Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-04 / 1. szám
1908. január 4. VESZPRÉMI ELLENŐR (1. szám.) 3. oldal. hájéra nézve is, — s a rendőrségi szolgálati szabályzatot elfogadja. Napirendre került ezután a póstaház és színház közt levő városi teleknek házépítési célokra parcellánként eladása végett az árverési feltételek megállapítása és az árverésre határnap kitűzése. A közgyűlés e tárgyban úgy határozott, hogy zárt ajánlatok a bánatpénz melléklésével január 15-ig adhatók be. Egyenlő ajánlatok felett sztikebb árlejtéssel fognak dönteni. Azok a parcellák pedig, melyekre ajánlat nem érkezik, január 27-én délelőtt nyilvános árlejtés mellett fognak eladatni. Dr. Benkő Károly városi képviselő a május hó 4. és augusztus 10. napját megelőző hét hétfői napjain tartatni szokott országos vásároknak egy héttel előbb tartása iránt tesz indítványt. A közgyűlés nem fogadta el az indítványt. Fiilöp Mihály 60 négyszögméter városi területet kér megvételre újonnan épülő háza mellett. A pénzügyi és gazdasági bizottság javasolja a terület átengedését négyszögméterenkint 2 koronáért. Miután a közgyűlés e tekintetben nem volt határozatképes, ezen ügyet a februári közgyűlésre újból kitűzik. A kórház részére a husszállitást Bauer Károlyra bizza a közgyűlés. A húst Bauer az idén 14 fillérrel olcsóbban szállítja mint tavaly. — A szegényházi husszállitást Oblatt Rudolfnak adják, aki szintén tetemesen olcsóbban vállalta el a szállítást mint tavaly, azaz 1 kor. 8 fillérért. — A kenyérszállitást a kórház részére Szvobodának adják, kilogrammonként 33 fillérért. — A szegényházi kenyérszállitást Súly László kapja 26 fillérért kg.-ként. A ruházati illetménynyel ellátott városi alkalmazottak számára a szállítással Vadász és társai bízattak meg. Az árlejtés szabályszerűen megtartatott, a szerződés Írásba foglaltatott, s ekkor adott be Pap csizmadia, aki az árlejtésnél jelen is volt, — egy utóajánlatot, mely szerint 1 koronával olcsóbban Ígérte a csizmákat számtani. A közgyűlés ezt nem fogadta el. Miután még néhány kevésbbé fontos ha- táiozatot hozott a közgyűlés, polgármester boldog- újévet köszönt a képviselőtestületnek s a gyűlést berekesztette. Előfizetési felhívás. A „Veszprémi Ellenőr“ harmadik évfolyamába lép. Nincs uj mondani valónk uj évnegyedünk küszöbén, nem vallunk más elveket. Szilárdn ragaszkodunk programmunkhoz, — minden erőnkből azt valósítjuk meg. Fegyverünk a pártatlan kritika, mert aki más kegyelméből akar élni, az eladta legfelségesebb jogát — a kritika jogct. Szabad kritika joga nélkül pedig együttes vélemény nincs, nem lehet. Legfeljebb csak egyes érdekkörök véleménye, melynek tendenciája leggyakrabban, majdnem mindig a nagyközönség érdekével ellenkezik Mi pedig törhetetlen harcosokul szegődünk a nagyközönség mellé, egyedül az ő szolgálatába állunk, a közjó egyetlen szentségünk ! Minden igyekezetünket, minden képességünket ennek a megvalósítására fordítjuk és bizton reméljük az el nem maradható eredményt, a közjó felvirágzását. Ez lesz érdemünk, ez lesz legboldogabb elégtételünk. A „Veszprémi Ellenőr“ előfizetési ára: Egész évre . . 12 korona. Fél évre ... 6 „ Négyedévre . . 3 „ Egy hóra ... 1 „ Hazafias üdvözlettel : A „VESZPRÉMI ELLENŐR« szerkesztősége és kiadóhivatala. CSARNOK. Az emberevés. Irta : Pozsonyi Gábor. Ki se kell menni a házunkból, kertünkből és már példáit láthatjuk annak, hogy némely állat megeszi a hasonszőrűjét. Talán egyedül a kizárólag növényevő állatok nem vetemednek az omautofagiára, de csakis azért, mert nincs husevésre való foguk. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember szintén omautofágus. S az ember rosszabb az állatnál, mert megeszi a mását anélkül is, hogy éfyes volna ; megeszi gyűlöletből, boszuból és sok más okból; és ez még nem is elég neki: megeszi isteneit, és Olympu- sait oly istenekkel népesíti be, akik embereket emésztenek meg, sőt egymást is felfalják. A régi műveltségű népek is mindig szörnyű, borzalmas dolognak tartották az emberevést s benne a legnagyobb elaljasodás, a végső elvetemültség kifejeződését látták. Pedig az emberevés nem igazi mértéke a durvaságnak; vannak igen értelmes népek, amelyek úgyszólván tegnap még nem resteltek emberhúst tálalni az asztalra; viszont vannak az értelmes- ség és erkölcsi érzés legalacsonyabb fokán álló törzsek, melyek már időtlen idők óta nem emberevők többé. Az emberevést sok ideig túlzásnak, fantasztikus utazók meséinek tartották és ma is van akárhány tudós, aki azt állítja, hogy e szokás uralkodhatott valaha egyes primitiv vad népeknél, de ma már sehol sincs meg. Az emberevés tanulmányozása legújabb keletű dolog. Régebben csak az utazók foglalkoztak vele; afféle üveg alá tett múzeumi szörnyeteg csoda volt, amelyet tátott szájjal, düledő szemekkel szokás bámulni. De lássuk az emberevés különböző fajtáit. I. Emberevés éhségből. Nincs ember a világon, akit szükség ne vihetne az antropofa- giáig; ezt bizonyítja a hajótörések és a megszállott várak története. Jeruzsálem ostroma alatt egy anya leölte kis fiát, megfőzte és megette. IV. Henrik idejében, 1590-ben, a körülvett párisiak közül sokan emberhúson éltek; egy gazdag urinő besózatta meghalt két gyermekét és cselédjével együtt húsúkból táplálkozott. Az algíri francia háború alatt az arabok emberhúst ettek. Az 1030 táján Franciaországban három évig pusztított ínség közepett valóságos embervadászatok voltak és máglyára Ítéltek egy tour- nayi polgárt, aki embermészárszéket tartott. A 30 éves háború végén a szászok kannibálságra vetemedtek, Thiers szerint pedig 1826-ban is megették a halottakat az éhínséggel küzdő franciák. Az élelmiszerekből kifogyott hajósok em- berhusevéseinek történetével könyveket lehetne teleirni. II. Emberevés nyalánkságból. Azt mondják, hogy az emberhús ize kitűnő, hasonlít a disznóhuséhoz, csakhogy sokkal finomabb annál. Az íznek ezen analógiájánál fogva Polinézia sok szigetén az embert úgy hívják: hosszú disznó. A Szumatra nyugoti partján lakó Batta- törzs még csak nemrég is emberevő volt, bár az értelmiségnek elég magas fokán állott s a többi között saját irodalommal is dicsekedhetett. E nép a hazaárulást, házasságtörést halállal büntette ; az elitélteket oszlophoz kötötték s eleven testükből vagdalták ki a húst, melyet aztán borsos mártásban költöttek el. Afrikában sok a nyalánkságból emberevő népfaj. így például a Fan-szerecsenek szemtelen kannibálok. Az emberhúsról beszélve azt mondják, hogy pompás ; épp olyan, mint a kövér majompecsenye. Hadifoglyaikat és a kivégzett boszorkányokat megeszik. A rabszolgák húsát mészárszékekben árulják ; egy ember ára egy kis elefánt-agyar. Azt hiszik, hogy az európaiak ele- ségnek szállítják ki Afrikából a rabszolgákat, mert a fehér ember húsa hálálős méreg. Ged- die doktor egyszer szemére hányta Nohoat sze- recsen királynak, hogy miért nem eszik inkább disznóhust leölt emberek húsa helyett? „Hát nem vagyok én király ?“ kiáltott dühösen a fekete felség. „Az emberhús nekem dukál. Ti fehérek csak egyétek a sertést; nektek elég jó az is !“ A Viti szigeteken a rabszolgákat hízóban tartják. Ha valami jó ételről beszélnek, azt — Megbántottalak édes János? Bocsáss meg. — Szeretsz? — Szeretlek. A láz kicsattant a szerelmes emberből. Őrülten szorította magához a reszkető asszonyt aki lehunyt szemekkel, égő vágygyal s remegő, lázas ajkakkal hanyatlott a karjai közé. Hirtelen elbújt a hold. A folyosó sötét lett. A virágok illata szédítő volt. Köröskörül siri csend honolt, csak a szegény asszonyka szaggatott pihegése volt hallható . . . Ekkor ismét előbujt a hold. Párdányi magához tért. — Nem, nem kellesz, addig nem leszel az enyém, mig igazán meg nem győződtetsz szerelmed mélységéről. * Harmadnapra egy fényes hintó fordult be a tanító udvarába. Úri ember szállott ki a hin- tóból. Oslai Oslátay Sándor volt, a Mici atyja. A két férfi farkasszemmel nézte egymást végig. Majd Oslátay dühtől kipirult arccal kiáltott fel: — Mi jogon merészelte leányomat megszöktetni ? Mi ? — A szeretet jogán! Leánya önként követett, én nem erőszakoltam. Különben is mérsékelje magát, csendesebben is megértem. Oslátay dühösen csapott az asztalra. — Ne leckéztessen engem, mert szétzúzom. Párdányi remegett haragjában. Tekintete a zokogó nőre esett, ki összetett kezekkel fordult feléje, azért mérsékelte magát. — Sajnálom, ha leckéztetem, de figyelmeztetnem kell, hogy most az én lakásomban van, ahol én feltétlen ur vagyok! S ha valaki itt sérteni merészel, azt jogomban áll innen kilökni, még ha Oslátay Sándor is az illető ! Oslátay elvörösödött. Belátta, hogy elszánt ellenfélre akadt s tehetetlen dühében leült egy székre. , Párdányi is helyet foglalt s nyugodt hangon folytatta : — Most pedig mivel lehetek szolgálatára? Oslátayt ismét harag futotta el. — Először is tudni akarom, milyen viszonyban van leányommal ? — Leánya törvényes feleségem. Oslátay keze ökölbe szorult, de azért tartóztatta magát. — Hallgasson ide Párdányi — szólt komoly hangon. — Leányom nem lehet tanító felesége. Nem lehet, mert sorsával mindig elégedetlen lenne. Egy elkényeztetett s a jólét karjai közt felnevelkedett, fényűzéshez szokott nőnek sohasem lesz ínyére az olyan élet, amely merőben ellenkezik az eddigivel, igy tehát boldog sem lehet soha. Neki tetszett ez a házasság, szökéssel, titkos esküvel, de a valóságban már is kiábrándult belőle. Ép ezért, de meg önre való tekintetből ie legjobb lesz, ha minél előbb végét szakítjuk ennek az ügynek. Párdányi szó nélkül lépett Midhez. — Hallottad atyád szavait, mit szólsz hozzá ? Válassz köztem és atyád között, az én szerelmem és a fényűzés között. Mici fuldokló zokogással szaladt atyjához, — Atyám, atyám, vigyél haza! Párdányival egyet fordult a világ. Azf hitte, eszét veszti. Pár percig némám nézte azt a nőt, aki önként lett a felesége, s aki most oly rutul elhagyja. Aztán vad mosolylyal fordult Osláíayhoz: — Uram, elviheti leányát. Adja férjhez úgy, ahogy akarja, a rangja szerint! Hiszen vérszerint még nem is feleségem. Úgy viszi I haza, miként én elhoztam! Oslátay büszke, gőgös ember volt, de 1 alapjában jószívű és igazságos. Párdányi emez i utolsó kijelentbe nagyon meghatotta. Szinte I nőni kezdett szemében a férfi önzetlen és ritka j becsületessége s gondolkodva kezdett járkálni I föl s alá a szobában. — Várjunk csak, várjunk — szólt azután. Ez szép öntől, ez tetszik nekem. Hátha segíthetünk a dolgon másképpen is? Majd leányához fordult. — Mici mondd, igazán szereted férjedet ? — Szeretem atyám, szeretem. — Hát mit szólnál ahhoz, ha én téged hazavinnélek, de a férjedet is s azután ott laknátok nálam mindketten ? Micir örömkiáltással borult atyja keblére. — Óh atyám, édes jó atyám ! S másnap két boldog halandóval robogott ki a hintó az egyszerű lakból.
