Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-29 / 35. szám
2. oldal. (35. szám) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. augusztus 29. emberből kulturembert akar nevelni. Az uj társadalom ku.ltur- és gyarmatosító munkássága lényegében és eszközeiben csak úgy fog a maitól különbözni, mint ahogy ez a két társadalom már lényegében is egymástól teljesen különböző. Sem fegyvert, sem pálinkát nem fognak használni; a kulturmissziót csak békés eszközökkel teljesitik, úgy hogy a barbárok és a vadak előtt a civilizátorok nem mint ellenség, hanem mint jóltevő jelennek meg. Értelmes utazók és kutatók régen tudják már, hogy eredményekben milyen gazdag ez az ut. Ha a kulturnépek egyszer egy nagy szövetséggé lettek, akkor el is érkezett az az idő, amikor örökre „elnémult a harc vihara“. Az örök béke akkor már nem álom, mint ahogy ezt ma az egyenruhában járkáló urak a világgal el akarják hitetni. Ez az idő eljött, amint a népek felismerték valódi érdekeiket. Ezeket nem mozdítja elő harc és háború, fegyverkezések, melyek országokat és népeket tönkre tesznek, hanem békés megegyezés és közös kulturmunkálkodások. Az uralkodó osztályok és kormányaik majd gondoskodnak arról, hogy a katonai fegyverkezések és a háborúk a tulajdon borzalmasságuknak essenek áldozatul. így az utolsó fegyvereket is, csak úgy, mint elődjeiket, a régiség-gyűjtemények fogják őrizni, hogy eljövendő nemzedékeknek elmondhassák: évezredek, letűnt korok gyermekei mily gyakran marcangolták egymást, mint a vadállatok — mig végre az ember győzödelmeskedett az állaton, amely benne él. De a kor tovahalad. Az egyik kul- turhaladás életre kelti a másikat, az emberiség mindig újabb feladatokat fog j maga elé tűzni és egy olyan kulturfejlő- désig viszi, amely már nem ismer nemzetiségi gyűlöletet, háborúkat és hasonló elmaradottságokat. B—1. A gyermekvédelem. Irta: Pósch Mihály jegyző. Egy fenséges és hazafias eszme vezette törvényhozásunkat, midőn a gyermekvédelemről rendelkező törvényt megalkotta. A törvény igazi atyai gondoskodással ölelte keblére azokat az elhagyott, züllésnek indult fiakker lett, a szemérmes Walburgis-éjjelből, szemérmetlen fővárosi reggel! Csak erkölcsösséggel ne vádoljanak, csak azzal ne! Egyszerűen nézzük a részegeket, anélkül, hogy ítélnénk fölöttük. Különben is általában nem rossz emberek, csak a szivük nyíltabb, a viseletűk egyszerűbb és természetesebb, mint a józanoké. Láttunk egy tisztet, aki haptákba vágta magát egy kávéházi pénztár mór-stylü trónja előtt, megivott egy fél vizes pohár abszinthot és aztán nyomban lefeküdt ott helyben, mellőzve minden szokást és előírást. Viszont láttunk egy tanárt, aki a pincérekkel úgy bánt, mint a rossz diákokkal, kihívta, helyre küldte őket, sőt paraenezist is intézett hozzájuk, mert a tizedik pohár rumba már némi vizet fecskendeztek be. Jó professzor lehetett, kedves ember volt, de a tanulmányi éjszakának még sem ő volt a hőse. Reggel felé, az első friss kávé főzésének idejében találkoztunk vele. Nagy robajjal, de egyenesen, sőt peckesen járva nyitott be a kerepesi-uti éjjeli kávéházba. Legelsőbben is körülnézett, kivel lehetne összeveszni? Kevesen voltunk, két-három asztal mindösszesen. Kettő- nél kártyáztak, nem annyira pénzért mint a dicsőségért. Mi kettecskén a sötétben ültünk. A reggel előtt szégyelvén magát az egész kávé- ,5’ 'Een rcsen(^esen. beszélt. A kassztros lány előtt két álmos férfi álldogált, szeretett volna s az utca porában fetrengő gyermekeket, kiknek születésük bélyeget nyomott hom'okukra, s ezzel a bélyeggel a homlokukon haladtak el- züllés felé. Nemes célt kíván szolgálni ez a mi törvényünk, de ha maga a törvény nem is, végrehajtása mégis oly veszedelemmel fenyeget, melyet majd megint csak akkor veszünk észre, midőn helyrehozása óriási újabb terhet rak le a közterhek anélkül is sokféle válfajával sújtott adózók vállaira. Tulajdonképpen az volt célja ennek a mi gyermekvédelmi törvényünknek, hogy azokat a gyermekeket, a kiket szülőik lelketlenül elhagynak, kitesznek, vagy akiket a hozzátartozók gondozni, felnevelni egyátalán nem tudnak, azok felneveléséről 10 éves korukig gondoskodjék az állam, azután 15 éves korukig az illetőségi község. Alig néhány éve, hogy ez a humánus törvényünk életbe lépett; s ma már azt látjuk, ! hogy nemcsak a törvény védelmére utalt és valójában elhagyott gyermekek vannak a gyer- mek-menhelyeken elhelyezve, hanem ha valamelyik könnyebb véréi apa a családi gondok terheitől szabadulni kíván, egyszerűen elhagyja a családi tűzhelyét, vagy épenséggel kivándorol Amerikába, hagyva gyermekeit az állam, vagy az illetőségi község gondozására. Nemcsak hazafias, de emberbaráti kötelesség is. az elhagyott és az elpusztulás veszedelmének kitett gyermekek megmentése. S a midőn készséggel elismerem azt a feltétlen haladást, amelyet e téren elértünk azóta, hogy a gyermekvédelmet az állam vette gondozásába, nem átallok rámutatni arra, hogy ezt a haladást azonban igen drágán kellett megfizetnünk s ha így haladunk, ha ilyen rohamosan nőnek a gyermekvédelem költségei, úgy ma holnap egyik-másik községünk gyermekvédelmi költsége egyenlő lesz annak állami adóterhével. Hogy a gyermekvédelem általában és első sorban állami és nem községi feladat, az magából a gyermekvédelem fogalmából folyik, és mégis milyen nálunk a törvény intézkedése. Az állam elhelyezi az elhagyott gyermeket, 10 évig fizet is érte s bár nevelésére az illetőségi községnek semmiféle befolyást nem enge^, 10-től 1 j éves koráig az illetőségi községgel fizetteti a nevelés és tanítás díját. Van itt a mi vármegyénkben több olyan község, melynek községi vagyona nincs, a községi pótadó alapját képező évi egyenes adója 3000 korona. Van hat olyan állami gondozás alatt levő gyermeke, kikért fizetnie kell, az évi tartás-dij egy gyermek után 120, a hat gyermek után 720 korona. Maga a gyermekvédelem évi 25 százalékos pótadóval terheli meg a lakosságot. Hol vannak a többi kiadások ? Fejlődhet az ilyen község? Ha folyamodik, jut talán valamelyes állami segítséghez, de ez csak alamizsna-számba vehető csekélység lehet. Látjuk, hogy nálunk a 12—15 éves, úgy leány, mint fiú nembeli gyermekeket felhaszelmenni mind a kettő, de maradt egymás miatt. A féltékenység nyilván túlnőtt szerelmükön, amelyre a leány édeskés szájjal, de a füsttől és álmosságtól dagadt szemmel reagált. Az idegen úr — géppel nyírt szőke hajú, szélles vállú — végig nézett a terepen és egyszerűen így szólt: •- Bagázsia! A pincér csittította, a vendégek — közöttük szálas nagy emberek — nem igen engedték magukat zavarni. Nem feleltek, aki közöttük nagyon gőgös természet volt, azt leintették. A mámoros, de különösen erőteljes úr elérkezettnek találta az időt, hogy egy kís egyházpolitikát keverjen a dologba. Erre sem reagáltak, talán — ritka helyzet — nem is voltak érintve. A magányos vendég erre határozottan felekezeti álláspontra helyezkedett és kijelentette, hogy a gyávasággal szemben határozottan bénának érzi magát, utálattal eltelve elmegy tehát, azonban kint az utcán az első embert, akinek a fajtája neki nem tetszik — tettleg fogja érinteni. Aztán katonásan sarkon fordult, egyéni méltóságának teljes föntartásá- val több névjegyet osztott ki a pincérek között, aztán távozott. Bizonyos, hogy a mi mámoros uracskánk nem volt egészen komoly férfiú, de szavatartó a legnagyobb mértékben. Alig hogy kint volt, a kávéház felvont iivegü ablaka előtt találkozott nálják nemcsak mezei, de sajnos, gyári munkára is. Látjuk, hogy a városokhoz közel fekvő falvakból hemzsegnek a serdülő gyermekek a gyárakba. Igazságos dolog már most az, hogy egy becsületes családapa serdülő gyermekének keservesen megkeresett filléreit fizesse a gyermek- védelmi adó címén reá kivetett közteherré s ebből fedezzék egy, az ő gyermekénél talán jobban fejlett gyermeknek tartás költségeit, azért, hogy annak az apja több alkoholt élvezhessen? Ha igazság ez, akkor az nagyon ferde igazság. A gyermek-menhely a gondozására bízott gyermekeket rendszerint a körzetébe tartozó községekben megbizhatóhb családoknál helyezi el, ezek azt a 10—15 gyermeket nagyon természetes, hogy felhasználják olyan dolgokra, amelyekre saját gyermekeik felhasználhatók. Az illetőségi község pedig fizet értük fe- jenkint és havonkint 10 koronát. Az illetőségi községben az ilyen elhagyott gyermekeknek rendszerint van valami rokonuk, akik azokat jóval olcsóbban eltartanák. Hogy miért nem lehet azokat 10 éves koruk után az illetőségi község gondjaira bízni, azt megérteni igazán nem tudom. Az uj közegészségügyi törvény a közegészségügyi szolgálatot jó részt állami funkcionáriusok kezébe tette ie a községekben is, nem gyakorolhatnának ezek kellő ellenőrzést? Azt hiszem igen, s ezáltal a községek egy nagy tehertől mentesíttetnének. Az adókezelés terén olyan túlságosan nagy az állam bizalma a községekkel szemben, hogy még az uj adó kezelési reformmal is rájuk tukmálja azt, pedig évek óta esdve könyörögnek annak állami kezelésbe vételéért! persze ezért nem fizetnek a községek. A gyermekvédelemnél nem ilyen kegyes a magas állam, mert azt meg lehet fizettetni velük. A gyermekvédelem kizárólag állami feladat, vagy viselje tehát egészen annak terheit, vagy adja ki 12 éves koruk után az illetőségi község gondozásába a gyermekeket, mert ez a törvény mai alakjákan s mai alkalmazásában fenntartva sok község vagyoni csődjét készíti elő. Borsszemek. Egy kis közegészség-ügy. — Tuberkulózis. — Vándli. — Hánzli. — Sütemény és kosarak. — Szurtos konyhák és pesztonkák. — A firhang. — Patkány-tanyak. — Kívül huj, belül pfuj! Dicsérendő buzgósággal igyekszik a kormány a közegészségügyet hazánkban magas színvonalra emelni, a ragadós betegségeket, különösen a tuberkulózist elfojtani. Számos, népiesen megirt röpirat tanúskodik erről, úgyszintén szabályrendeletek, melyek az élelmiazzal, akinek a fajtája neki nem volt szimpatikus. Egy kis öreg keleti ember, nyilván újságárus, a görnyedt vállán friss ujságcsomag, a mellén is azjógott lefelé, a két keze is papírlappal tele. Őszülő szakállal benőtt arca azonban szabad volt, erre mért egy szabályos és határozottan formás poffot a mi reggeli politikusunk. Az öreg elesett, mire a részeg lovagia- san megnevezte magát és megálit. Az újságárustól ugyan beszélhetett és állhatott, az megtapintotta, megtörülte az arcát, felugrott és egy ijedt grimaceot vágva, elinalt. — Gyáva! kiáltott utána a mámoros ember, de nem üldözte, ment előre, diadalmasan, de nem pökhendien. Volt a viseíetébeiy valami nyugodtság, férfias erejének öntudata. És ezzel a nyugalommal, ezzel az öntudattal állott a következő pillanatban egy másik áldozat elé, aki szembe jött vele és láthatta őt munkaközben. Valami rosszkedvű mesterember lehetett, a verekedés nem izgathatta, ki akart térni az utjából. Nem engedte, egyházpolitikai, de igen rövid kérdést adott föl neki, de feleletre sem várva, kezet emelt rá. A poff azonban — csudálatosképen — nem a mesterember arcán csattant el, hanem az űrén. Egy poff, két poff, már számlálni sem tudtuk. Közbe rúgás és a verésnek minden neme belevegyült, azonban teljesen egyoldalúan. A vállalkozó szellemű urat iszonyúan megverték és hiába kínálta
