Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-15 / 33. szám
1908. augusztus 15, VESZPRÉMI ELLENŐR (33. szám.) 3. oldal. „A szurási idő naponkint, további rendelkezésig, d. u. 4 órától 6 óráig tart, vagyis a sertés felbontással d. u. 6 órakor készen kell lenni. Az állat — a szopós malacok kivételével — kétfelé hasítva, a belső részek, (tüdő, nyelv, szív, máj, lép, vese, velő, belek) eltávolitva, a háj lefejtve, de minden szerv érintetlenül egészben hagyva tartandó mindaddig, mig a városi állatorvos meg írem jelenik, ki a közfogyasztásra alkalmasnak talált húst lebélyegzi. A hús bélyegzésére különösen felhívom az iparosok figyelmét és óva intem őket, hogy bélyeggel el nem látóit húst, áruba bocsájtását meg ne kíséreljék, mert ezen rendelet értelmében, azon sertéshús vagy malac, melynek lebélyegzése előtt bármely szerv megcsonkittatik vagy hiányzik, vagy bárhol áruba bocsájtatik, elkobozandó! “ A rendelet ezután a kezelés tisztaságát illetőleg intézkedik, végül pedig ezt mondja: „Ezen rendeletben foglaltak szigorúan betartandók, mert ennek megszegése kihágást képez és 15 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. “ Tagadhatlan, hogy a rendelet üdvös és már régóta kívánatos volt, mert célja nyilvánvalóan a beteg és a közfogyasztásra alkalmatlan, sőt veszélyes sertéshús forgalomba hozásának, és a fogyasztási adó alól való kibúvásnak, azaz a csempészésnek meggátlása. Hát ez mind igen szép és üdvös, sőt régóta szükséges is volt már. Azonban ezt a rendeletet itt Veszprémben végrehajtani lehetetlen, képtelenség, még ha az összes henteseket, különösen a sátorban árulókat, s a korcsmárosokat kerékbe törik is. Hallatlan szekatúráknak lesznek említett iparosaink kitéve, de a fogyasztóközönség is! De maga az állatorvos sem lesz képes a rendeletnek megfelelni. Abszurdum ugyanis, hogy déli 12 óráig kötelesek az iparosok a szúrást bejelenteni, s még nagyobb képtelenség, hogy csak d. u. 4—6-ig szabad a sertéseket leszúrni. Mindenki elképzelheti minő lehetetlen helyzet fog ebből előállani, úgy a hentes és korcsmáros iparosokra, mint a közönségre nézve. Tudja és érzi ezt a rendőrkapitány és az állatorvos is, aki már most sem képes a reáhárult terhes szolgálatnak megfelelni. Nem marad tehát egyébb hátra, mint az alispán utján a földmivelésügyi miniszterhez, a rendelet módosítása végett, felterjesztést tenni. Azért mondjuk, hogy módosítása végett, mert a rendelet intenciója ellen senkinek nem lehet, nem szabad kifogásának lenni, legfeljebb azoknak, akik eddigelé vígan csempészték a döghust, vagy a fogyasztási adók elsikkasztása által maguknak jogtalan és tiltott hasznot szereztek. ismerhetők fel e világ uralkodói és királyai úgy mint emberek. Sokkal jobban eszközölné ezt a fonográf, a kis aúdienciákon. Csak rövidke félóráig működött, s ime, az egész ember előttünk áll. A kis gépecske szűk tudósításából pontosan megismerjük őt, mint gondolkozik, mint érez. Látjuk őt szeretetreméltó- ságában és haragjában, szorgosságában és habozásában; látjuk, hogy mi érdekli, s mi izgatja, s még kis- és nagy kedvteléseit is megismerjük. Ritkaság az olyan megbízható emlékirat, amely a világ nagyjait közelről mutatja be az olvasónak. S ha van, akkor az is a koronás fők azon kis audienciáiról számol be, melyekről senki sem bir tudomással. E nemben ritka mű a Theatre Francois rég elhunyt nagyságának, az egykor oly híres Madmoiselle George-wak, nagy Napóleon ideiglenes emlékirata. Legnagyobb érdeklődéssel olvastam azt a könyvet. Mert az embert mutatja be. Az embert az imperalorban, a nagy had- verőben. A nagy császár valóban úgy volt szerelmes a szép színésznőben, mint akármilyen más ember, s ép úgy boldogította és csalta meg őt, mint egy más egyiigyü szeretőt megcsalnak, aki előtt ravasz szépe az ő kis játékait eljátssza. Páratlan az a bájos kis jelenet, amely a császár elutazása előtt Sain-Cloudban lejátszódik. A Korzikai búcsúzik és mélyen meghatott. A kópé színésznő azonban a meghatottság és bánat legparányibb jelét sem képes felmutatni. Még egyet kell megjegyeznünk: A földmivelésügyi miniszter már sok évvel ezelőtt utasította a nagyobb fogyasztással biró városokat, hogy sertésvágóhidakat állítsanak fel. Azóta folyton sürgette is azok felál I it ását, de legtöbb esetben hiába! Mert a városok, igy a mienk is, legkevesebbet törődtek a közegészséggel, s inkább felesleges, de legalább is másod és tizedrendü fényüzési berendezésekre fordítják a pénzt, mint a polgárság egészségének megóvására. A városok tehát, — Veszprémet is beleértve, nem akarják a sertésvágóhidat felállítani. — Ugylátszik a miniszter most úgy akar kifogni a késlekedő városokon, hogy kiadta a fennt ismertetett és végre nem hajtható rendeletet. Most majd édes-örömest fel fogják állítani a sertés vágóhidakat, mert különben henteseink és korcsmárosaink becsukhatják a boltot. Helyes is lenne most már a sertés vágóhidat felállítani, amit e sorok Írója már ezelőtt évekkel sürgetett, sőt e tárgyban még költségvetés-tervezetet is ismertetett. (H. Gy.) Katasztrófák. Több Ízben ismertettük azokat a tarthatatlan állapotokat, melyek a most épülő Balaton- parti vasútnál fennállanak. Különösen a munkások érdekében emeltük fel szavunkat, kiket a vasútépítési vállalat, a középkorba illő módon sanyargat, elkeserít, s földönfutókká tesz, nyomorban döntvén a munkások otthon maradt családjait, s veszélyeztetvén egész vidékek közbiztonságát részint azáltal, hogy a Balkán és Törökország vad hordáit, s egyébb ősállapotban leledző tartományok garázda népét hurcolja be határaink közé. A vasútépítés technikai részével most nem, majd csak akkor foglalkozunk, ha azok a munkálatok olyan stádiumban lesznek, hogy az általunk észlelt, s még majd konstatálandó hiányokat és szabvány-eltéréseket eklatáns módon bemutathatjuk. Áll ez fökép a felépítményekre. Hogy a közleményeinkben időn ki nt jelzett visszás és tür- hetlen állapotok nem ráfogások és légből kapottak, legjobban igazolja az a körülmény, hogy most már a fővárosi lapok is foglalkoznak a Balatonparti vasút bünlajstromával, tehát a panasz odáig is elhatott. Idézzük itt egyik fővárosi, s elterjedt lapnak, a Nap-nak a napokban „Katasztrófák“ cim alatt megjelent közleményét, amely teljesen megfelel a valóságnak. Megjegyezzük, hogy a fővárosi lapoknak, illetve a Magyar Tudósítónak, melytől a fővárosi lapok a vidéki tudósításokat átveszik, bejegyzett levelezője Sándorfi Kazimir helybeli főur és egyik lelászlóérettségizett munkatársa. Ép ezért csodálkozunk, miért nem Írnak ezek a kiváló levelezők a saját lapjukban, abban a Mert ő nem szereti hatalmas és bőkezű barát* ját, amit ez csakhamar észrevesz. Szemére lob- bantja ezt, s megragadván fehér kezét, annak keblére teszi: „nincs tehát valóban e szívben vonzalom, a legcsekélyebb vonzalom sem számomra?“ kérdi reszkető hangon. George érzi, hogy elérkezett a pillanat, midőn könnyeznie kell, ha a császárt még oly parányi vonzalmáról is, meg akarja győzni. De nincsenek köny- nyei. S Franciaország nagy színésznője nem képes a legkisebb könnycseppet se szemeiből kisajtolni. Ekkor a kandalló parázsába és lángjaiba tekint, hol hatalmas tűz lobog, mig végre elkápráztatott szemei könnyben úsznak. S midőn így most arcát, melyen a könnyek végig gördülnek, a császár felé fordítja, ez elbájolva és megrendülve térdel lábaihoz, a leggyengé- debb szavakkal illeti, s ruháját csókjaival borítja el. Minő csúf ravaszsága ez a csalónőnek, s minő felséges butasága a megcsalt szeretőnek! Jelenet az emberiség nagy komédiáiból! És ilyenek csak a kis aúdienciákon játszódnak le, amidőn a koronásfők koronáikról megfeledkeznek, s csak egyszerű emberekké lesznek, kik egy kis szerelemért koldulnak; s amidőn csak a férfi és nő állanak szemben egymással a nemek örök harcában, amaz eltökélten a hódításra, emez igyekezvén amazt rászedni. Látja Nagysád, ilyen az élet, s teljesen közömbös, hogy épen az az imperator a szereplő, aki egy világrészt hódított meg. A kis komédiásnő megcsalja őt, akár egy iskolásfiut! . . . vén kiszolgált csatalóban, a Veszprémvármegyében is a Balatonparti vasút dolgairól? Itt azonban hallgatnak, vagy dicsőítik a vasútépítő vállalatot! De hát ez az ő ízlésük, szokásuk és dolguk. Mi most csak leközöljük a „Nap“ cikkelyét: „Egy nagyszabású és lelkiismeretlen panama most csúnyán és kellemetlenül meg- boszulja marát. A balatonparti vasútról van szó. A Balaton az egész Dunántúl és igy közvetve az egész ország fontos gazdasági, kulturális és fejlődéshez szükséges minden érdeke fűződik ehhez a vasúthoz, amelynek törvényjavaslatát a legfantasztikusabb módon, idegen érdekek szolgálatában változtatták meg, majd fogadták el. A törvényjavaslat megszavazásának szépséghibáit most még a vasútépítés szeplőivel tetézik. A balatoni vasút, a mindenképpen elszomorító, sőt felháborító dolog, gyalázatos körülmények között, szégyenletes munkáskizsákmányolással és egyébb csúfságokkal készül. Ha ugyan egyátalán készül, mert oly lelkiismeretlenül dolgoznak, hogy a vasút készüléséről beszélni sem lehet. Amikor a balatoni vasút építésére pályázatot hirdettek, a legolcsóbb ajánlatot Babocsay Hermann és Baján János tették. És a legolcsóbb ajánlaté lett a vasútépítés konccssiója és ez a legolcsóbbság a veszte a balatoni vasútnak és a vasútépítő munkásoknak. A vállalkozók tudnillik minden körülmények között ki akarják szorítani a munkások béréből a vámon azt, amit az olcsó ajánlattal a réven elvesztettek. Mindenben az olcsó, de használhatatlan erőt keresik : macedón, oláh, olasz és horvát munkásokat alkalmaznak. Ahelyett, hogy magyar munkásoknak adnák ki a munkát, idegeneket importálnak, sőt a munka nagy részét idegen alattvalóknak adják ki. A veszprémi viadukt, az almádi hegyfaragás és Veszprémtől Szabadbatthyányig a hidak, átereszek, őrházak és állomások építését Golácz János fiumei alvállalkozónak adták ki. Olyan egységárakat állapítottak meg, hogyha az alvállalkozók azt, amit felvállaltak elvégeznék, 40—50,000 koronát kellene ráfizetniük Maga Kain Albert állam- vasúti felügyelő mondotta erre vonatkozólag Bordon József épitésválialati műszaki hivatalnoknak : — A vállalat becsapja a kőmüve-.eket és kőfaragókat, mert sokkal költségesebb és nehezebb munkát végeztet velük, mint amire szerződtetve vannak és a teljesítmény felmérése az alvállalkozók hátrányára történik. Julius 12-én különben Golácz János alvállalkozó 8000 koronát fizetett rá négyheti munkára. Általában óriási a fejetlenség a rendetlenség és a rendsze'telenség. A vállalat élén Kampl Albert főmérnök áll, akit modora miatt pofozógép névvel tisztelt a íendelkezése alá került munkásság, a melynek sorsa átalá- ban a mint ez még a továbbiakból ki fog derülni, olyan felháborító, hogy a kormánynak feltétlen kötelessége volna, hogy radikálisan véget vessen a balatonvidéki vasút építésénél történő visszaéléseknek.“ így ír a „Nap“, s ez a napnál is világosabban mutatja a Balatonparti vasútnál uralkodó állapotokat. Ezen közleményt mi még azzal toldjuk meg, hogy a munkások kizsákmányolása azá’tal történik, hogy nagy ígéretekkel messze vidékről csábítják a munkásokat ide, s ha megérkeztek, s munkába álltak, az ígért fizetésnél tetemesen kevesebbet fizetnek nekik. Azt is megteszik, hogy a betegpénztári illetékeket levonják, de be nem fizetik. Az építkezéseknél alkalmazott horvát alvállalkozók és felügyelők az amúgy is gyér számban alkalmazott magyar munkásokkal durván bánnak, sőt azt megteszi egyik-másik lepuffantani való gazember, hogy a magyarságot szidja, káromolja és piszkolja, a horvátokat a magyarok ellen uszítja. Különben pedig a horvát munkásokat sokkal jobban fizetik, mint a magyarokat. Horvát kantinosok becsapják a magyarokat, s ha nem náluk vásárolnak, elcsapatják, majd a csendőrséggel eltoloncoltatják őket, mert ez módjukban áll, lévén ők jó barátságban holmi mérnököknek csúfolt alkalmazottakkal, kik a kantinjukban ingyen kosztolnak. — Ilyen állapotok vannak Magyarországon a Balatonparti vasútnál, melynek legfő embere egy szabólegény.
