Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-27 / 26. szám
2. oldal. (26. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. junius 27. Mindenütt és mindenfelé a perverz felfogás és nézet uralkodik, s majdnem fonák dolognak tűnik fel, ha azt állítjuk, hogy még a közönséges mezőgazdaságban is a perverz felfogás és irányzat uralkodik. Mert nem lehet másnak nevezni azt, ha a gazda a földtől mindig csak kíván, követel, de annak nem adja meg azt amire szüksége van. Hiába trágyázza, de pihenőt nem ad neki, s úgy jár, mint a mértékletlenül élő élvvágyó ember, aki stimuláló, vígató szerekkel tartja magában az erőt, de nem pihenvén, mihamarább összetörik. Ott a baj, hogy az ember okosabb akar lenni a természet örök törvényeinél, magánál az istenségnél, s álpróféta találkozik elég, kik a rosszra hajlandóbb emberiséget szerencsétlen rögeszméiben megerősítik. Az önzés, az egoizmus viszi az emberiséget a roszra, s holmi Stirnerek és Nietzschék gondoskodnak arról, hogy az egoizmus tana terjedjen. Hisz ő szerintük bűn nincsen is, legfeljebb lelki betegség, de ez nem büntethető. Szerintük az „Én“ a legnagyobb ur, s tehetek mindent ami nekem jól esik. Ezen felfogás pedig a perverzitás koronája, s már ikertestvére a futó-bolon- dériának. A félrevezetett emberiség pedig csak úgy térhet újból, fejlődésének helyes útjára, s menekülhet a perverzitás romboló hatása alól, ha visszatér oda, ahol eddig állott. Az ujtestamentum sziklaalapjára. Ennél jobbnak egy alap sem bizonyult, s beláthatlan időkig sem lesz. A veszprémi ref. egyházmegyei tanitóegylet közgyűlése. (Saját kiküldött tudósitónktól.) Csütörtökön délelőtt tartotta meg évi közgyűlését a veszprémi ref. egyház- megyei tanítóegyesület, a helybeli ref. iskola nagytermében. A gyűlésen harminc tanító s hat tanítónő jelent meg, úgyszintén több tanügybarát és kath. tanító mint vendég. Ott volt dr. Óvári Ferencz orsz. gyűlési képviselő, Kelemen Imre ref. egyh. gond- | nők, Demjén Márton, helybeli ref. lelkész mint házi gazda, s Pósa Endre mint az egyesület pártoló tagja, aki egy messzire kiható javaslatot is adott be. A közgyűlés elnöke Szász Ferenc helybeli ref. tanitó volt. A közgyűlés megkezdése előtt a jelenlevők elénekelték a Jöjj el Szentlélek Úristen kezdetű egyházi éneket, ezután pedig Demjén Márton tartott áhitatos szent beszédet. Majd Száz Ferenc elnök tartotta meg, megnyitó beszédjét. Üdvözölte a megjelenteket, első sorban a vendégeket, ezek közt dr. Óvári Ferencet, a katholikus kartársakat, s a sajtó megjelent képviselőjét. meleg szavakban elismeréssel adózván a szép egyetértésnek, mely a díszes vendégkoszorut összehozta. Visszapillantást vet az egyesület múlt évi jegyzőkönyvére, különösen annak 4-ik pontjára, mely Balassa Gábor hajmáskéri tanitó érdemeivel foglalkozik, aki immáron már 51 éve tanitóskodik Hajmáskéren. Balassa Gábor meghatva válaszolt az elnök beszédére, s megköszönte az iránta megnyilatkozott elismerést, mire az összes jelenvoltak egyenként üdvözölték a becsületes és hazafias munkában megőszült tanítót. A közgyűlés engedelmével ezután mint legelső pontot, Pósa Endre indítványát vették tárgyalás alá, miután az elnök felkérte Pósát, hogy mint előadó, ismertesse javaslatát. Pósa Endre javaslata, egy Veszprémmé gyei közművelődési egyesület alakítására irányul. Hosszabb és érdemleges beszédben, történelmi vonatkozásokkal mutatta ki a nemzeti védelem szükségességét, szemben a magyarságot fenyegető nemzetiségekkel. Elnök megkérdi, hogy a tanítóegyesület kivánja-e, a megyei közművelődési egyesület létesítését ? Egyhangúlag és lelkesedéssel kimondják, hogy igenis kívánják, még pedig dr. Óvári inditványára, a Dunántúli Közművelődési Egyesülettel szoros kapcsolatban, mint fiókegyesület. Elhatározták, hogy az egyesület megalakítására, a vármegye közönségével és a törvényhatósággal lépnek érintkezésbe s erre a célra egy előkészítő bizottságot választottak, Bott Miklós vámosi, Kenessey István szt.-istváni, Szabó Károly füredi, Nagy Lajos, Gubicza Lajos, Száz Ferenc, Szép Lipót veszprémi, Végű Győző zirczi, Horváth Bódog siófoki, Pataki Béla cséhkuti tanítók, Horváth Dező veszprémi evang. lelkész és Pósa Endre kereskedő személyében. Gubicza Lajos indítványozta, hogy a tanítóegyesület lépjen érintkezésbe a hivatalos vármegyével, dolgozzák ki egy- gyüttesen az alapszabálytervezetét, s ekkor az összes tanítók egyesületiig és személyenkint is, lépjenek be az alakulandó megyei közművelődési egyesületbe. — Elfogadták. Ezután Demjén Márton ref. lelkész tartotta meg remek szépszégü szabad < előadását, „A magyar történelem tanításának haszna“ címmel. A gyönyörű és tanulságos előadásban a történelemből számos eseményt idézett, bizonyítván, hogy a történelem tanítása világosítja az értelmet; nemesíti a kedélyt; szilárdítja a jellemet; erősiti az akaratot; táplálja az emlékezetet, élénkíti a képzeletet és mindenek felett ápolja a hazaszeretetet. A nagyhatású és értékes előadás után Fejes Ádám nemespécselyi tanitó 1 olvasta, fel az Iskolai takarékpénztárakról szóló értekezletét, melyet szintén nagy tetszéssel fogadott a közgyűlés, _ s úgy Demjén Mártonnak, mint Fejes Aladárnak jegyzőkönyvben is kifejezésre juttatni rendelt, elismeréssel adózott. Napirenden volt a Veress János pápai képezdei igazgató által készített, egyházkerületi tanterv. Ennek tárgyalását az egyházmegyei tantestület jövő évi közgyűlésére tűzték ki. . Tárgyalták még röviden azon tanítók korpótlékának kérdését, kik 12 évnél tovább működnek egy iskolában. Határozták, hogy a jövő egyházmegyei köz— Hova, merre, legények? — kérdi Krisztus urunk. Felelt a legidősebb: — Megyünk világgá, szerencsét próbálunk, mert otthon semmiben sem volt szerencsénk. — Hát aztán te mi szeretnél lenni? — kérdé a legidősebbtől. — Gazdaember, uram, gazdaember. — No ez nem túlságos kívánság, — monda Krisztus urunk. Ahol van ni egy udvarház. Ülj belé bátran s gazdálkodj, de aztán, hallod-e, meg ne feledkezzél a szegényekről. — Nem, uram nem, — hálálkodott a legény s ment egyenest az udvarházba. — Hát te mi szeretnél lenni? — kérdé a középsőt. — Juhász, uram, juhász. No ez sem túlságos kívánság. Ahol van egy esztena, ni, eredj, ülj bele. a mi juhot találsz mind a tied. De, hallod-e, meg ne feledkezzél a szegényekről. — Nem, uram, nem, fogadkozott a középső is. — Hát te fiam, mi szeretnél lenni? — kérdi a kisebbik fiút. — Halász, uram, halász. — Ez már csakugyan nem túlságos kívánság. Ahol van egy folyó, partján egy házikó, házikó előtt csolnak és háló, — eredj legyen a tied. De meg ne feledkezzél a szegényekről. — Nem, uram, nem, — fogadta a harmadik legény is. Na, telt, múlt az idő, közben Krisztus urunk bejárta Szent Péterrel az országot, világot s esztendőre kettőre visszakerült oda, hol a három legényt hagyták. Mondja Krisztus urunk Péternek: eredj Péter, menj be a gazdához s kérj tőle egy fehér kenyeret Isten nevében. Bement Péter s hát a szegény legényből olyan nagy úr lett, hogy minden zsebében egy aranyóra volt s egyszerre három tajték pipából fújta a füstöt. Hátul a csűrös kertben hat cséplő verte a búzát. Köszön Péter illendőképen, kér abból, amit Isten adott, de a gazdag ember kikergette s még jól meg is lazsna- kolja, ha hirtelen el nem szalad. — No ez jól kifizetett, — panaszkodék Péter. — Jól van jól, — mondá Krisztus urunk, - eredj csak vissza s kérj egy marék szóratlan búzát. Viszamegy Péter nagy szepegve s^ kérte a j gazdát: Bár egy marék szóratlan búzát Isten nevében! Nagy kéiésre, könyörgésre, ezt adott. — Te Péter! — mondá Krisztus urunk, mikor Péter visszajött a búzával — eredj át annak a szegény özvegy asszonynak az udvarára s égesd el ott a búzát. Megy Péter a szegény özvegy udvarára, ott a búzát meggyújtja s hát — lássatok, halljatok csodát! — csakúgy ömlött a búza: elég lett volna a falunak egész esztendőre. Látja azt a gazdag ember, gondolja magában: ha abból a marék búzából tengerbuza lett, mennyi lesz 1 majd az övéből: Hátrakiált a cséplőknek: hé, hagyjátok félbe a cséplést, gyújtsátok meg a búzát! A cséplők kétszer sem mondatták, egy^ Balatonmelléki borok, úgymint: ^ * csopaki, paloznaki és Molnár * Lajos-féle czeczei bor. ^ * M Kitűnő kőbányai sörök. ^ * * * * # * # X $ * X X X £ TÜSKÉS PÁL F áezán-vendéglője Jutáson. Egyedüli erdei kiránduló hely. 3K & $ * * * * * * # * * * Hideg és meleg ételek ^ * jutányos árban. * — Két tekepálya. — & X & $ * & & & & jfc * r