynél; minő hatása lehet tehát ezen ékességeknek egy nőstény oroszlán, vagy szarvas-tehénke szivére ? Milyen derék legény a mi kakasunk, az ő gyönyörű tollai-, hetyke taréja- és peckes járásával! Valóban, alig képzelhető oly tyuksziv, mely iránta érzéketlen tudna maradni. — Némelyek ez ünnepélyes